Bátran blöffölhettek a piaci viszonyok betörésekor alakult üzleti iskolák vezetői, hiszen akkoriban még kevesen értettek a menedzserképzéshez. Ezek az intézmények általában valamilyen hangzatos angol vagy amerikai egyetemmel társultak, s vették át minden különösebb “testre szabás” nélkül az ő módszereiket. Dénes Gábor, a Menedzserek Országos Szövetségének főtitkára szerint a valamilyen gazdasági társulás, rendszerint kft. formájában működő magániskolák nagy százalékában az oktatás módszertanilag még mindig egyáltalán nem megbízható, s az sem ritka eset, hogy az általuk partnerintézményként emlegetett nyugati egyetemek nem is tudnak e kapcsolatról. A szakemberek általában egyetértenek abban, hogy e téren a legszínvonalasabb képzést a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézete, a BME Gazdasági és Társadalomtudományi Kara, az Eurocontact és a Számalk iskolái nyújtják. Ezekben az intézményekben egy egyéves MBA-képzés díja 200 ezer forinttól 1 millió forintig terjed (lásd a táblázatot).
HIÁNYZIK A MINŐSÍTÉS. Az sem volt szerencsés annak idején, hogy a kormányzat nemigen vállalt szerepet az üzletemberképzésben, mondván: üzleti terület, oldja meg a piac. Financiális szempontból ez kétségtelenül igaz. De Dénes szerint a kulturális kormányzatnak létre kellene hoznia egy, a Nemzeti Alaptantervhez hasonló követelményrendszert ezen a téren is. Sokat elárul ennek a piacnak a zavaros voltáról, hogy – ellentétben a nyelviskolákkal – tíz év alatt még mindig nem jött létre olyan, maguk az intézmények által kidolgozott minősítési rendszer, amely garanciát adhatna az érdeklődőknek arra nézve, hogy azt a színvonalat kapják, amelyet a prospektusban ígértek nekik. Garanciát jelenthetne az akkreditáció is, azonban jelenleg még ez sem működik zökkenőmentesen, noha itt már némi javulás tapasztalható. Az 1993-as felsőoktatási törvény kimondja, hogy a felsőfokú oktatási intézményeknek a szakirányú továbbképzést, a doktori és a mesterképzést (ez utóbbi az MBA képzés) akkreditáltatniuk kell. S mivel az akkreditáció rendszere túl bonyolult és hosszadalmas, az eljárás gyakorlatban csupán 4-5 éve kezdődött meg. A törvény tartalmazott egy ördögi kört is, nevezetesen, hogy csak akkreditált képzést lehet elindítani, viszont az akkreditáció fizikailag csak már működő oktatási rendszerben valósítható meg. Az oktatási törvény legutóbbi módosítása ezt az ellentmondást felszámolta. Idén szeptembertől kezdődik az alapítványi iskolák akkreditációja, eddig ugyanis a törvény csak az állami és egyházi iskolákat kötelezte erre. Míg Dénes Gábor hiányolja a kormányzati szerepvállalást, addig Veres Pál, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztérium által 1991-ben létrehozott és általa igazgatott “Vezetőképzésért Alapítvány” sokat tesz a menedzserképzésért. Az anyagi források ugyan szűkösek, de néhány, kevésbé piacképes vezetőképzést (mint például az oktatási vagy a kulturális vezetőképzést) pénzforrásokkal is tudnak támogatni. Az alapítvány minden évben kiadja a Ki kicsoda, mi micsoda a vezetőképzésben című almanachot, amely pontatlanságokkal ugyan, de felsorol 36 üzletemberképzéssel foglalkozó intézményt, külön strukturálva szakismeretek szerint, s emellett bemutatja a vezetőképzés neves szakembereit. Az alapítvány az akkreditálás ésszerűsítésében is részt vállal. Veres Pál véleménye szerint nem a programokat, hanem az intézményeket kell akkreditálni, mivel sok olyan rövid távú továbbképző vagy ismeretbővítő szakprogram van, amelyek akkreditációja gyakorlatilag megvalósíthatatlan.
A menedzserképzés kaotikus viszonyait jól jellemzi, hogy itthon egyáltalán nem készültek felmérések erről a területről. Az EU Európai Képzési Alapítványa viszont lefolytatott egy vizsgálatot, amelynek keretében 79 céget kérdeztek meg öt országban: Oroszországban, Szlovéniában, Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban. A tapasztalatok azonban számunkra is tanulságosak lehetnek. A felsővezetők általában a menedzsment tréninget és az emberi erőforrás osztályt a lista végére helyezik a stratégiai és a pénzügyi tervezés során. Lengyelországban például általános tapasztalat, hogy csak a hirtelen felbukkanó, közvetlen igények esetén alkalmaznak tréningprogramokat, a hosszú távú üzleti fejlesztési tervekben ez egyáltalán nem szerepel. A cégek 60 százalékának az elkövetkező öt évre egyáltalán nincsenek menedzsment tréning tervei. A válaszokból az is kiderül, hogy a legtöbb menedzser egyáltalán nincs tisztában saját képességeivel, illetve azokkal a jártasságokkal, amelyekre munkavégzéséhez még szükség lehet. Az általános vezetési vagy motivációs képességeket a cégek többségénél kevésbé tartják fontosnak, mint az egyes szakterületeken szerzett jártasságot. “Mérnök vagyok, minek menjek üzleti iskolába” – ez a kijelentés általános ebben a régióban. A felmérés készítői szerint ugyanakkor látszanak jelek arra, hogy néhány éven belül jól artikulált stratégiák váltják fel a jelenlegi, “túlélésre” berendezkedett taktikai hozzáállást. S mint az Európai Unió szakértői ennek kapcsán megjegyzik: e téren nyugaton sem tökéletes a helyzet.
NEM CSAK A NÉV A FONTOS. A magyar oktatási szakemberek szinte kórusban panaszkodnak arra, hogy a hangzatos nevű, külföldi intézményeket cégérként felmutató, s általában sokkal drágább menedzseriskolák jóval népszerűbbek, mint a rendszerint megbízhatóbb képzést nyújtó, gyakorlott oktatói gárdával bíró egyetemek posztgraduális képzései. Volt már példa arra, hogy a piac arra kényszerítette valamelyik egyetemet, hogy posztgraduális képzésébe egy jól csengő angol egyetemet vonjon be, annak ellenére, hogy az oktatás, a tananyagok minősége szempontjából erre egyáltalán nem volt szükség, sőt az anyagok adaptációja még meg is nehezítette a dolgukat. Ez a reklámfogás viszont elengedhetetlen volt a kereslet növeléséhez. Az egyetemi kutatók, oktatók, illetve a már több évtizedes hagyománnyal bíró intézmények sokkal alaposabb, a helyi viszonyoknak jobban megfelelő tananyagot dolgoznak ki, s a képzést ráadásul még mindig olcsóbban kínálják, mint a magániskolák. Az idő szerencsére már eddig is végzett némi simítást ezen az egyenetlen talajon, lassan-lassan a minőség és az ár kezdenek összhangba kerülni.
Magyarországon ugyan nem folyik magas szintű MBA-képzés, jóllehet minden olyan kurzus, amely pénzügyi oktatást is magában foglal, azért konkurenciát jelent – szögezi le Király Júlia. A Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. vezérigazgatója – mondjuk úgy -ragaszkodik a bankárképző megnevezéshez a menedzserképző kifejezés helyett. Az előbbi szerinte ugyanis arra utal, hogy mit ad az intézmény, míg az utóbbi inkább a hogyant jelzi: azt, ahogyan az ismeretet “eladják”.
A pénzügyi piaccal együtt indult – fennállásának tizedik évfordulóját az elmúlt évben megért – intézmény két olyan kurzust is kínál a választékában, amelyek hosszabb távú posztgraduális képzést jelentenek. Az úgynevezett befektetéselemzői diploma program három szemeszteren át tart és 9 modulból építkezik, összesen 750 ezer forintért. Ezt egyébként mind gyakrabban kisebb cégek, és magánszemélyek fizetik be – ma már a hallgatók 20-30 százaléka e körből kerül ki -, szemben a korábbi tapasztalattal, amikor is szinte kizárólag bankok finanszírozták alkalmazottaik tanulmányait. E programban a Bankárképzőn kívül részt vesz egyfelől a Közép-Európai Brókerképző és Értékpapírpiaci Ismeretterjesztő Alapítvány, másfelől pedig a Magyar Befektetés Elemzők Egyesülete, amely ráadásul a nemzetközi szövetség, az EFFAS tagja. A programon elnyerhető” oklevél ennek megfelelően egy magyar nyelvű EFFAS-diploma, ami a szövetség nemzetközileg elfogadott angol nyelvű verziójára is konvertálható. Diplomát mindazonáltal korántsem mindenki kap: a programnak nekivágók meglepően kis hányada – úgy 20 százaléka – jut túl a megmérettetéseken.
ÉRETTSÉGIVEL IS LEHET SIKERES. Ennél valamivel jobb a Bankárképző másik posztgraduális képzésének, a bankdiploma programnak (Badi) a végeredménye – ott a hallgatók 40-50 százaléka teszi le sikerrel valamennyi vizsgáját. A kétéves oktató-konzultációs tanfolyamra elsősorban felsőfokú végzettségű szakembereket várnak, de erre a képzésre érettségivel is lehet jelentkezni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a diplomások nem sikeresebbek azoknál a hallgatóknál, akik középfokú tanulmányaik után – a felsőoktatást kihagyva – jelentkeznek a Bankárképzőbe. Az intézmény tanárai mellett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi és vállalati pénzügyi tanszékének oktatói foglalkoznak a hallgatókkal. Ez a kurzus fejenként 850 ezer forintba kerül, a végén pedig a Bankárképző posztgraduális diplomája mellé a francia bankárképző központ (CFPB) oklevele is jár.
Az MBA illetve az azt megelőző CM és DMS képzésről a humánerőforrás menedzserek véleménye eléggé eltérő. Dworák Éva, a Korn-Ferry ügyvezető igazgatója szerint ma már nincs akkora súlya ennek a képzésnek, mint tíz évvel korábban, s könnyen elképzelhető, hogy a cég számára sokkal jobban megéri ha alkalmazottja valamilyen szakirányú képzésen vesz részt, és legalább annyira értékes a szakmai gyakorlat, mint egy viszonylag drága általános vezetőképzést, egyfajta látásmódot adó oktatás. Orosz József, a GE Lighting Tungsram humánerőforrás menedzsere viszont az MBA-t a legkomplexebb képzésnek tartja, egyetlen aggálya vele kapcsolatban, hogy a dolgozónak van-e rá ideje. –
