Naponta négyezermilliárd dollárnyi összeg cserél gazdát a nemzetközi devizapiacokon – derül ki a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) minapi felméréséből. A szám felfoghatatlanul nagy: Németország éves GDP-jének megfelelő pénzt váltanak át a befektetők egyik ország devizájáról a másikra egyetlen nap alatt világszerte; az egész világ GDP-jének értéke így nagyjából két hét alatt tűnik fel a devizapiacokon.
Pénzügyi válság ide, reálgazdasági válság oda, a devizapiacokon naponta megforduló összeg három év alatt (2007 áprilisa és 2010 áprilisa között) 20 százalékkal nőtt, igaz, az ezt megelőző három évben a növekedés még 70 százalékos volt – derül ki a BIS 50 jegybank és 1300 kereskedelmi bank megkérdezésével végzett felméréséből. Ami talán még ennél is meglepőbb, hogy az elmúlt három évben a piac kicsúszott a klasszikus bankok ellenőrzése alól, mert a napi forgalom többsége már az úgynevezett egyéb pénzügyi intézményektől, vagyis fedezeti alapoktól, nyugdíjalapoktól, jegybankoktól és nem tőzsdei bankoktól származott.
Szintén figyelemre méltó, hogy a napi forgalom mindössze 13 százaléka származik nem pénzügyi vállalatoktól, vagyis ekkora hányada kapcsolódhat a reálgazdasághoz; ilyenkor például egy vállalat azért vásárol forintot, hogy azt a magyar gazdaságba befektesse.
A nyugodt magyarázat
Az angol nyelvű üzleti sajtó – felületes betekintésünk szerint – nem lepődött meg sem az összegen, sem a növekedési ütemen. A Wall Street Journal szerzői úgy vélik, az egyre idegesebb befektetők egyre több fedezeti ügylettel biztosítják be magukat, és a válság alatt a kockázati alapok is elemükben vannak.
A MarketWatch szerint az amerikai és a japán befektetők (utóbbiakat általában háziasszonynak képzelik) az egyre bizonytalanabb hagyományosnak mondható befektetési lehetőségek (ingatlanpiac, részvények) helyett a fejlődő devizapiacokon próbálnak nyerészkedni.
Mitől nő a buborék?
Richard Nixon elnök 1972-ben megszüntette a dollár szűk értelemben vett konvertibilitását, vagyis azóta az amerikai fizetőeszközt nem lehet közvetlenül aranyra váltani. Ettől kezdve a piacgazdaságokban a devizaárfolyamok lebegnek, vagyis a devizák egymáshoz viszonyított értékét a piac határozza meg.
Az új rendszerben rögtön megszülettek azok a pénzpiaci eszközök, amelyek a piac tévedésein kívánnak nyerészkedni, egyúttal tompítva azokat. Az elmúlt csaknem negyven évben egyre bonyolultabb határidős termékek terjedtek el, míg a technológia fejlődésével a pénzváltás költségei töredékükre csökkentek, az ideje pedig pont egy gombnyomásnyira. A devizapiac 2004-2007 közötti 70 százalékos bővüléséért leginkább az elektronikus kereskedési rendszerek terjedése okolható.
Fejlődés, terelgetés?
Jogos az aggodalom, a pénzpiaci folyamatok elszakadtak a reálgazdaságiaktól – mondta a FigyelőNetnek Pete Péter. Az ELTE Közgazdasági Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára ugyanakkor így folytatta: miért is kellene kötődniük a reálgazdasági tranzakciókhoz, amikor az itt befektetőknek más céljaik vannak? A technikai fejlődés nyomán a tranzakciós költségek (a pénzváltás ára) gyakorlatilag eltűntek, a piaci szereplők a legkisebb elmozdulásokra is azonnal rávetődhetnek, például egy napon belül gyakorlatilag költség nélkül megvehetik és eladhatják 1500-szor ugyanazt a devizát nagyon kis különbséggel, a haszon reményében – mondja Pete Péter.
Egyre sikamlósabb, bizonytalanabb a világ, bár a spekulánsok és a fedezeti ügyletet kötők egyúttal stabilizálják is a piacot – vázolja a valóság összetettségét az egyetemi tanár. A befektető régen szekérre rakta az értékeit és távozott az országból, ma mindez egy gombnyomásra megtörténhet, ráadásul a határidős ügyletekkel fedezni lehet a várható veszteségeket, ami stabilizál, sőt mindennek a finanszírozása egyre könnyebb és olcsóbb. Ugyanakkor a sok szereplő és egyre több új termék miatt az árfolyamok ingadoznak, ami instabilitást jelent – mondta Pete Péter, aki szerint a piac túlburjánzásának megakadályozására előbb-utóbb azért bevezetik a Tobin-adót a nemzetközi bankszabályozás mintájára. Erre csak akkor van esély, ha az egész világ egyszerre lép, különben lakatlan szigetekre települnek a pénzpiaci szereplők – figyelmeztet a közgazdász.
Forradalom, világválság?
Gyökeresen másként látja a helyzetet Farkas Péter, a Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy a spekulációs tőke nem kapcsolódik a reálgazdasághoz, tehát nem hoz létre értéket, egyszerűen csak újraosztja a jövedelmeket, méghozzá elképesztő mértékben. Saját kutatásait idézve elmondta, hogy míg a dollár közvetlenül aranyra váltható volt, a világ pénzárama igazodott a nemzetközi kereskedelem igényeihez; most a Föld körül keringő spekulációs tőke értéke a világkereskedelem értékének hetvenszerese, összesen pedig közel százszorosa fordul meg a piacokon.
A 29-33-as világválság alatt befagytak a pénzügyi tranzakciók, ami összeomláshoz vezetett; most a válságkezelő állami csomagok megmentették a bankszektort, de a pénzintézetek ugyanazt csinálják, mint korábban. Egyszerűbben fogalmazva: globálisan az állami fiskális mentőcsomagok 87%-a, (az USA-ban a 95%-a) a bankok és egyéb pénzintézetek megmentését szolgálta, csak a maradék ösztönözte közvetlenül a reálgazdaságot. A támogatások többségét a pénzintézetek most is befektették a „világméretű kaszinóba”, mert ott jóval nagyobb haszonnal lehet forgatni a pénzt, mint a reálgazdaságban. Ennek köszönhető a nemzetközi devizapiaci és derivatív forgalom növekedése – fogalmazott Farkas Péter.
A strukturális feszültség nő a rendszerben, ami robbanáshoz, újabb, még mélyebb válsághoz vezet, bár elképzelhető, hogy addig három-négy nyugodtabb évünk is lehet – mondta a közgazdász. A pénz mögött nincs reálérték, ami előbb-utóbb kiderül, és pánikhoz vezet: ilyen volt a dotcomlufi az ezredforduló után, ilyen volt az Egyesült Államok jelzáloghitel-piacának bedőlése két éve, ráadásul azóta évente 10 százalékkal több pénz van forgalomban Amerikában – magyarázza a közgazdász.
Miért nem tanult a tőke a mostani válságból – tettük fel a kérdést a kutatónak.
Hát igen, a pénzügyi tőke ellenáll az ellenőrzést erősítő és a spekulációt fékező „pénzügyi architektúra” kialakításának, bár főleg az USA, de részben az EU is próbál valamit tenni ebben az irányban. Ahogy L. C. Thurow, az MIT híres professzora is mondta, a kapitalizmus két esetben változtat: nagy válság vagy nagy tömegmozgalmak hatására. Utóbbira jelenleg nincs esély, de az újabb krízist nem ússzuk meg – vélte Farkas Péter.
