Ez a lehetőség még a diplomaták legrémesebb álmaiban sem jött elő – e mondattal kezdte múlt heti beszámolóját a világszervezetben dolgozó hivatásos diplomaták hangulatáról a párizsi Le Monde ENSZ-tudósítója. Pedig mindössze annyi történt, hogy Bush elnök egy John Bolton nevű urat nevezett ki az amerikai ENSZ-delegáció élére.
Mr. Bolton nevének hallatán (az úgynevezett „szakmán” kívül) az amerikai értelmiségi elit tagjainak arcizma sem rándulna, az európaiakról nem is beszélve. A lidércnyomás emlegetése mégis indokolt. Vannak ugyanis – ritkán – olyan különleges helyzetek, amikor a második politikai vonal, a „kórus” tagja szimbólummá emelkedik. Megjelenése feltárja a szituáció igazi természetét, és a „karmesterek” – az első vonal – valódi szándékait.
Bush elnök európai csábkörútjának pozsonyi fináléja óta ilyen különleges helyzet tanúi vagyunk. A startjelet maga az elnök adta meg, amikor egyetlen nyilvános beszédében az iraki választásokat – a demokrácia örömünnepének nevezve – a hajdani szovjet csatlósállamok 1989-1990-es rendszerváltási folyamatához hasonlította. Azt fejtegette, hogy ez az egész régió demokráciafordulatának kezdetét jelenti.
ELŐKÉSZÍTÉS. Az elnök, háta mögött az egyetlen szuperhatalom imponáló hatalmával és befolyásával, nem beszélt a levegőbe – és nem is csak beszélt. Európai útjának szerves részeként az amerikai diplomácia előkészített egy sor olyan akciót, amelyek önmagukban üdvözlendők. Így például Egyiptomot és Szaúd-Arábiát, Washington két legfontosabb regionális szövetségesét felszólították a maguk (nagyon eltérő) önkényuralmi rendszerének enyhítésére. Mindkét országban történtek is szerény lépések. (Több jelölt az egyiptomi elnök megválasztásánál, néhány helyi választás Szaúd-Arábiában – de a nők kizárásával.)
Cinikusan hangzik, de tény: a Hariri libanoni ex-kormányfő meggyilkolása után kirobbant spontán Szíria-ellenes tüntetések új lehetőséget adtak Washingtonnak. Chirac francia elnök, az iraki háború legkeményebb európai bírálója hajlandó volt arra, hogy Bushsal párban követelje a Libanont 1976 óta megszállva tartó szíriai csapatok teljes kivonását. (Chiracot nyilván az is motiválta, hogy 1976 előtt Libanont a francia érdekszféra részének tekintették.) A Szíriára nehezedő nyomás egyben Irán elleni közvetett akció is volt. Hiszen a nehezen meginduló izraeli-palesztin kiegyezést szabotáló, Libanon déli szegélyén működő Hezbollah terrorista szervezetet a teheráni rezsim irányítja.
ELFELEDETT KÖVETKEZMÉNYEK. Ezek a lépések Rice külügyminiszter politikai intelligenciáját és taktikai érzékét dicsérik. Ideiglenesen elfedték az iraki háború tényleges következményeit. Azt például, hogy a Bush elnök által örömünnepnek nyilvánított iraki választás „eredménye” (eltekintve a folytatódó véráldozattól) az volt, hogy megnyitotta az utat egy Iránnal szövetséges síita teokratikus rezsim hatalomra jutása előtt. Azt továbbá, hogy megkezdődött egy Irán-Szíria-Irak blokk kialakulása, s hogy mindez éppen az amerikaiak szerint atomfegyver gyártására törekvő, és Bush által Irak után „főellenséggé” nyilvánított Irán helyzetét erősíti.
Az igazi kérdés az: miért tudták az amerikai lépések eltakarni, sőt, szinte felejtetni ezeket a veszélyeket? A válasz kettős lehet. Először: az iraki háború európai ellenzői is viszolyognak a régió iszlám államainak önkényuralmi rendszereitől. Másodszor: ezért nyitottak voltak előbb a Rice-, majd a Bush-körút utáni időszak együttműködési ígéretei iránt.
A legfontosabb ígéret az volt, hogy támogatják az Iránnal atomügyben tárgyaló angol- francia-német „trojka” diplomáciai erőfeszítéseit, majd velük együtt az ENSZ keretein belül keresik a fegyverek nélküli megoldást. S itt válik szimbólummá Bolton kinevezése. Ő ugyanis egyik vezető tagja a neokonzervatív (becenevén neokon) agytrösztnek, amelynek a Bush-elnökség első négy évében sorsdöntő szerepe volt a politika formálásában. A csoporton belül Bolton éppen az ENSZ létjogosultságának tagadására szakosodott. (Stílusvirágai: „Nincs is olyan dolog, hogy Egyesült Nemzetek Szervezete.” És: „Ha hirtelen eltűnne az ENSZ-székház tíz legfelső emelete, nem hiányozna senkinek.”)
Bolton kinevezése azt üzeni: az Egyiptomtól Libanonig ívelő regionális mozgást Bush és a neokon agytröszt az iraki háborús döntés igazolásának tekinti, s úgy véli, hogy az iráni vitát is a „nem létező” világszervezeten kívül kell megoldani.
