Földünk összes faja közül az emberre hatnak leginkább a pozitív, illetve negatív történések. Ehhez azonban több lépcső vezetett. Először is az idegrendszer kialakulására volt szükségünk. Merthogy valamennyi élőlény reagál a külső ingerekre, de nem mindegyik válaszol erre valamiféle érzéssel. Ehhez vagy törzsdúcokba (például a hengeresférgeknél), vagy központi idegrendszerbe (a gerinceseknél) szerveződő neuronok kellenek. Második lépésben jutalmazó és büntető rendszerekre van szükség, amelyek befolyásolják viselkedésünket. Az agy jutalmazásért felelős szisztémái minden gerincesnél kialakultak, és bevonódnak a pozitív és negatív érzelmek feldolgozásába. Nem elég azonban a jelzések megléte, azoknak tudatában is kell lenni: ez a képesség valahol a kétéltűek és a hüllők között fejlődött ki az evolúció során. Egy hüllő például már képes olyan kellemes élmények keresésére, mint egy napfürdőzés. A halak és a kétéltűek nem tudatosak ebből a szempontból, inkább ösztönösek. Utolsó lépésben az éntudat erősíti fel a szubjektív érzések fontosságát, s ebből az emberi lénynek van a legtöbb.
SZUBJEKTÍV JÓL-LÉT. Mindössze két évtizede vizsgálja a pszichológia, mitől érez boldogságot az ember, s csupán néhány éve alakult ki azon ág, amely már a megszerzett ismeretek alkalmazására helyezi a hangsúlyt. „A XIX. század végén megjelent tudományos pszichológia 60-70 évig elsősorban a patológiával foglalkozott, vagyis azzal, hogyan lehet felhozni valakit mínusz ötről a nullára. Hogy onnan hogyan juthat plusz ötre, az a XX. század végéig senkit sem érdekelt” – mondja Szondy Máté pszichológus, az ELTE személyiség- és egészségpszichológia tanszékének doktorandusza.
Az új tudományág létrejöttét az indokolta, hogy a tudósok észrevették, hiába nőtt az életszínvonal, javultak érezhetően az életkörülmények, az emberek boldogságérzete nem nőtt ezekkel egyenes arányban. Vizsgálódásaikból az derült ki, hogy a boldogságot befolyásoló tényezők három alapvető csoportba sorolhatók: genetikai okok, életkörülmények és az egyén által kontrollálható tényezők. A meglepetés akkor érte őket, amikor az arányok is kiviláglottak, s például kiderült, mintegy felerészben öröklött tulajdonságaink felelnek boldogságszintünkért (lásd külön). A pszichológiában a boldogság tudományos megnevezésére a szubjektív jól-lét fogalmát vezették be.
A boldogságot befolyásoló tényezők majdnem felére tehát nincs, vagy alig van ráhatása az egyénnek. Az élethez való hozzáállását az határozza meg, milyen személyiségjegyeket örökölt. Ezek többnyire alig változtathatók. Az örökölhető tulajdonságok közül az optimizmus az egyik legfontosabb örömérzetet befolyásoló személyiségjegy. Szerencsére ez az a tulajdonság, amely kismértékben ugyan, de fejleszthető. „Az optimizmus az egyik legfontosabb személyiségjegy, amelyet elsősorban öröklünk, másodsorban tanulunk” – mondja Szondy Máté. Hozzáteszi, a pozitív gondolkodásra való hajlam nagyon szoros kapcsolatban áll a boldogsággal – és nem mellesleg: az egészséggel. Kutatások igazolják ugyanis azt a közvélekedést, miszerint az optimista ember gyorsabban gyógyul, tovább él és jobb az immunrendszere. Azt is kimutatták, hogy az efféle embertípus hamarabb túljut a nehézségeken, így nem igaz a mondás: jobb félni, mint megijedni. Különösen érdekes eredményre jutott egy olyan pszichológiai vizsgálat, amely azt volt hivatott kideríteni, hogy a kiemelten pozitív, illetve negatív életesemények milyen hatással vannak az egyén boldogságszintjére. Az derült ki, hogy egy súlyos baleset, avagy egy lottónyeremény nagyjából 3-4 hónapig volt hatással a vizsgált személyek örömére, illetve bánatára, ezt követően visszaálltak az eredeti szintek.
A külső tényezők közül az anyagi helyzet és az egyén jól-léte közti összefüggések kutatása a legnépszerűbb. Az eredmények mind egy irányba mutatnak. Röviden összefoglalva: a pénz nem feltétlenül tesz boldogabbá, de a pénz hiánya megnöveli a boldogtalanság valószínűségét. Az anyagi javakról ugyanis, ameddig nincsenek, hajlamosak az emberek úgy vélekedni, hogy boldogabbak lennének tőlük, de amint a szükségleteiket ki tudják elégíteni, jól-létüket már alig befolyásolják. Az anyagi javak megléte tehát csak addig mutat összefüggést az elégedettséggel, ameddig a vágyott szintet el nem érjük, utána az anyagi helyzet további javulása nem növeli szignifikánsan a boldogságérzetet. Ez az összefüggés tágabb értelemben is igaz: a tehetősebb országok lakosai szignifikánsan magasabb szubjektív jól-lét szintet érnek el, mint a szegényebbekéi, de az egyéni gazdasági helyzet javulása csak csekély boldogságnövekedéssel jár.
AMI RAJTUNK MÚLIK. A boldogságot befolyásoló tényezők három nagy csoportja közül egyre van igazán ráhatásunk. Ebbe – egyebek között – az általunk választott és minket örömmel eltöltő tevékenységek, a szociális kapcsolataink és a saját magunkhoz fűződő viszonyunk tartoznak. Általánosan igaz, hogy az olyan tevékenységek növelik a boldogságszintünket, amelyek fokozott aktivitást igényelnek, s ha ehhez még szociális tevékenység is társul, az Szondy Máté szerint „már mindennek a netovábbja”. A kutatások nem véletlenül igazolják, hogy az ennek a receptnek megfelelő számos sport-, illetve szabadidős tevékenység mellett a vallás is előkelő helyet foglal el a sorban.
Szintén rajtunk múlik, milyen célokat tűzünk ki az életünkben, s ezek jó megválasztása – nem mellesleg pedig beteljesülése – is hozzájárul általános örömérzetünkhöz. Nézzük a végéről! „A céltalanság az egyik leggyötrőbb érzés. Ha pedig célokat tűzünk ki, nagyon fontos, hogy azok ne legyenek elérhetetlenek, de azért próbára is tegyenek minket” – világít rá Martos Tamás pszichológus. Hozzáteszi: érdemes mindennapi célokat is megnevezni, ezek rendszeresen jóleső elégedettséggel töltenek el minket, a hosszú távú célok hatása viszont akár egész életünkre kihathat, s ezekért érdemes akár a jelenben áldozatokat is vállalni. A leginkább azonban az tesz boldoggá, ha mindennapi és távlati céljainkat össze tudjuk hangolni.
