Miután a közmunka egyfajta válasz lett a foglalkoztatás szociális rendszerű megoldására, ezért az önálló életet is kezdett élni. Ennek volt tulajdonítható, hogy egyre nagyobb tömegeket igyekeztek belekényszeríteni a rendszerbe, ezzel is mutatva az igényt arra, hogy még több forrás kerüljön e területre. A rendszer működtetése 2013 és 2016 között 921 milliárd forint kiadást jelentett a központi költségvetésnek. Ha ehhez hozzáadjuk az önkormányzatok önrészét és a rendszer működtetési költségeit, akkor már 1000 milliárd forint felett van a „számla”.
A közmunkások több módon kerültek bele a rendszerbe. Először is a 2010 előtti közmunkások, majd a korábban rendszeres szociális segélyben részesülők nagy része, a 18 évről 16 évre lecsökkentett tankötelezettségi korhatár miatt az iskolából kikerülők, a nyugdíj előtt állók, a megváltozott munkaképességűek egy része, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők (ők a gazdasági válság második hulláma miatt munkájukat elvesztők voltak főként) adják ki az e körbe tartozókat. Ez azt jelentette, hogy 2013-tól kezdve éves átlagban 355 ezer embert érintett a közmunka. Ennyi ember dolgozott hosszabb-rövidebb ideig ebben a foglalkoztatási formában.
A kormány mérései alapján a közmunka sikeres volt, mivel 2014 és 2016 első négy hónapja között átlagosan a közmunkából kilépők 13 százaléka hat hónappal később már a „normál munkaerőpiacon” dolgozott. Ez összesen 151 ezer embert jelent, ami azonban az adatokat nézve túlzás. Ha ugyanis ennyi ember került volna ki valóban a közmunka-rendszerből, akkor nem növekedhetett volna a közfoglalkoztatásban érintettek száma. Márpedig a növekedés megtörtént.
