Már az elfogadás pillanatáiban érezhető volt a kriitikákból, hogy a vadászatról szóló 1996-os törvény ebben a formájában nem éri meg az ezredfordulót. Az örök vitában, hogy az államé, a földtulajdonosé vagy a területi vadásztársaságé legyen a vadászati jog, a törvényalkotók ez alkalommal a földbirtokosok mellé álltak. Meg is kezdődtek az egész vadásztársadalmat érintő fájdalmas, nehéz társasági átalakulások. Időközben az Alkotmánybíróság kontrázott és hatálytalanította a törvény 27. paragrafusát, amely arról rendelkezett, hogy ahol a földtulajdonosok képtelenek megegyezni a vadásztársaság határaiban, ott a hatóság – valójában az önkormányzat – kényszerbesorolással dönt. (Gyakorlatilag a jegyző jelölhette ki a határokat.) A hatálytalanított rendelkezés miatt bizonytalanná vált, hogy ilyen esetben mit kell tenni. A megyei földművelésügyi hivatal ezért inkább nem adja ki a vadásztársaság engedélyező okmányait, vagyis az nem tud szerződést kötni, úgynevezett üzemtervet készíteni, képtelen megkezdeni a tevékenységét. Ez már nem csak a vadászatot akadályozza, hanem vadgazdálkodási szempontokból is hátrányos.
Elbizonytalanítja az átszervezést, hogy a vadászok a jogszabály hibáinak kijavítására 16 javaslatból álló törvénymódosítási csomagot gyűjtöttek már össze. Kovács Árpád, a Magyar Bérkilövő és Független Vadásztársaságok Országos Szövetségének elnöke azt szeretné, hogy a jogszabály 300 hektárban határozza meg a létesülő vadászterületek legkisebb méretét. Jelenleg ugyanis 3000 hektár a lehetséges minimális terület, amely csakis a földtulajdonosok közösségeinek együttes fellépésével alakítható ki. Igaz, ez alól jelenleg is lehet felmentést kapni, például a természetvédelmi területeken. A szövetség azt is el szeretné érni, hogy a közigazgatási határhoz kötődjön a vadászterület. Akár több község is köthessen ugyanazon vadásztársasággal haszonbérleti szerződést, persze ha nem maga akarja gyakorolni a vadászati jogot.
E javaslatokhoz az elnök szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) több megyei hivatalát is meg tudják nyerni, mert alkalmazásuk praktikusabbnak tűnik a jelenlegi szabályozásnál ott, ahol a földtulajdonosokkal kötött szerződés alapján furcsa és ésszerűtlen társasági területek alakultak ki. Az 1996 előtti 736 vadásztársasági területből mára mintegy 1200 jött létre, de a törvény módosításával számuk akár a 2,2-2,5 ezret is elérheti.
Az alkotmánybírósági döntést követő bizonytalanság és a visszatartó erőt nélkülöző szankciók miatt vadnyugati állapotok alakultak ki. A társaságok ugyanis nem készítenek – nem is készíthetnek – üzemtervet addig, amíg szerződést nem kötnek a földtulajdonosokkal. Ám ezeket a megállapodásokat – állítja Kovács Árpád – a megyei FVM-hivatalok nem hagyják jóvá, húzzák az időt, amíg tisztázódik a jogi helyzet. Addig a társaságok nyomására csak a kilövési tervet fogadja el a felügyelő hatóság, s azt is szabálytalanul, mert üzemterv nélkül ezt sem tehetné meg. A zavarosban halászók – pontosabban vadászók – közül sokan nem is fizetik ki a bérleti vagy a kilövési díjat, csupán a vadászjegyet veszik meg, márpedig ez komoly bevételkiesést okoz. Sokszor ellenőrizetlen keretek között zajlik a vadászat, vadásztatás; példa erre egyes olasz vadászok pacsirtairtó lövöldözése. Ha fülön is csípik egyik-másik szabálytalan puskást, az engedélyét nem vonják be, legfeljebb – általában nem túl magas – pénzbüntetést szabnak ki. (Az egyik Tata környéki esetnél például 7 illegálisan lelőtt őz után 50 ezer forint volt a pénzbírság, további büntetésként sor került a fegyver elkobzására, de megmaradt az engedély és az őzbőr.)
Fokozza a zavart a kötelező kamarai tagság körüli vita, amely alaposan megrogyasztotta az amúgy sem túl erős Országos Magyar Vadászkamarát. A széthúzó vadászokat mindig is nehéz volt egy “akolba terelni”. Most a közjogi testület méltóságának megingásával megint kiéleződtek az ellentétek. Sokan sajnálják ugyanis befizetni a tagdíjat a vadászkamara kasszájába. A csaknem 50 ezer vadász kötelező tagdíja 1998-ban 54 millió forintot tett ki. A vadászjegyek kiadásából a kamarát darabonként 3 ezer forint bevétel illeti meg, amelyet sokan szerencsésebbnek tartanának máshogyan felhasználni a vadászat és vadgazdálkodás érekében.
A bérkilövők országos szövetségének elnöke ezért úgy véli, meg kell fontolni egy, az egész vadásztársadalmat összefogó érdekvédelmi szervezet, a Magyar Vadászok és Vadgazdálkodók Szövetségének létrehozását. Az elgondolás szerint ebben a – Suchman Tamás egykori privatizációs és ipari miniszter vezette – jelenlegi Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Magyar Bérkilövő és Független Vadásztársaságok Országos Szövetsége, sőt még a mai vadászkamara is egyesülhetne egy valóban erős, az egész ágazatot átfogó testületté, amely a vadászjegyek kiadását, a vadászati alap kezelését is átvehetné a kamarától.
Részben egyetért a szervezeti átalakulással Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet – és egyben az országos vadászkamara – főtitkára. A védegylet és a vadászkamara között ugyanis sok a párhuzamosság. Bár a vadásztársaságok az előbbiben, a vadászok pedig – a törvény által meghatározott kötelezettség alapján – a köztestületi vadászkamarában tagok, valójában mindkét szervezetben szinte ugyanaz a tagság (sőt, a vezetésekben Pechtol János mellett még jó néhány átfedés van). Úgy tűnhet, hogy a tagok két közel azonos célú, hasonló feladatot ellátó (érdekképviseleti) szervezetnek ugyanazért fizetik – vagy nem fizetik – a díjat. A kötelező kamarai tagság körüli vita azért vált jelentőségteljessé, mert a vadászok túlnyomó része – 45-46 ezer fő – sportvadász, aki hobbyja után nem szívesen fizet tagsági díjat, a hozzávetőleg 3 ezer hivatásos vadász viszont minden további nélkül befizeti azt a kamara pénztárába.
Azoknak, akik a kötelező tagság eltörlését szorgalmazzák, az osztrák példa lebeg a szemük előtt. Ha ugyanis megszűnik a vadászok érdekeit egységesen képviselő kamara, célszerűnek látszik például nyugati szomszédunk mintájára egyetlen ágazati, a köztestületi feladatokat is ellátó szövetséget létrehozni, amelyhez a bérkilövők is csatlakozhatnának. Ez a változtatás azért is szükséges lenne, mert általa az Európai Unió szabályozásához közelítene a magyar regula. Egyik uniós tagállamban sincs ugyanis az ittenihez hasonlóan párhuzamos érdekképviseleti és vadászkamarai szervezet. A jogszabályok módosítását, összehangolását az is indokolja, hogy a vadász máshol vadászik és máshova – a lakóhelye szerint – fizeti a kamarai tagdíjat. A köztestület szabályzata szerint sem annak a megyei vadászkamarának a fegyelmi bizottsága vonja felelősségre a vadászt, ahol a vétséget elkövette, hanem a lakhelye szerint illetékes grémium.
A 3 ezer hektáros minimális vadászterületi méret csökkentését azonban elutasítja Pechtol János. Úgy értékeli, hogy nem szerencsés újra politikai vitával felrázni a vadásztársadalmat. Ez ugyanis sem a vadgazdálkodásnak, sem a vadaknak nem tenne jót. A főtitkár állítja, hogy az egyébként az európai normáknak megfelelő vadászati törvény eme sajátosságát helyesen határozták meg a szakemberek. Ekkora mozgástér ugyanis mindenképpen kell a vadaknak. A tavaly májusi választások után valóban felvetődött a vadászati törvény módosítása, s ennek keretében a “300 hektáros” javaslat, de mára – véli a főtitkár – ez szerencsére lekerült a napirendről, s kezdenek megnyugodni a vadászok. A kisebb méretküszöb legfeljebb egyes földtulajdonosoknak lenne az érdeke, akik így saját erdeikben kizárólagosan vadászhatnának, de nem szolgálná a vadak javát, s a vadászokét sem. Ezzel együtt a főtitkár elismeri, hogy a törvény végrehajtása valóban okozott gyakorlati nehézségeket, azokat azonban módosítással orvosolni lehet, emiatt nem kell fenekestül felfordítani a vadászati törvényt. Mint mondja, a vadásztársadalomnak végre egy kis nyugalomra, összefogásra lenne szüksége a viharos társasági átalakulás után. A mintegy 200 peres vadászterület-kijelölési ügyből 60 ma sem zárult még le.
Szakértők szerint nem kizárt, hogy az áhított nyugalomra még várni kell, hiszen az előző kormányzati ciklusban fideszes és kisgazda képviselők is jelezték, hogy változtatni akarnak a vadászati törvényen. Torgyán József miniszter októberben be is nyújtotta az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően a vadászati törvény módosításáról szóló tervezetet az Országgyűlésnek. Eszerint korlátozzák a vadászati jog kényszerhasznosítását. Ezt a jövőben csak akkor lehet majd elrendelni, ha a földtulajdonos, vagy a tulajdonosok közössége nem tesz eleget a kötelezettségének. Ha nem intézkednek a hasznosításról, a vadászati hatóság rendelkezik majd az ügyben: megállapítja a vadászterület határát, üzemtervét, éves tervét, s nyilvános pályázatot hirdet a haszonbérletre.
