Hát akkor először is nézzük, hol jártam Afrikában? Északon, Tunéziában. És Marokkóban – majdnem. Ugyanis volt egy hivatalos meghívásom „Komámasszony, hol a stukker?” című darabom marrakesi bemutatójára. De nem küldték a megbeszélt repülőjegyet, meg le se mondták a meghívást, csak éppen játszották a darabot három évig nagy sikerrel. Lehet, tán attól tartottak, ha odamegyek, még a végén képes vagyok szerződést meg tantiemet, jogdíjat kérni. És jártam még Dél-Afrikában, miniszterségem idején volt egy hivatalos utam.
Akkor most miről írjak? Mindenesetre elvittem az unokáimat a Mammut II-be (de jó, hogy fütyültek az akadémiai nyelvhelyességre, és úgy írják, ahogy mondjuk, két „m”-mel!). Működik itt egy Kilimanjaro étterem. És ha Kilimanjaro, akkor Afrika! Ám kellemes meglepetés ért. Ízléssel berendezett rezervátum: a lámpaernyők ornamentikája, strucctojás-csillárok, fekete szobrok, Afrika-motívumos kerámiatányérok hangulatidézően röpítenek egy távoli világba. Az ételkülönlegességek közül kiválasztunk egy törpeantilop-levest (savanykásan pikáns), fokhagymás avokádólevest (diszkrét finomság), és egy konyakos strucclevest (mellbevágó). Miközben várunk a folytatásra, párommal elandalodva idézzük dél-afrikai utazásunk emlékeit.
Kulturális miniszterek konferenciája volt. Lelkes fekete kollégám, a vendéglátó dél-afrikai miniszter érkezésünk után azon nyomban tárgyalni kívánt velem (14 órás repülés után voltunk!), hogy nagyhírű bábszínház-kultúránkra hivatkozva művészeket kérjen, akik megalapozzák Fokvárosban is a műfajt, mert népművelő brigádokra volt szüksége, bejárni az ország elmaradott törzseit. (Aztán az összegyűlt kultuszminiszterek sok más témáról is konferenciáztak napokig.)
Emlékszel? A kirándulásra a Jóreménység-fokán? Nem kötélpályán mentünk, hanem felmásztunk az óceán fölé nyúló oromra, az elképesztően pofátlan babuin-majmok között. Az a hihetetlen látvány: 300 méter magasból a két óceán viharos násza. Látszik a két óceán teljesen más vize, a keveredés, más a színűk, a hőfokuk, természetük. Az Atlanti-oldal hideg áramlata viszi észak felé az Antarktisz jeges üzenetét, az Indiai-oldal pedig hozza a keleti meleget. Mindig süvít a szél, s az óceánok nemcsak egymást harapják, hanem Afrika e legdélibb csücskének szikláit is. Mikor lenéztünk, a mélységben egy bálna pancsikolt a hullámok között, hol hasra, hol hanyatt fordulva, fújtatva és csapkodva lubickolt, féktelenül élvezve pompás életét.
Emlékszel? Sokfelé jártunk, és mindenütt az volt az élményünk, hogy itt minden keveredik, akárcsak a két óceán. Emberek, szokások, kultúrák, színek és formák. Hosszú kínlódás után az együttélés szépsége. Európai architektúra bennszülött ornamentikával. Tarka divat kavalkád. Hugenotta telepítésű, nagyszerű borok és afrikai fűszerek. Sokféle kultúra együtt. Modernizmus és ősiség. Emlékszel, hol vettük a házi totemistenséget? Most itt néz bennünket a solymári télikertben. És a mágikus vasfazekat, patkányokkal, agyarakkal, démonokkal megrakva? Most itt űzi a rontást házunk lépcsőjén. Na, jóllaktatok, pupákok? Még ki is fogott rajtatok? Akárcsak rajtunk. A Kenyai lakoma, kókuszos csirkével és friss ananásszal. A Nigeri halászlakoma, tonhallal, lazaccal, fogassal, afrikai harcsával. A báránysült puliszkával (a puliszkát kiszárították, de a bárány kitűnő volt). És az izgalmas varacskos disznó nyárson. Minden egzotikus, hiteles és ízletes. Kérem, ez egy jó étterem. Jó konyha. Bájos kiszolgálás. Afrikában voltunk, a Mammut II-ben, távol Afrikától.
