Totális bizonytalanság

– Amikor 2005 végén átvette az Egis vezetését, gondolta volna, hogy a 2006/2007-es pénzügyi évben 6 százalékos árbevétel-növekedés mellett 51 százalékkal zuhanni fog a profit?

– Nem gondoltam volna. Nem akarom azt mondani, hogy az Egisnek ebben nincs része, de azok a külső körülmények, amelyek ilyen mértékben visszavetették az ennél jóval magasabbra tervezett forgalomnövekedést, és előidézték ezt a nyereségzuhanást, előre nem voltak láthatók.

– Mit ért külső körülményeken? Az egészségügyi reformhoz kapcsolódó intézkedéseket?

– Részben. A cég árbevételének 35-36 százaléka belföldről jön, tehát a hazai piacnak nagy a jelentősége, és ha ezen drasztikus változások történnek, akkor az határozottan befolyásolja az eredményességünket. Ezenkívül a második számú piacunkon, Oroszországban is komoly veszteségek értek, és az árfolyamváltozások is erőteljesen sújtottak minket. Ezek együttesét nem tudtuk kivédeni.

– A magyar intézkedések összességében totális árversenyt hoztak, ezt nem bírta az Egis?

– Nincs vállalat, amely ne sínylené meg ezt a kiélezett árversenyt, és nem hiszem, hogy mi rosszabbul bírnánk, mint mások. Különbséget kell tenni az originális és a generikus, azaz a szabadalmi védettséggel már nem rendelkező, kisebb K+F költséggel előállítható termékek gyártói között, mert az utóbbiak – köztük az Egis is – jóval kisebb profitrátával dolgoznak. Ezért érzékenyebben érintett minket a 12 százalékos különadó, és az orvoslátogatókra kivetett regisztrációs díj. Ez egy komplex ügy, mert az egész gyógyszer-támogatási és -befogadási rendszer átalakításáról van szó, ezért én ezt nem is hívnám pusztán árversenynek. Rázúdítottak egy csomagot a gyógyszeriparra, és közben nem törődtek azzal, hogy az ország leginnovatívabb iparágára ez milyen hatással lesz. Ez az, amit a legjobban fájlalunk. Komplex vizsgálat erről nem készült, pedig elvárható lett volna a kormányzattól. Nyilvánvalóan meg kellett menteni az egészségügyi költségvetést, de a kormányzatnak az ágazati hatásokra, a beruházásokra, a K+F támogatására is figyelmet kellett volna fordítania. Ha átfogó megszorító intézkedésekkel sújtanak egy iparágat, akkor meg kellett volna keresni a módját annak, hogy a működését életben lehessen tartani.

– Igaz, hogy összesen egy órájuk volt arra, hogy véleményezzék a változtatások döntő részét tartalmazó gyógyszer-gazdaságossági törvényt?

– Körülbelül ennyi időnk volt, hogy az Egészségügyi Minisztériumban betekintsünk a szövegbe. Utána a honlapról letölthettük, de érdemben már nem szólhattunk hozzá. Egyébként nem vitatom azt a sikert, hogy az egészségügyi költségvetést egyensúlyba hozták; a módszert vitatom. A gazdasági tárcától vártuk volna, hogy olyan környezetet teremtsen, amely a hazai gyártókat továbbra is beruházásra, fejlesztésre ösztönzi, de ennek a nyomait sem látjuk. Az innovatív iparágakat ösztönző iparpolitika ma hiányzik Magyarországon. Itt úgy keltettek versenyt, hogy egyszerűen elveszik a generikus gyártóknak azt az igyekezetét, hogy új készítményeket fejlesszenek ki. Nem szabad azt gondolni, hogy a generikus fejlesztés nem komoly befektetést igénylő, innovatív munka. Így viszont nincs remény a megtérülésre.

– Nem értem miért, hiszen van olyan társaság, amely e körülmények között is több száz százalékkal növelte magyarországi forgalmát.

– Egy olyan gyártó, amely csak két-három készítménnyel akar itt megjelenni, megteheti, hogy a piacszerzés érdekében nagyon alacsony áron hozza be az adott termékeit. Az Egisnek viszont a teljes palettája szerepel itthon, így nekünk az egész világgal kell itt versenyezni, minden készítményünk érintett. Ebben az esetben mérlegelni kell, hogy lemondunk a hazai piacról, mert nem tudunk a teljes palettán ilyen ütemben árat csökkenteni, vagy beszállunk az árversenybe, de akkor azt kérdezik, hogyan vesztettük el a nyereséget? Ez a dilemmája a hazai gyártóknak.

– Az Egis e problémája a beteg szempontjából csaknem érdektelen, hiszen ugyanazon hatóanyagon vagy terápián belül szedheti a két-három készítménnyel piacon lévő cég nagyon olcsó gyógyszerét, vagy az Egis termékét is. Legfeljebb érzelmi kérdés, hogy melyik készül Magyarországon.

– Nem, ez a beteg szempontjából sem mindegy, mert negyedévente változnak az árak, ezért gyógyszert kell váltania, és ennek ésszerűsége erősen megkérdőjelezhető, még ha a hatóanyag ugyanaz marad is.

– De látható, hogy ez sem tart örökké, az egyes termékcsoportokban kezdenek stabilizálódni az árak, kialakul a sorrend, „beáll” a piac, és utána már nem feltétlenül kell negyedévente mindenkit átállítani.

– Igen, máris kisebbek a negyedéves árcsökkentések, de a gyártó szempontjából a helyzet ettől még kiszámíthatatlan marad. Továbbra sem lehet berendezkedni még fél évre sem, mert változás mindig lesz negyedévente. Csak akkor áll meg az árspirál, ha bizonyos gyártók elvéreznek, mert nem tudják tartani a lépést. Ha viszont emiatt kiesik több termék, akkor a bennmaradók közel monopolhelyzetbe kerülhetnek. Szeretnék abban hinni, hogy a rendszer valamiféle egyensúly felé közelít, és akkor felesleges lesz negyedévente változtatni rajta. Ám a parlamentben most bukott meg az a módosító törvényjavaslat, amely fél éves ciklusokat hozott volna be. Ez jó lett volna a gyártóknak, a kórházaknak, a nagykereskedőknek, a patikusoknak és a betegeknek is, de valamiféle félreértelmezett presztízsből nem fogadták el. Pedig jó lehetőség lett volna a kormány számára, hogy kihátráljon a kérdéses rendeletből, amely – nem győzöm hangsúlyozni – már meghozta a várt eredményt. Ezzel nem növekedett volna a gyógyszerkassza kiadása sem.

– Ugyanebben a módosító javaslatban megszüntették volna azt a szabályt, hogy az egyes termékkörökben a legolcsóbb és legdrágább támogatott szerek között legfeljebb 20 százalék árkülönbség lehet, pedig sok esetben csak ez kényszerítette ki az árversenyt.

– De ez már megtörtént, a kényszer bevált, a termelői árak zuhantak. Másrészt a beteget úgysem lehet arra ösztönözni, hogy a drága készítményt szedje, ám ha valamiért mégis ezt akarja, miért nem lehet neki megengedni? A társadalombiztosításnak ez pluszkiadást nem okoz, a gyártó viszont piacon tarthatja a termékeit, és majd eldönti, hogy amennyiben évente csak öt dobozzal ad el belőle, akkor megéri-e neki. Ha viszont marad a rendszer, akkor csökken az orvos és a beteg választási lehetősége.

– Ha engedik, hogy a gyártók viszonylag magas áron is bennmaradjanak a piacon, akkor a marketing részeként az orvost meg lehet győzni arról: a szóban forgó szert preferálja, és a beteg a legtöbb esetben az orvos utasításait követi.

– Nem hiszem, hogy az orvost erre rá lehet venni, mert egy készülő rendelet szerint ez esetben büntetésre számíthat. Másrészt a számára is fontos, hogy ha tudja, akkor kímélje a beteg pénztárcáját. Inkább arról van szó, hogy ma már elértünk egy szintet, számos gyógyszer támogatását megszüntették, mert nem állta a gyártó az árversenyt, és ezért nincsenek már nagy árkülönbségek. Harmadrészt a hazai gyártók esete speciális, mert termelésük nagyobbik hányadát exportálják. Ha drasztikusan esik az itteni ár, akkor előbb-utóbb ezt kell majd alkalmaznunk külföldön is, nem fogják tőlünk ugyanazt drágábban megvenni. Így nem csak itthon tesznek minket tönkre, hanem szépen lassan az exportpiacainkon is. Van olyan készítményünk, ahol ezért sem tudunk árat csökkenteni Magyarországon.

– Mekkora volt a legnagyobb árcsökkentése az Egisnek a reform hatására?

– Közel 60 százalék.

– Hogy lehet ez? Mekkora volt korábban ezen a terméken a profit?

– Azt miért nem kérdezi meg, megtérült-e már a termék fejlesztésének költsége? Ugyanis nem térült meg, és egy olyan gyógyszerről van szó, ahol a miénk tisztább az eredeti szernél, és az egyik büszkeségünk.

– Hogyan tudja más ezt ennyivel olcsóbban adni?

– Nem tudom, de azt sem, hogy milyen annak a készítménynek a tisztasága, és honnan vette hozzá a gyártó a hatóanyagot. Azt tudom, hogy mi a szabadalmazott eljárásunkkal gyártjuk, és máshol el tudjuk adni. Pontosan erről beszélek, hogy szabad-e nekünk a jövőben ilyen fejlesztéseket végeznünk, vagy arra kényszerülünk, hogy mi is vegyük meg Indiából a hatóanyagot, amit itt tablettázunk. De akkor ne kérdezzék, hogy annak miért nem olyan a tisztasága, mint az Egisének.

– Tudtommal a gyógyszergyáraknak kötelező a nagyon szigorú nemzetközi minőségi szabványok betartása, tehát elvileg mindegy, hol gyártják a készítményt.

– Hát igen, ezek szerint magára vessen az a gyártó, amelyik ezeket túlteljesíti.

– Lehet-e egyáltalán versenyképes a magyar rezsi- és bérköltségekkel dolgozó, világpiaci méretekben kicsi Egis a Távol-Keleten gyártó, sokkal nagyobb volumenben világszerte értékesítő generikus cégekkel szemben?

– Ezt a kérdést próbálom megválaszolni minden nap, és arra gondolok, hogy ez nem csak az én felelősségem, hanem a kormányé is. Európa országai azon dolgoznak, hogy a saját gyógyszeriparuknak megfelelő körülményeket teremtsenek, hogy állják a versenyt. Magyarországon ezt az utat nem sikerült megtalálni.

– Mi lenne a megoldás?

– Mindenesetre nem kell pluszadókat bevezetni. Beruházásösztönzőkre lenne szükség, hogy a hazai gyártók versenyképessége javulhasson. A K+F oldalon nyújtott segítség hatékonyabb gyártáshoz vezethetne. Biztos, hogy nem tudunk majd versenyezni Indiával és Kínával, ahol nincsenek olyan szigorú környezetvédelmi előírások mint nálunk, és a költségek jóval alacsonyabbak.

– Ha hosszabb távon nézzük, ez a játszma még nem dőlt el?

– Ha eldőlt, és lemondunk erről, illetve elfogadjuk, hogy az új gyógyszerek K+F tevékenysége Európából Amerikába vándorol, akkor lemondunk egy iparágról, amelynek minden korábbi hazai gazdaságpolitikai értékelésben kiemelt szerepet szántak. Le akarunk mondani arról az ágazatról, amelyben erősek a hagyományaink, jó hírnevünk és magas színvonalunk van? Az országnak el kellene döntenie, hogy szüksége van-e a gyógyszeriparára. Mert ha igen, akkor a megszorító intézkedéseket újra kellene gondolni.

– A Távol-Kelet számos iparágban megszerezte a világ gyártásának nagy részét, ám van arra példa, hogy a tervezés, a K+F nem vándorolt el, és az európai, illetve amerikai cégek nagy elbocsátási hullámok közepette talpon maradtak. Nem ez vár a gyógyszeriparra?

– Mi lesz akkor Magyarország? Gyógyszeripari kutatóhely, szolgáltató központ és turisztikai célpont? Most ebben kell dönteni, és szerintem nem tudatosan döntöttünk ugyanebben a kérdésben például a textilipar vagy a cipőipar esetében. Valóban úgy gondoljuk, hogy az országnak egyáltalán nincs szüksége iparra? És ezt a döntést úgy akarjuk meghozni, hogy annak az EU-nak a tagjai vagyunk, amelynek minden országa a gyógyszeripar unió-konform fejlődés-ösztönzésén gondolkozik? Nálunk szemléletváltásra lenne szükség, most ugyanis egy iparág sorsát dönthetik el örökre. Mi is azon gondolkozunk, hogy a gyártás egy részét – a Richter Gedeonhoz hasonlóan – a Távol-Keletre helyezzük, vagy az alapanyagot onnan vásároljuk. Az a kérdés, milyen mértékben kell ezt megtennünk.

– A francia Servier-nek, az Egis többségi tulajdonosának és a kisrészvényeseknek nem az az érdeke, hogy minél nagyobb mértékben?

– Persze, egy tulajdonostól nem várható el, hogy ne a nyereséget nézze. Ám egyelőre a mi tulajdonosunk türelmes, bízik bennünk, nem véletlenül vásárol tőlünk hatóanyagot, és nem vitte el máshova a gyártást. De az biztos, hogy a Servier-rendelések nem tartják el az Egist, tehát meg kell teremteni magunknak a gazdaságos gyártás feltételeit.

– Mi lesz jövőre, ha a körülmények nem változnak?

– Remélem, hogy a helyzet változik, és felülvizsgálják a reform intézkedéseit. Viszonylag egyszerű módosításokkal kivehető lenne a törvényből a totális kiszámíthatatlanságot előidéző néhány passzus. Az exportot az árfolyamok számunkra kedvező változásai hoznák rendbe, de erre egyelőre nem sok esély mutatkozik. Nagyon komoly intézkedéseket hozunk a vállalaton belül. Még ha fáj is elismerni, a megszorításoknak van olyan hatása, amely bizonyos felülvizsgálatokra bírta a céget. Mondhatnám, hogy ezeket a megszorítások nélkül is meghoztuk volna, és akkor szárnyalna az Egis, most viszont legfeljebb a veszteségeinket tudjuk csökkenteni. Nem tudunk visszakerülni az előző évek nyereségességéhez, de olyan új irányba indulunk el, amely barátságosabb környezetet feltételezve biztosítja az Egis jövőjét.