Belföld

Foglalják a Szeviépesek magánvagyonát is?

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 10. 08. 13:32

Csődbűntett miatt nyomoz és foglal a NAV a Szeviép-ügyben.

Szeviép Zrt. ellen bűnvádi eljárás folyik, és már az egykori cégvezérek vagyontárgyai közül is többet lefoglaltak – írja a SzegedMa.hu.

Szeviép elleni demonstráció (Szeviép elleni demonstráció)

„Csődbűncselekmény gyanúja miatt folytatunk nyomozást a Szeviép Zrt. tevékenységével kapcsolatban. A nyomozóhatóság a keletkezett kár megtérülése érdekében vagyontárgyakat foglalt le. A nyomozás érdekei miatt jelenleg bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a NAV az üggyel kapcsolatban kiadott nyilatkozatában.

Temesvári Zoltán, a károsult vállalkozók jogi képviselője szerint nem valószínű, hogy az alvállalkozói tartozásokat bárki is kifizeti. A jogi képviselő a felszámolási eljárással kapcsolatban is tett a bíróságon észrevételt, aminek az elbírálása még folyamatban van. A büntetőeljárással kapcsolatban annyit közölt portálunkkal, hogy őt is megkereste a nyomozóhatóság, ahol még egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak. „Az volt a kérdés, hogy amennyiben lesz terheltje ennek az ügynek, akkor kérjük-e, hogy az a személy vagy azok a személyek feleljenek a tartozásokért” – nyilatkozta a SzegedMa.hu portálnak Temesvári.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Kommentek

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.