– Mikor próbálunk pénteken?
– Hétkor! Én már fél hétkor ott leszek.
– állapodott meg Gasztony polgármestere a falu kóristalegendájával.
A kis vasi falu dalkörének két meghatározó tagja minden héten az elsők között igyekszik tisztázni a kérdést, ezúttal viszont sokkal fontosabb volt, hogy mindenki biztosan és pontosan tudja, hol és mikor kell ott lennie. Amikor augusztus első hétvégéjén megbénította a környék több falvát is az árvíz, kénytelen voltak lefújni a kórus fellépését a közeli Rátóton, az pedig nem fordulhat elő, hogy egy hétnél tovább húzzák a pótlást. Mindenesetre amikor Gasztonyba érkeztünk, láttuk, hogy a fellépésnek helyet adó sátor már ott áll a polgármesteri hivatal mellett. Fehéren virított, ahogy az a sok homokzsák, amit a hatalmas vízáradat miatt helyeztek ki.
Nagy Miklós polgármester kísér minket Fótos Imréhez, aki a helyi dalkör szíve-lelke. Fótosnak komoly múltja van, korábban több magyar férfikórus tagja volt, például az operáé, társulataival pedig bejárta egész Európát.
Imre szintén azon a részen lakik, amit elöntött az árvíz, a hatalmas víz szinte körbezárta a kertjét augusztus 5-én. Ma már saját homokzsákjai vannak.
Jött az áramkimaradás és az engem teljesen kiborított… Nem tudtam nézni a sportot! Pedig mindet szeretem.
– mondja Imre, miközben a kertjébe invitál minket. A látvány gyönyörű, úgy tűnik, mintha a kapuval a víz pusztításának nyomait is kicsuktuk volna, de csak amíg le nem eresztjük a tekintetünket.
A víz nagyjából derékmagasságban telítette be a közeli Vörös-patak környéki területet, és bár elvonult, a növényzeten és a kerítésen tökéletesen látható, hogy meddig sikerült felkapaszkodnia. Ami a vonal alatt volt, többnyire elveszett, így Imre is búcsút mondhatott a paradicsomok és uborkák nagy részének. A paprika túlélte.
A mélyhűtő viszont leolvadt, ami nagyon megterhelte a 80 éves házigazdát, mert mindent meg kellett ennie, ami ott volt.
Azt kellett zabálnom egész hétvégén, azt hittem, hasmenésem lesz.
A víz tehát csak közvetve okozott problémát a házban, a küszöbön nem jutott túl. Imre kapott a falutól egy aggregátort, így idővel „a sport” is visszajött, és a koncert pótlása is egyre közelebbinek tűnt. Imre és a polgármester megígérik egymásnak, hogy most nem fogja elmosni semmi a dalkör estjét.
A falu kétharmada áram nélkül maradt
Egyensúlyt keresve kerülgetjük a sárakadályokat távozásunk után, ott, ahol napokkal korábban akkora árvíz volt, hogy csak csónakokkal tudtak közlekedni az emberek. Imréhez is így jutott el az aggregátor. Az utca egy héttel az áradás után már csak sár, csak az út mellett elszórva emlékeztet néhány nagyobb tócsa a korábbi állapotokra.
A polgármester végigkísér minket a területen, egyben fel is méri, hogy mennyivel javult a helyzet.
Egyelőre nem tudják, hogy az ingatlanokban mennyi kár keletkezett, de egy állattartó már arról számolt be a polgármesternek, hogy több százezer forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A területen élők szinte mindegyikét érte kisebb vagy nagyobb kár, köztük a polgármestert is, még számolják, hogy pontosan mennyi.
A faluban legutóbb 2009-ben volt hasonló árvíz, de akkor tizenöt centiméterrel alacsonyabb volt a vízszint. Tudtuk, hogy jönni fog a víz, hisz mindig nyáron jön, de erre a mostanira nem számítottunk… Azért elég jól megoldottuk a helyzetet”
– mondja Nagy Miklós.
Az árvíz mellett a már említett áramkimaradás okozta a legnagyobb fennakadást, Gasztony kétharmadának kellett lemondani a szolgáltatásról, miután kiöntött a patak. A helyi szolgáltató túl alacsonyan szerelt fel egy kapcsolószekrényt az egyik oszlopra, amit ellepett a víz. Így hiába apadt később a folyam, továbbra sem tudott visszaállni az élet a rendes kerékvágásba. De azért közel volt hozzá.
A szolgáltató biztosított egy nagy aggregátort, amivel meg tudták oldani a közvilágítást, a környező falvaktól és a tűzoltóságtól pedig további tizenkettő kisebbet kaptak. A polgármester mindenesetre megnyugtatóbb megoldást szeretne, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló.
Javaslattal éltem a szolgáltató felé…
– mesél nekünk egy levélről, de úgy, hogy biztosak lehettünk benne, hogy az a bizonyos szolgáltató nem nagyon fogja halogatni a választ.
Tengerparti ház eladó
A helyi kisbolt nem szenvedte meg az áramkimaradást, olyan mélyhűtőjük van, amely végig mínusz 18 fokon tudta tartani a hőmérsékletet az áramszünet alatt, aztán már aggregátor is ott volt. De az árvíz csúcsán így sem tudtak eladni semmit sem, mivel az eladó nem jutott be a boltba.
Katalinon sem látszik, hogy pár nappal ezelőtt kisebb katasztrófa alakult ki a környéken, ő is inkább mosolyogva eleveníti fel a történteket.
A boltos azon a bizonyos szombaton is felkelt hajnalban, hogy bejöjjön kinyitni, de miután kinézett az ablakon, letett erről, a házát ugyanis teljesen körbevette a víz. – Gondoltam, meghirdetem, hogy tengerparti ház eladó – mosolyodik el, mindenesetre aznap muszáj volt végül felhívnia a főnökét, hogy nem tud bemenni a boltba.
Gasztonyban nem okozott különösebb gondot, hogy aznap kimaradt a vásárlás. Katalin meséli, a helyiek mondták, hogy keresték volna, de miután látták, hogy járhatatlanok az utak, visszafordultak és elkönyvelték, hogy aznap nem fognak vásárolni. „Főnököm mondta, hogy bejön értem csónakkal, nyissak ki, de kenyeret nem tudok adni” – mesélte Katalin, aki otthonról nézte tehetetlenül, mennyire gyorsan nő a víz szintje, majd azért izgult, hogy érkezzen annyi homokzsák, hogy a vizet meg tudják állítani a bejárati ajtónál.
Ha valaki esetleg nem tudná, merre van a bolt, mostantól hatalmas homokdomb segíthet az eligazodásban: a halmot elővigyázatosságból pakolták a bolt mellé, már az árvíz után.
A polgármester belefáradt
Persze a legjobb megoldás az lenne, ha ott lenne gát, ahol kell. Ez részben meg is valósult a 2009-es árvíz után, de akkor csak a Gasztonytól picivel több, mint 3 kilométerre fekvő Vasszentmihályig épült meg, Rátot és Gasztony kimaradt, akárcsak a szomszédos Csákánydoroszló, ahol pár napja szintén leuralta a patak a hozzá közel eső területet. Itt is sok helyen csak vízen tudtak közlekedni, jellemzően kajakkal.
Csákánydoroszlón és Gasztonyban szinte szóról-szóra ugyanazt mondták a falubéliek a mentésről, általános tapasztalat volt, hogy az emberek rögtön jöttek segíteni, élőláncban szállították a homokzsákokat, mentették az embereket vagy éppen felajánlották azt, amit tudtak.
Vagy háromezer zsák homokot kellett hoznunk, hogy legalább az ingatlanokat ne öntse el a víz. Hét traktor dolgozott ingyen és bérmentve, a kavicsbányák szintén nem kértek pénzt a homokért, a falu asszonyai pedig szendvicseket, sütiket, pogácsát és kávét hordtak a mentésben résztvevőknek.
– mondja Nagy Miklós, akivel nagyjából hatvan ember dolgozott a mentésért és a helyreállításért, péntek estétől vasárnap reggelig. A polgármester sem aludt sokat, éjjel fél 2 körül végzett, 4-kor pedig már a helyszínen volt.
Nem sokszor hat természetesen, amikor valaki mosolyogva beszél az árvíz utáni mentési munkálatokról, de Nagy Miklóssal beszélgetve ez többször is előfordult. A helyiek összefogása, közös munkája szinte elnyomja benne a néhány napja nagy pusztítást végző árvíz emlékét.
Valahogy mindenki boldogabb lett. Mert segítettük egymást.
– összegez, és ezen a ponton picit el is érzékenyül. A hömpölygő víztömeg picit megijesztette a falut, de aztán össze is hozta, így fordulhat elő, hogy a község vezetője jó szívvel emlékszik vissza a történtekre.
Csak azt sajnálja, hogy nem volt száz százalékos az összefogás. Néhányan háborogtak, szerinte pont azok, akik nem segítették a mentést. A polgármestert megviselik a kisebb széthúzások, ha nincs teljes béke, nem is dolgozik szívesen. – Belefáradtam… Mindig azok szólnak be, akik itt sincsenek velünk – mondja. Nagy Miklós elárulta nekünk, hogy már nem fog újra indulni a polgármesteri posztért.
Arra a kérdésre, hogy ehhez mennyiben járult hozzá az elmúlt hétvége, azt mondja
Nagyon… Azért volt bennem rinya…
Ezen a ponton már érezni lehetett, hogy azért kemény volt az a hétvége, csak jól viselték előttünk. Mindez – a falut megbénító áramhiány mellett – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a polgármester kimerült, a pihenésen gondolkozik.
Az erdei kápolna, búcsúzóul
De az élet addig sem állhat meg, ha már egy természeti csapás sem tudta megállítani. A falu már jóval több tapasztalattal felvértezve néz elébe az esetleges következő árvíznek: a polgármester elmondta, látták, hogy hol voltak a vízátfolyások, ezekre a helyekre mobilgátakat tudnak építeni homokzsákokból vagy szalmabálákból. Gyorsabb és hatékonyabb lesz a munka, így már a riasztást követően meg tudják előzni a bajokat, míg a gátrendszer el nem készül.
Az viszont egyelőre nem világos, hogy ki fogja kárpótolni a lakosokat. Az áramellátás miatt keletkező veszteséget a szolgáltatónak kell megtérítenie (a polgármesternek ezt mondták a kormányhivatalban), az ingatlanban vagy a telken keletkezett károkat viszont még nem tudni, hogy ki rendezi.
A falu ott segít, ahol tud, de az árvíz az önkormányzat büdzséjén is nyomot hagyott. A veszteségek miatt előfordulhat, hogy nem jut pénz a polgármester egyik nagy álmára, a kicsi erdei kápolnára. A tervezést adományként kapták, de a forráshiány miatt bizonytalan, hogy meg tudják-e valósítani. A meglévő nem sok önerőt felemésztették a mentési munkálatok, így most még biztosan nem jutna pénz a kápolnára.
Nagy Miklós kicsit elszomorodik, amikor a kápolna jövőjéről beszél. Búcsuzóúl vissza akart adni valamit a falunak, de most úgy tűnik, nem biztos, hogy megvalósul az utolsó ciklusában. Pedig a kápolnában úgy gyűlhetnének össze a falu lakóival, hogy nem egy természeti csapást hárítanak éppen el.
Addig is marad a polgármesteri hivatal mellett felállított színpad.
Ez itt tele lesz szombaton
– mutat büszkén a polgármester a homokzsákokkal megtámogatott kerti sátorra. Biztos abban, hogy egy héttel az árvíz után megtartják a kórus előadását, ahogy a soron következőt is, és afelől sincs kétsége, hogy legközelebb még jobban össze fog majd a falu, mert most már még jobban tudják, hogy hogy kell.
Márpedig a helyi dalkör tagjainak érdemes hinni. Imre ott volt pénteken fél 7-kor a próbán, szombaton pedig telt ház előtt énekelt a dalkör.
A kórust legfeljebb egy árvíz tudja meggátolni, de akkor is maximum egy hétig.
