Gazdaság

FORINT VAGY DEVIZA – Mit néz a külföldi?

Az év eleje óta tartó hozamcsökkenés ellenére továbbra is számottevő a külföldi érdeklődés a forintban kibocsátott állampapírok iránt. A kereslet annak ellenére jelentős, hogy az adott időszakban nem mérsékelték a leértékelés havi mértékét.

A határon túli befektetők akkor hajlandók Magyarországon fialtatni a pénzüket, ha itt nagyobb hozamot tudnak elérni, mint külföldön. Ez a működőtőke esetében elsősorban reálgazdasági, illetve politikai tényezők függvénye; a portfólió-befektetések esetében viszont akkor valósul meg, ha a Magyarországon elért pénzpiaci hozamok a külföldi hozamok és a várható leértékelés összegeként adódó egyensúlyi kamaton felül némi prémiumot kínálnak. Prémiumra a magyarországi befektetéseknek a külföldiekéhez viszonyított többletkockázata miatt van szükség.

A magyar pénzpiacon a külföldi befektetők által elért prémium egyrészt az úgynevezett kockázati prémiumból, másrészt egyéb összetevőkből áll. A hazai gyakorlatban nemegyszer a teljes többlethozamot kockázati prémiumként aposztrofálják, holott ez a kategória csak a prémiumnak az a része, amely a befektetők kockázatkerülő magatartásából ered, azaz a hozam bizonytalanságáért az egyes befektetőknek fizetett szubjektív felár. A prémium többi része az országkockázatért, a devizakockázatért, a tranzakciós költségekért, illetve a devizaátváltásért fizetett díj.

A devizakockázat egy nem várt leértékelés veszélye, illetve a leértékelési politika változatlanságába vetett hit esetén a forint árfolyamának intervenciós sávon belüli ingadozásából fakadó bizonytalanság. Az itthon elterjedt gyakorlattal ellentétben nem szabad a Magyar Nemzeti Bank által közölt vételi és eladási árfolyamok közötti 4,5 százalékos sávszélességgel egyenlővé tenni ennek a kockázatnak a mértékét, mivel a forint árfolyama eddig ennél lényegesen szűkebb intervallumon belül ingadozott, és nem is várható, hogy a későbbiekben számottevően a sáv alja fölött stabilizálódjanak nemzeti valutánk devizajegyzései.

Az Egyesült Államokban hozzávetőleg 5,5 százalékos hozamszintnek megfelelő árfolyamon lehet éves állampapírt venni. Mivel a meghirdetett éves leértékelés 15,38 százalék, a képzeletbeli, egyensúlyinak tekinthető kamat (1,055 x 1,1538 – 1 =) 21,73 százalék. A hazai kamatszint ezen felüli része kompenzál a tranzakciós költségekért, a deviza- és országkockázatért, és fizeti meg azt a szubjektív árat, amelyet a befektetők azért kívánnak meg, mert lemondanak a biztos hozamról. Az egyensúlyi hozam kiszámítása ennél természetesen bonyolultabb, ott ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy a leértékelés egy valutakosárral szemben történik, és elképzelhető, hogy a kosáron belül várható keresztárfolyam-változások egy-egy valuta tekintetében más-más kamatot implikálnak.

Most a piacon ennek a prémiumnak a tesztelése folyik, egyrészt a piac, másrészt a Magyar Nemzeti Bank részéről. A hazai monetáris politika egyik feladata ennek a prémiumnak a beállítása, annak érdekében, hogy az országba annyi külföldi fizetőeszköz áramoljék, amennyi lehetőséget ad a folyó fizetési mérleg hiányának hitelfelvétel nélküli finanszírozására. Az állampapírok 23 százalék körüli éves hozamszintjét szem előtt tartva és a csúszó-leértékelés jelenlegi 1,2 százalékos mértékével számolva alig másfél százalékra rúg a külföldiek számára elérhető kamatprémium. Ennek ellenére számottevő a határon túliak által forintban kamatoztatott tőke nagysága, mivel a folyamatosan javuló makrogazdasági mutatók láttán várakozásuk szerint a jövő év első felében lehetővé válik a devalváció mértékének csökkentése. Ennek megfelelően ez idő tájt csak az egy évnél hosszabb futamidejű és fix kamatozású kötvények iránt mutatnak érdeklődést.

USD GBP CHF DEM ATS NLG FRF BEC ITL JPY SEK ECU
1 USA-dollár (USD) 1,0000 0,6205 1,2600 1,5186 10,6835 1,7030 5,1295 31,2730 1521,31 114,48 6,5716 0,7913
1 Angol font (GBP) 1,6115 1,0000 2,0305 2,4472 17,2165 2,7444 8,2662 50,3964 2451,59 184,48 10,5901 1,2752
1 Svájci frank (CHF) 0,7937 0,4925 1,0000 1,2052 8,4790 1,3516 4,0710 24,8198 1207,39 90,86 5,2156 0,6280
1 Német márka (DEM) 0,6585 0,4086 0,8297 1,0000 7,0351 1,1214 3,3778 20,5933 1001,78 75,39 4,3274 0,5211
100 Osztr, schilling (ATS) 9,3602 5,8084 11,7939 14,2144 100,0000 15,9405 48,0133 292,7224 14239,81 1071,56 61,5117 7,4070
1 Holland forint (NLG) 0,5872 0,3644 0,7399 0,8917 6,2733 1,0000 3,0120 18,3635 893,31 67,22 3,8588 0,4647
1 Francia frank (FRF) 0,1950 0,1210 0,2456 0,2961 2,0828 0,3320 1,0000 6,0967 296,58 22,32 1,2811 0,1543
100 Belga frank (BEC) 3,1976 1,9843 4,0290 4,8559 34,1621 5,4456 16,4023 100,0000 4864,61 366,07 21,0137 2,5304
1000 Olasz líra (ITL) 0,6573 0,4079 0,8282 0,9982 7,0226 1,1194 3,3718 20,5566 1000,00 75,25 4,3197 0,5202
1000 Japán yen (JPY) 8,7352 5,4205 11,0063 13,2652 93,3220 14,8760 44,8070 273,1744 13288,87 1000,00 57,4039 6,9124
1 Svéd korona (SEK) 0,1522 0,0944 0,1917 0,2311 1,6257 0,2591 0,7806 4,7588 231,50 17,42 1,0000 0,1204
1 ECU (XEU) 1,2637 0,7842 1,5923 1,9191 13,5007 2,1521 6,4821 39,5197 1922,48 144,67 8,3045 1,0000

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik