Belföld

Milliárdos csődbűntettel vádolják a Szeviép vezetőit

Korábban a száz leggazdagabb magyar közt voltak, most a vádlottak padján ülnek.

Másfél milliárd forint értékű csődbűntettel vádolják a Szeviép Zrt. három volt vezetőjét: úgy adtak kölcsön hatalmas összegeket a saját cégeiknek, hogy a visszafizetésre esély sem volt – áll a Népszabadság tudósításában. Korábban a három vezető közül ketten a száz leggazdagabb magyar közé is bekerültek. A cég 2010 augusztusa óta áll felszámolás alatt.

A nyomozás éveken át látható eredmény nélkül folyt, miközben rengeteg alvállalkozó munkája maradt kifizetetlen. Hétfőn azonban gyorsított eljárás keretében már meg is indult a büntetőper a Szegedi Járásbíróságon. O. József volt vezérigazgatót, valamint B. Sándor és P. László volt igazgatósági tagokat a hitelezők kielégítésének meghiúsításával, valamint különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett társtettességben való elkövetésével vádolják.

A Szeviép eredményei 2008-tól látványosan romlani kezdtek, ugyanakkor a cég nagy összegű kölcsönöket kezdett adni más, de ugyanabba a tulajdonosi körbe tartozó cégeknek. A kölcsönügyletek még akkor is folytatódtak, amikor a Szeviép már ténylegesen fizetésképtelenné vált. Az ügyészség szerint a kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon nyújtották, egy esetben sem kértek fedezetet és nem kötöttek ki jogkövetkezményeket a vissza nem fizetés esetére. A pénzt ráadásul olyan társaságoknak adták, amelyek már eleve el voltak adósodva a Szeviép felé. Számos esetben a kölcsönt adó és felvevő céget ugyanazok a személyek képviselték.

A vádlottak egyike sem tett vallomást az első tárgyalási napon. O. József a nyomozóknak még tanúként azt vallotta, hogy a tényleges döntések nem az igazgatóság ülésein történtek, a két fő tulajdonos, B. Sándor és P. László már előre elhatározta azokat, vele pedig addig veszekedtek, míg ő is alá nem írta a határozatokat. A két fő tulajdonos szerint viszont a gazdasági válság és a cégnek ki nem fizetett külföldi munkák vezettek fizetésképtelenséghez. A vádirat melléklete közel ötszáz alvállalkozó céget sorolt fel, melyeknek vitatott vagy elismert követelésük van a Szeviép felé, feltűnő ugyanakkor, hogy az állam és a bankok követelései rendeződtek – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik