Gazdaság

Vallónia engedett, zöld utat kapott az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény

Az Európai Unió mind a 28 tagállama hivatalosan jóváhagyta a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt (CETA) alkotó dokumentumok összességét, és készen áll a hivatalos aláírásra - jelentette be pénteken késő este egy közleményben Robert Fico, az unió soros elnökségét adó Szlovákia kormányfője.

Nagy örömmel megerősíthetem, hogy az Európai Unió kész aláírni az átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodást Kanadával. Ez mérföldkő az EU gazdaságpolitikájában

– írta.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rögtön ezután közölte, hogy az unió és Kanada vasárnap csúcstalálkozót tart Brüsszelben az aláírás céljából.

A feladat el van végezve, éppen most állapodtam meg Justin Trudeau (kanadai) miniszterelnökkel a vasárnapi csúcstalálkozóban

– írta a Twitteren. Trudeau “rendkívül jó hírnek” minősítette saját üzenetében a bejelentést.

Vallónia volt a kerékkötő

Az egyezmény elfogadását két hétig feltartóztatta a Belgium részét alkotó Vallónia parlamentje, de pénteken ez a testület is megadta a támogatását, miután garanciákat kapott az aggályait illetően.
Az Európai Unió huszonhét tagállama már korábban is kész volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére. Sokan azzal vádolták a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokra használja fel a vétójogát.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik