Gazdaság

Egyre jobban bűzlik a ceglédi kórházzal összenőtt cég kamuszerződéses ügye

Nemcsak a munkaügyi felügyelet vizsgálódik, hanem már az adóhatóság bűnügyi igazgatósága is nyomoz a ceglédi kórházat kiszolgáló, betegszállítással foglalkozó cég erősen törvénysértésgyanús ügyében – tudta meg a 24.hu. Március elején számoltunk be arról, hogy a kórház főigazgatójának, Pusztai Dezsőnek a volt cégénél, a Sanamed Nonprofit Kft.-nél (amelyet azóta is ellát zsíros megbízásokkal a kórház, hogy Pusztai a papírok szerint kiszállt a vállalkozásból) zsebbe fizettek sok dolgozót, kamuszerződéssel igyekeztek leplezni a többletmunkát.

Zsebbe fizetés, kamu szerződés a ceglédi kórház főigazgatójának volt cégénél
Önkéntes segítői munkavégzésről is kötnek szerződést a ceglédi kórházat kiszolgáló betegszállító cégnél a dolgozókkal, akik papíron havi 6 napot ingyen ráhúznak a normál munkájukra. Csak épp állítják: valójában zsebbe fizetik őket. A munkaügyi felügyelet kiszállt a céghez.

A munkaügyi hatóság vizsgálata még folyamatban van, ahogyan közölték a 24.hu érdeklődésére: hatósági ellenőrzés alá vonták a Sanamed Kft.-t, az ellenőrzési szakaszban azt vizsgálják, hogy történt-e jogszabálysértés.

  • Cikkünk publikálása után pár héttel az abban foglaltak miatt Tényi István bejelentésére reagálva az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el, amivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) bízta meg. Voltaképpen arra utasította az adóhatóságot, hogy nézzen alaposabban körül, gyűjtsön iratokat, információkat, hogy el lehessen dönteni, el kell-e rendelni a nyomozást.
  • Ez március végén meg is történt, a NAV bűnügyi igazgatósága költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
  • A nyomozást egyesítették egy másik, még 2017-ben indult, szintén a szóban forgó betegszállító céget érintő büntetőüggyel – derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket Tényi kapott az ügyészségtől és a NAV-tól, és a rendelkezésünkre bocsátotta azokat.

Az adóhatósági 2017-es ügyszám arra utal, hogy tavaly év vége felé valaki már tehetett bejelentést az adóhatóságnak, a hivatal azonban cikkünk megjelenéséig aligha dolgozott gőzerővel ezen az ügyön, mivel több hónap is eltelt az első jelzés óta. De most, hogy újabb feljelentés született a lapunkban közzétett, durva szabálytalanságok eshetőségét felvető gyakorlat miatt, talán lendületet kaphat a nyomozás.

A munkaügyi ellenőrzés után gyorsan átfabrikálták a dolgozók szerződését

Van is mit tisztázni, ugyanis olyan fejleményről szereztünk tudomást, ami erősíti azt, hogy törvénytelenül dolgoztathatták a munkatársak nagy részét a betegszállító cégnél. Kétfajta szerződésük volt a dolgozóknak a Sanameddel:

  • egy, amely arról szól, hogy a minimálbér vagy annál nem sokkal magasabb bér ellenében végzik a betegszállítási feladatukat,
  • és egy másik, amely szerint erre ráhúzva havonta még hat napot (vagyis hetente átlagosan másfél napot) végzik ugyanezt a feladatot, de papíron önkéntes segítőként, ingyen.

Azért minősülhet ez törvénytelennek, magyarázták lapunknak munkajogászok, mert nem lehet ugyanarra a tevékenységre kétfajta szerződést kötni. Nem életszerű, hogy valaki havonta 6 napot ráhúzzon a normál munkájára teljesen ingyen. Valójában, mondták el forrásaink, ez leplezte azt, hogy fizetésük egy részét feketén kapták sokan. Sőt a kontraktus színlelt szerződésnek minősülhet, ami az adójogszabályok megsértését is jelentheti.

Miután cikkünk megjelent március elején, az érintett dolgozók nagy részénél nem egyszerűen megváltoztatták a szerződést, hanem áthangolták a rendszert, beiktattak egy újabb szereplőt – erről számoltak be lapunknak a helyzetet ismerő források.

Március 1-jei kezdőnapra (lényegében visszadátumozva) egy frissen létrehozott alapítvánnyal köttettek szerződést a Sanamednél foglalkoztatottak jó részével a papíron önkéntes munkáról. A minimálbérnél valamivel magasabb fizetésért ellátott munkát pedig továbbra is a Sanamednek végzik. A papíron önkéntes betegszállítást végző dolgozókat e tevékenységük során mindazonáltal továbbra is utasíthatja a Sanamed betegszállítási vezetője, nem csak a velük szerződést kötő alapítvány kuratóriumi elnöke.

A birtokunkba került szerződés rendelkezik arról is, hogy ha a dolgozók hoznak élelmiszerről, napi étkezésről, üzemanyagról, munkaruháról, védőfelszerelésről, tisztítószerekről számlát a Horizont Egészségügyi Alapítvány nevére vagy a saját nevükre kiállítva, akkor azt megtéríti számukra az alapítvány. Kifejezetten bátorítják is a munkatársakat arra, hogy amiről csak tehetik, hozzanak számlát, így fedezik le azt, amit korábban egyszerűen zsebbe fizettek ki nekik, amíg a papíron önkéntes segítői tevékenységről is a Sanameddel volt szerződésük – mesélték forrásaink.

Mindez aligha függetlenül történt a munkaügyi vizsgálattól, legalábbis pár nappal azután adták be az alapítványnak a bejegyzés iránti kérelmét, hogy a munkaügyi ellenőrök január végén először kiszálltak a Sanamedhez.

A Horizont Egészségügyi Alapítvány alapító okirata ugyan a bírósági beadvány szerint január 19-én kelt, de a bejegyzési kérelem elektronikusan csak február 7-én érkezett a bíróságra, és február 9-én vált hivatalossá a bejegyzés.

Komárom-Esztergom megyére koncentrálnak, de Ceglédet találták meg

Ráadásul az említett alapítvány kuratóriumának elnöke már működtet egy másik, szintén fiatal alapítványt, és cégei is vannak, azok is az egészségügyből igyekeznek hasznot húzni. Pintér Zsolt a Facebook-oldala szerint az Országos Mentőszolgálatnál mentésirányító (vagy csak volt, ez nem derül ki egyértelműen) és a szintén az egészségügyben érdekelt alapítványnak, a 2016 végén létrehozott Balance Medical Alapítványnak is a kuratóriumi elnöke. A budapesti székhelyű alapítvány a céljai között olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek egybevágnak a Sanamed tevékenységével is: önkéntes munkát vállalókat is bevonni akaró, mentőorvosi kocsikat üzemeltető, orvosi ügyeletek ellátását segíteni igyekvő alapítványnak mondja magát a Balance Medical is, a Samaned pedig nemcsak betegszállítási szolgáltatást végez, hanem a ceglédi kórház számára az orvosi ügyeletet is biztosítja. Pintér és társai mégis egy újabb alapítványt hoztak létre, ez lett a Horizont, amelynek Esztergomban van a székhelye, 120 kilométerre a ceglédi Sanamedtől.

A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
Fotó: H. Szabó Sándor / MTI

Lapunk érdeklődésére Pintér azt állította, hogy nemcsak a Sanameddel vannak kapcsolatban, hanem több együttműködő partnerük is van, mégsem nevezett meg egyet sem, hiába kértük rá. Azt mondta, hogy több egészségügyi szolgáltatót is megkerestek levélben, többen visszajeleztek nekik, egyik volt a Sanamed.

Azzal érvelt, hogy nagy emberhiány van az egészségügyben, mégis sok olyan ember van, aki szerinte önkéntes munkában szeretne részt venni az egészségügyi teendők ellátásában.

Az ő régi terve, hogy összefogja a Komárom-Esztergom megyei térséget, kórtermeket újítanak fel, egészségügyi oktatást végeznek.

A Komárom-Esztergom megyei Tokodon lakó Pintérnek további négy cége is van, mindegyik az egészségügyben érdekelt, egyéb humán-egészségügyi ellátást jelöl meg főtevékenységként. Rendezvények egészségügyi biztosítását látják el, egészségügyi és elsősegély-oktatást végeznek ezek a cégek általánosságban, állította. Olyan dolgokat tehát, amely az elsőként létrehozott alapítványának a céljai között is olvashatók. Több NAV-os végrehajtás is látszik a cégeknél, amiről azt mondta Pintér, hogy amikor a velük leszerződött partnerük nem fizeti ki őket maradéktalanul, akkor előfordul, hogy ők sem tudnak mindent az állam felé teljesíteni.

Amikor másodszor megkerestük Pintért, mert nem volt minden világos, például az, hogy miért volt szükség létrehozni durván egy év különbséggel két hasonló célokat szolgáló alapítványt, mi alapján dől el, hogy az egyik alapítványa vagy valamelyik cége látja el egy rendezvény egészségügyi biztosítását, a sanamedes dolgozókkal szerződést kötő alapítványa kap-e díjazást a ceglédi cégtől, azt kérte, hogy írásban tegyük fel kérdéseinket. Azokra azonban már nem érkezett válasz.

A Sanamed arra hivatkozva hárította el több kérdésünk megválaszolását, hogy a gazdálkodásukkal és munkavállalóikkal kapcsolatos adatokat nem kívánnak kiadni. Annyit ismertek el, amit a munkaügyi hatóság is írt nekünk: zajlik az ellenőrzés.

Kiemelt képünk illusztráció: Louise Oligny / BISP / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik