Kisebb pengeváltás

zajlott le a múlt héten a kormányfő és jegybankelnök között. Már-már úgy tűnt, nyugvópontra jut a gazdaságpolitikai vita#<# a fiskális és monetáris politika felett őrködő vezetők között, majd némileg váratlanul a miniszterelnök egy konferencián ismét a monetáris politika lazítását és a reálkamat szintjének csökkentését javasolta. Medgyessy Péter felvetésére nyomban jött Járai Zsigmond válasza: az MNB csak akkor tud kamatot csökkenteni, ha a fiskális politika szigorúbbá válik. Hasonló vita nemcsak Magyarországon zajlik: Lengyelországban a baloldali kormány és a liberális gazdaságpolitikusként közismert Leszek Balcerowicz jegybankelnök között egy esztendeje dúl a harc a nominális és a reálkamatok szintjéről. A helyzet Varsóban súlyosabb, hiszen ott sokáig 10 százalékpont körül volt a jegybanki kamat infláción felüli része – szemben a magyar 4 százalékkal -, ami ugyan minimálisra csökkentette az inflációt, de ezzel együtt szinte lenullázta a gazdasági növekedést is. Magyarországon nem ennyire rossz a helyzet, de a költségvetési és a pénzügyi politikának nálunk is kifejezetten rossz elegye valósult meg. A mai kormány szerint a forint árfolyamának sávszélesítése az Orbán-kormány idején elhibázott lépés volt, míg a jegybank az elszabadult bérkiáramlást, a költségvetés fellazulását hányja a jelenlegi kabinet szemére. A forint felértékelődését segítő tavaly tavaszi árfolyam-liberalizálás lehet, hogy megkésve történt, de az vitathatatlan: ennek nyomán sikerült a beragadt inflációt 10 százalékról lényegében a felére csökkenteni. Háttértanulmányok ugyanakkor azt mutatják, hogy az export kétségtelenül nyugtalanító visszaeséséért nem az erős forint, hanem a nemzetközi dekonjunktúra okolható. Az utóbbi időben konszenzus látszott kialakulni a kormány és az MNB között, hogy az eurózónához való csatlakozás a lehetséges legkorábbi időpontban, 2007-ben valósulhat majd. Ha e célt elfogadjuk, akkor a szigorú, antiinflációs monetáris politikának nincs alternatívája.