A megnyugtató bástyák egyike a Kárpátia. Története 1876-77-ben kezdődik, ez volt a mi aranykorunk, a modern Magyarország bölcsője. A többi között akkor épült a Ferenciek terén a templom mellett a ferences bazár is, és ugyanott megnyílt egy hamarosan népszerű söröző és étterem. Amikor a Münchenből hozott sört csapolták, a templomig állt a sor bebocsáttatásért. Mikszáth is be-betért egy kriglire. Aztán változtak a tulajdonosok, 1925-ben a neves Spolarich család építette máig pompázó díszes belsejét. Ezt követően, 1934-ben Károlyi László vette bérbe, és adta a Kárpátia nevet. Az államosítás évtizedeit szerencsésen átvészelte, védetté is nyilvánították, majd 1997-ben a nemzetközi hírű vendéglátó és hotelszakember, Niklai Ákos vette meg, és a múltat őrző elkötelezettséggel vezeti, tradíciót és korszerűséget harmonizálva. A Kárpátia minden jel szerint virágzik.
Én 1948 óta kötődöm ide. Számomra kultikus hely. Akkoriban jelentek meg először verseim a Sík Sándor főszerkesztette, a kezdődő pártállamtól még független Vigiliában. És a szerkesztőség havi törzsasztala a Kárpátiában volt. Elképzelhető, mit jelentett egy 18 éves költőtanoncnak együtt ülhetni a titokzatos mosolyú Pilinszky Jánossal, a szigorú Rónay Györggyel, a mindig huncut trubadúrral, Jékely Zoltánnal, a szürrealista humorú Mándy Ivánnal, a mindig ironizáló Thurzó Gáborral, a kadétból éppen hogy az irodalomba átigazolt Nemeskürty Istvánnal, és nem sorolom tovább. Megszentelt hely volt nekem a Kárpátia.
És most ugrom egy hatalmasat. Csekély 50-60 évet. Solti György, angol Sir és nagy magyar dirigens özvegye, Lady Valerie Solti járt mostanában Budapesten, férje halálának tizedik évfordulóján; Solti kedvenc tanítványa, azóta világsztár, Valerij (névmisztika!) Gergijev dirigált fergeteges emlékkoncertet a Művészetek Palotájában.
Azt mondják, mindig anekdotázom. Hát akkor rajta! Lady Soltival már régebben barátságba keveredtem, jó vacsorákra többször jártam londoni otthonában, megmutatta a mester érintetlen dolgozószobáját is. Majd 2002-ben, kulturális miniszterként, én tüntettem ki a Zeneakadémia restaurálása érdekében tevékenykedő dámát. Az Operaház színpadán mondtam a laudatiót, és átnyújtottam neki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. A díszdobozban a nagyon dekoratív kitüntetés négyféle változata is található (gomblyukba való, kis és nagy kitűző, valamint nyakba akasztható). Én ez utóbbit kiemeltem, és nagyon lezseren a nyakába akartam akasztani, mert szép. Csakhogy ehhez szemüveg is kellett volna, úgyhogy félóráig babráltam a kapoccsal a Lady tarkóján, míg végre sikerült a manőver, a közönség nem kis derültségére. Azóta még szorosabb a barátságunk.
Most, a koncert előtti estén, a Lady és a dirigens tiszteletére adott szűk körű vacsorának mi lehetett volna méltóbb színhelye a Kárpátia pompás különterménél? Niklai Ákos és csapata ismét kitett magáért. Indítás libamáj házi szilvalekvárral és fekete kenyérrel: ravasz ellentmondások remeke. Jött a fogas és lazac duett kapribogyómártással és zöldséges palacsintabatyuval: megint a delikát finomság és a parasztos rusztikum összebékítése. Ropogós kacsacomb pezsgővel párolt káposztával és tepsis burgonyával: pont olyan jó volt, amilyen jól hangzik. Végül máktorta kávékrémmel és fehércsokoládé mousse-szal.
Nem az én asztalom, de meg kell említenem a mesterien válogatott borokat: Tokaji Mandolás Furmint 2005 (Oremus) és Villányi Montenuovo Cuvée 2004 (Vylyan). Ezen a vacsorán a tetszetős ötletek nem helyettesítették az ízeket (mint sokhelyütt), hanem a remek ízkombinációk hitelesítették a dekorativitást. Anyám mondta mindig: a vendégeket jól meg kell etetni, és mindjárt jó lesz a hangulat. A Kárpátiában jó volt a hangulat.
