Gazdaság

Profilváltás

Miniszteri posztjáról ugyan lemond, a gazdasági és közlekedési tárcá­hoz azonban az SZDSZ nevében továbbra is feltétlenül ragaszkodik Kóka János pártelnök, a GKM első embere.

– Igaza lett József Attilának, miszerint nem foghat a macska egyszerre kint s bent egeret? Nem lehet egyszerre miniszter is valaki, meg pártvezér, és alárendeltje a koalíciós partner miniszterelnökének?

– Miniszterként a kormányzó pártok kompromisszumaiból született megoldások végrehajtása a feladatom, pártelnökként pedig az általam jobbnak tartott liberális megoldások képviselete. Pártelnökként a liberális választók a főnökeim, miniszterként pedig a kormányfő. E tekintetben tehát biztosan szabadabb, egyértelműbb politizálásra ad lehetőséget az, ha az ember minden erejét a liberális választóknak tudja szentelni. Csakhogy a pártelnökválasztás óta eltelt 4 hónap és a 2007 végéig hátralévő időszak a kormányzás szempontjából még kulcsfontosságú periódus. Azt gondolom, egy kormány reformlendülete nem tud tovább tartani, mint egy-másfél év. Azaz a 2007-ből nagyjából hátralévő fél év meg fogja határozni, hogy mi az, amibe egyáltalán belefogunk, és mi az, amibe nem. Amit az idén nem kezdünk el, vagy nem tervezünk meg, abból ebben a ciklusban már nem lesz semmi. Azaz a reformok felgyorsításának programját kormányon belül tudtam véghezvinni: miniszterként nagyobb lehetőségem volt arra, hogy összerakjuk az erről szóló koalíciós megállapodást. Ami a 2008-as költségvetést illeti, kormányon belül szintén nagyobb lehetőségem van a hatékony fellépésre.

– Nem látszott ez a forgatókönyv már az SZDSZ pártelnökválasztása idején is? Miért kellett akkoriban azt hangoztatni, hogy a két dolog összeegyeztethető?


Profilváltás 1

“Egy kormány reformlendülete nem tud tovább tartani, mint egy-másfél év.” Fotó: Szigeti Tamás

– Azért, mert összeegyeztethető, sőt, a két dolog erősítette is egymást. Ebben az intenzív kormányzati időszakban nehezebben tudtam volna végigcsinálni kormányon kívülről ezt a koalíciós egyeztetést. Most is tartom, hogy addig leszek miniszter és pártelnök együtt, amíg ez a kettő erősíti egymást. Úgy érzem, a legmegfelelőbb időpont a váltásra 2007 vége.

– Tisztázzuk: igaz tehát, hogy már sokkal korábban készen állt a távozásának a forgatókönyve, csupán taktikai megfontolásból nem látta célszerűnek a nyilvánosság elé állni ezzel?

– Erősen hajlottam rá korábban is, hogy a cikluson belül kijöjjek a kormányból. Van jó néhány praktikus érvem amellett, hogy így döntöttem, amelyek mind a frakcióvezetés átvételének szándékához és a pártépítés kihívásaihoz kapcsolódnak. Az időpontot viszont múlt szerdán döntöttem el, majd csütörtökön bejelentettem az ügyvivő testületnek, pénteken pedig a sajtónak.

– Ez egyéni döntés volt, vagy a párt részéről is érte ilyen irányú nyomás?

– Teljesen egyéni döntés volt. Sőt, elárulom: sokan inkább lebeszélni akartak. Az SZDSZ-ben többen úgy látták, hogy Magyarország legnagyobb minisztériumának a vezetése inkább erő a párt számára. Ám időközben kialakítottuk a kormányon belül azt a kabinetet, amely a stratégiai döntéshozatal fóruma lett. Egy szűkebb körben olyan témákat veszünk elő, amelyek elszakadnak a napi jogalkotási gyakorlattól. Szerdánként pedig a kormányülés napirendjének megfelelően hozunk stratégiai döntéseket. A „csúcskabinetben” a miniszterség után is megtartom pozíciómat. Mindezek nyomán úgy élem meg ezt a változást, hogy ki tudok szakadni az operatív ügyekből, s helyettük a liberális politikára, kormányzati oldalon pedig a koalíciós stratégiára tudok koncentrálni.

– Miért nem jelölte ki az utódját a minisztérium élére? Miért hagyja, hogy hónapokig tartson ez a köztes, se kint, se bent állapot?

– Elhatároztam, hogy amikor eldöntöm a távozásomat, akkor azonnal be fogom jelenteni. Ami az utódomat illeti, ez ügyben is ugyanaz a helyzet. Amint eldöntöm, még aznap közlöm az ügyvivőkkel, és utána tájékoztatom a sajtót is. Egyelőre sok lehetséges jelölt van a kalapban.

– Ez a személyes döntése lesz?

– Én fogom megtenni a jelölést az ügyvivő testületnek, az pedig a miniszterelnöknek.

– Nem lehet ez koalíciós alku tárgya?

– Nem.

– Mindenképpen az SZDSZ fog utódot jelölni a tárca élére.

– Igen.

– Beszélnek viszont egy olyan forgatókönyvről is, amelynek értelmében a gazdasági minisztérium mégsem maradna az SZDSZ-nél, helyette megkaphatnák a külügyi tárcát…

– A gazdasági tárca a jelenlegi összetételben a szabad demokraták felügyelete alatt marad.

– SZDSZ-es politikusban gondolkodik vagy inkább gazdasági szakemberben?

– A legmegfelelőbb jelöltet fogom állítani. De addig is nagyon sok feladat maradt még a minisztérium asztalán, és a koalíciós megállapodásban lefektetett reformterv is sok új feladatot jelöl ki. Mindenekelőtt egy növekedési politika koordinálását és markáns képviseletét a kormányon belül. Ez az a program, amelyet a következő fél évben még el szeretnék indítani. Ennek része az adóegyszerűsítés, a kis- és középvállalkozások támogatása uniós és egyéb forrásokból, a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása, és talán a legfontosabb elemeként a bürokrácia- és adminisztráció-mentesítés.

– Nézzük, mi lett az eddigi célokból. Az autópálya-építésnél a tárca nagyon sokáig abszolút sikerként kommunikálta a költségek 40 százalékos lefaragását.

– Ez a legnagyobb sikerünk. Kinyitottuk a versenyt és megtörtünk néhány érdekrendszert, aminek eredményeképpen jelentősen sikerült egyszerűsíteni a technológiai feltételeket, mindezek nyomán majdnem a felével csökkent a kivitelezési költség. Ami itt kérdésként gyakran fel szokott merülni, az a Viadom…

– Mennyiben felelős a tárca azért, hogy a közelmúltbeli sztrádaépítések egyik legnagyobb üzleti partnere, a Viadom Zrt. nem tudta teljesíteni a vállalásait, maga után hagyva számtalan kifizetetlen alvállalkozót?

Profilváltás 2


Profilváltás 3

Profilváltás 4

“Nagyon sajnálom a Viadom Zrt. csõdjét, de semmilyen mértékben nem érzem felelõsnek a tárcát egy cég által a gazdálkodásában elkövetett hibákért.”
Fotó:Szigeti Tamás

Profilváltás 5

– Válasszuk ketté a kérdést. Nem a Viadom árai mentek lejjebb, hanem a teljes kivitelezői árszint lejjebb csúszott a legutóbbi tenderen, a Nagykanizsa-Balatonkeresztúr szakaszon. Minden ajánlattevő jelentősen engedett. Ami a Viadom Zrt.-t illeti, nagyon sajnálom ennek a fővállalkozónak a csődjét, de semmilyen mértékben nem érzem felelősnek a tárcát egy cég által a gazdálkodásában elkövetett hibákért. Mi annyit tudunk – és akarunk – tenni, hogy azzal a feltétellel adjuk át a Viadom egyébként egyetemleges kivitelezési felelősséggel rendelkező konzorciális partnereinek a kivitelezés jogát, hogy az alvállalkozókat maradéktalanul ki kell elégíteniük. Mindemellett most is azt üzenem mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy nem volt jó ötlet a 40 százalékos árcsökkentés, hogy az elkövetkező hónapokban kiírandó tendereken ki fogok tartani az ezt eredményező gyakorlat mellett. Sok száz milliárd forintról van szó – az M6-os, az M43-as, az M44-es, az M49-es és az M86-os beruházásairól -, és nagyon nem mindegy, hogy ezek az autópályák mondjuk 700 milliárd forintért készülnek el, vagy 500 milliárdért. A kettő közötti különbség 200 milliárd forint, azaz a nemzeti össztermék közel 1 százaléka.

– Múlt heti értékelésében az energialiberalizációs törvény elfogadását is a sikerek közé sorolta, jóllehet a koalíciós partner annak idején módosító indítványokkal bombázta szét a tárca elképzeléseit. Hol itt a győzelem?

– Paradox módon, miközben szakpolitikusi karrierem egyik legrosszabb napja volt, amikor a szocialista frakció kvázi megpuccsolta a kormányt és a liberális minisztériumot a módosító javaslatok beszavazásával, akaratukon kívül a legjobbat tették, akik ezt csinálták. Az volt ugyanis az a pont, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, minek is kell véget vetni a koalícióban. Ha így folytatjuk, akkor politikailag és szakmailag egyaránt szét fog esni az együttműködés. De aztán sikerült visszakormányozni a partnereket a megállapodott útra, és minden egyes kérdésben – a zöldenergiától a nagykereskedelmi liberalizációig – azt a koncepciót fogadta el a parlament, amit a tárca letett az asztalra. Igaz, ez már tartalmazott vállalható kompromisszumokat.

– A koncepcióval, vagy az Ön személyével szemben volt nagyobb az ellenállás a szocialista frakcióban?

– Azt éreztem, hogy szétszaladtak az érdekek, és azok, akik erős érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkeztek a szocialista párton belül, a kormányfő akaratával szemben, sajnos több esetben a Fidesszel összefogva igyekeztek megakadályozni a liberalizációs terv néhány pontját. Május közepén azt mondtuk, valami nincs rendben, a kormányzóképességünk van veszélyben, ha nem teszünk valamit. Erre akkor a szocialisták úgy reagáltak, hogy szó sincs róla, mennek a reformok előre, nincs szükség a koalíciós szerződés átírására vagy kiegészítésére. Innen jutottunk el másfél hónap alatt odáig, hogy megállapodtunk a reformok felgyorsításáról, a kormányfő-pártelnök pedig rendezte a viszonyokat szocialista pártban. Most azt látom, hogy maradtak ugyan elégedetlenek, de elfogadták, hogy a miniszterelnök kormányoz, és a frakciónak felelőssége van a törvényalkotó munkában.

– A mostani döntésében nincs szerepe annak, hogy úgy látta, a jövőben is csak nehezen tudna megbirkózni a szocialista frakcióval, s hasonló meglepetések érhetnék, mint tavasszal?

A számlaügyről
„Megindítottam a helyreigazítási és személyiségi pereket azon sajtótermé-kekkel szemben, amelyek szerint egy étteremben áfa nélkül, zsebbe fizettem. Az első két ügy megnyugtató módon le is zárult. A hvg.hu és a Magyar Hírlap az általunk kért terjedelemben és szövegezéssel hozta le a hely­reigazítást, és bízom benne, hogy a többi jogi eljárás is bizonyítja majd az igazamat. Nem szeretek ilyen dolgokkal foglalkoz-ni, de nincs más mód. Ahol ilyen elképesztő ügyekkel vádolnak, ott meg kell tenni ezeket a lépéseket.”

– Éppen ellenkezőleg. Addig mindenképpen miniszter szerettem volna maradni, ameddig a konfliktusok kiéleződésére lehetett számítani. Úgy láttam, hogy ezek a vasút feldarabolásának, az energiapiac liberalizálásának és a privatizáció utolsó hulláma újraindításának az ügyeiben lesznek majd tapinthatóak. Ezeket a harcokat nagyrészt megvívtuk, sőt, egy ennél szélesebb reformprogramot is papírra vetettünk.

– Az, hogy Önt elég szoros politikai kapcsolatba hozzák Gyurcsány Ferenccel, a saját pártján belül segítette az önálló profil megteremtését?

– Az összehasonlítás abban a tekintetben lehet jogos, hogy mindketten ahhoz a politikusi generációhoz tartozunk, amely elfogadja a globalizációt, a versenyt, s a versenyképesség jobbítása, a modernizáció irányában képzeli el Magyarország felzárkóztatását. Mind a ketten a politikán kívül szereztük a vagyonunkat, ezt követően lettünk politikusok, és nem fordítva. De itt az összehasonlításnak vége is van, mivel ő baloldali, én pedig liberális politikus vagyok. Sok kérdésben máshogy látjuk a megoldásokat. Én a liberálisok céljait követem.

– A konzervatív liberálisokét?

– Liberális és pont. Gazdaságfelfogásom inkább a konzervatívokhoz áll közelebb, társadalom-felfogásomban pedig inkább a baloldalhoz húzok, ami a szolidaritás eszméjét, az emberi jogok, a kisebbségek védelmét illeti. Ezzel együtt a szocialistákkal való koalíciót helyénvalónak gondolom, és nem látok a politikai palettán olyan kormányzóképes erőt, amely képes lenne a liberálisokkal együtt az ország megújításán dolgozni. Így nekem nem okoz lelki problémát, ha Gyurcsány Ferenc szövetségeseként emlegetnek. Ugyanakkor szeretném, ha az SZDSZ nyitottá válna az együttműködésre a konzervatív oldallal, ha végre kialakulna egy valódi konzervatív oldal. Mert ami ma van, az retorikájában nemzeti konzervatív, gazdaságpolitikájában néhol szélsőbalos értékeket felvonultató politikai erő.

– Ha már nem lesz miniszter, az milyen hatással lehet a konfliktusaira a szocialista párttal, illetve a saját profiljára Gyurcsány Ferenccel szemben?

– Az SZDSZ egy vállalkozó szellemű Magyarországot képzel el, amely nyitott a versenyre, fel szeretné szabadítani a piacait, hisz a magántőke hatékonyságában és az öngondoskodásban. Én csak egy ilyen politikát vagyok képes megjeleníteni, s ameddig a szocialisták ezt elfogadják, addig szívesen kormányzunk velük koalícióban.

– A pártépítés nem idéz elő óhatatlanul olyan konfliktusokat, amelyek újra kiélezik a feszültséget a koalíciós partnerek között?

– Nem, a pártépítés arról szól, hogy a legkisebb településen is találjuk meg a liberális kapcsolódási pontokat. Nekünk ugyanúgy kell dolgoznunk, mint Európa legsikeresebb liberális pártjainak Skandináviában, Németországban, Hollandiában. Ők két dolgot csinálnak: egy nagyon karakteres liberális politikát – amely soha nem esik abba a kísértésbe, hogy a populista demagógiának engedjen -, és egy nagyon következetes, településről településre haladó pártépítést. Én most ezt látom a legfőbb feladatomnak. A pártot meg kell szervezni ahhoz, hogy be tudjuk gyűjteni a potenciális liberális voksokat. A szavazóink sok esetben kicsit előbbre tartanak kultúrában, nyitottságban, innovációban, modernitásban, mint a politika. Az én feladatom az, hogy az SZDSZ-t felzárkóztassam a liberális szavazók elvárásaihoz, és egy markáns kulturális-ideológiai küzdelemben helytálljak liberális pártvezetőként. A népszavazás, a tudatosan gerjesztett hamis Trianon-paradigma, a betelepülő ázsiaiakkal való fenyegetés, Magyarország visszarángatása a múltba, mind-mind fenyegető kihívás egy liberális politikus előtt.

– Tehát a jövőben a Fidesz támadásainak az elhárításaira koncentrál, nem pedig arra, hogy a szocialistáktól különböztesse meg jobban a pártját?

– Nem a Fidesszel akarok foglalkozni. Szeretném, hogy ha a pártunk okosan tudna érvelni a reformok mellett, s a népszavazások kapcsán el tudná mondani, miért nem lehet nemet mondani mindenre, ami a változásokról szól. Ha követtünk el hibát az elmúlt egy évben, az az, hogy nem tudtuk jól elmondani, miről szólnak ezek a reformok. Ősztől ezért is elkezdem járni az országot, időm jelentős részét Budapesten kívül fogom tölteni.

– Tart attól, hogy a népszavazáson a reformprogram számára kedvezőtlen végeredmény születik?

– Optimista vagyok: meg fogjuk nyerni a referendumot. Ma a Fidesz számára legalább akkora kihívás több mint kétmillió embert felsorakoztatni a változások ellen, mint nekünk az, hogy elmagyarázzuk, miért van szükség reformokra. Nem szorongással, inkább lelkesen készülök erre a feladatra.

– Ha csak ősszel át nem írja a terveit, hogy a szocialista frakció tagjai visszaérkeznek választói körzeteikből, s kezdődhet újra a koalíciós konfliktusok elsimítása.

– Persze, hiszen két különböző pártról van szó. Az egyik kisebb államban hisz, a másik inkább bízik az állami gondoskodásban. Azért vagyok optimista, mert néhány régi vitát sikerült lezárni a koalíciós megállapodásban. A szociálpolitikát például már mindkét fél döntően rászorultsági alapon képzeli el. A konfliktusok most már inkább végrehajtási ügyekben lehetnek, s nem alapkérdéseket kell újra megnyitnunk. Nem tartok ezektől a konfliktusoktól, adott esetben építőek is lehetnek. Ha nem a koalíció szétzilálásához vezetnek – amire, még egyszer mondom, nem számítok -, akkor minden rendben van.

– Konkrétan milyen kérdésekben készül koalíciós konfliktusokra az elkövetkező hónapokban?

– Biztosan nagyon sok tárgyalás kell ahhoz, hogy a végleges adókoncepciót elfogadjuk…

– Azután is, hogy lemondtak az egykulcsos adó bevezetéséről?

– Így van, viszont nem mozdultunk el az adórendszer lényeges egyszerűsítésének igényétől. A felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiája megint egy nehéz kérdés lesz. Az egyházügyek szintén, hiszen ki tudtuk mondani az állam és az egyház szétválasztásának teljes körűvé tételét, az egyház és a közszféra szolgáltatásainak versenysemleges finanszírozását, de amikor eljutunk oda, hogy ezeket konkrét intézkedésekbe kell önteni, akkor nagyon sok vita várható.

– Azt gondoltuk, hogy az egészségbiztosítási rendszer részleteinek a tisztázását említi legelőször.

– Nyilván ez is ebbe a körbe tartozik. Olyannyira, hogy az egyes felek időnként még félreérthetően fogalmaznak. A miniszterelnök például a Magyar Narancsban úgy nyilatkozott, hogy 2008-ban megindul a regionális pénztárak kialakítása, ami nyilván hibás fogalmazás, hiszen nem regionális egészségbiztosítási pénztárakat hozunk létre, hanem országosakat, amelyek bizonyos átmeneti idő után meghatározott területekhez lesznek rendelve. Vagyis fontos részletekben még nagyon sok munka áll előttünk.

– A privatizáció utolsó hullámát illetően már mindent egyeztettek?

– Lényeges kérdésekben megállapodás van. A MÁV Cargóval elindul a vasút egyes üzletágainak privatizációja. Következik a Magyar Villamos Művek kisebbségi részesedésének, egyelőre 25 százalékának a tőzsdére vitele, de a későbbiekben akár 49 százalékot is el tudunk képzelni. A Szerencsejáték Zrt.-t illetően szintén látok nyitottságot a szocialistákban, ám ehhez nagyon sok törvényt meg kell ehhez változtatni, úgyhogy megállapodtam a pénzügyminiszterrel, hogy elkezdődik egy nagyjából három hónapos munka, amelynek során a társaság privatizációs előkészületeit járjuk körül. A Volánnál 2008-ban kell beindítani ezt a folyamatot. Itt nemcsak az állami bevétel a fontos, hanem az, hogy jobb minőségűek legyenek a szolgáltatások. Ezek mellett számos olyan kisebb cég van, amelyekben – ha csak nem fűződik hozzájuk az energiabiztonsághoz köthető súlyos érdek – a piaci logikának kell érvényesülnie.

– Ha már az energiabiztonságot említette: nem bánta meg a kormány, hogy teljesen kivonult a Molból?

– Az Európai Unióban egyre elfogadottabb az, ami az Egyesült Államokban természetes, hogy az ellátás biztonsága szempontjából stratégiai eszközök felett kontrollt gyakorló vállalatokban az elidegenítés feltételeit a kormány kontrollálhassa. A miniszterelnök most egy ilyen szabályozás elkészítésére adott ki feladatot az igazságügyi tárcának. Én nem a közvetlen állami tulajdonlásban látom a lehetőséget, bár az előző ciklus elején kétségtelenül nyitva állt volna a politika számára egy olyan megoldás is, hogy ezeket az eszközöket tartósan állami tulajdonban tartsa. Ez jó megoldás lett volna, de mivel erre már nincs lehetőség, azt gondolom, a mostani tulajdonosi környezetben kell megtalálni a megfelelő megoldást.

– Nem lesz ebből vita Brüsszellel?

– De lesz. Csakhogy Brüsszel nem valamilyen szuperhatalom. Az Európai Unió mi magunk vagyunk. Ugyanúgy, ahogy más tagállamok, Magyarország is büszkén és emelt fővel hivatkozhat a saját energiabiztonsági követelményeire. Ott, ahol egy külföldi állam ellenőriz energetikai cégeket, nyilvánvaló, hogy nemcsak a hatékonyság, a versenyképesség, hanem egyéb szándékok is torzíthatják a gazdasági szempontokat. Akkor pedig maga a verseny torzul. Én annak a híve lennék, hogy ezek a külföldi államok szálljanak ki az olajvállalatokból, és induljon be az igazi verseny. Viszont amíg egyéb szempontok határozzák meg a folyamatokat, addig nekünk be kell építenünk a megfelelő védelmi mechanizmusokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.