„Jöttek a kisebbek, ezért arra gondoltam, mi lenne a nagyobb tétekkel? Nem milliós tétekkel, de azért akkor a fizetésem fele erre ment el” – meséli lapunknak András, aki később szenvedélye miatt az Ökumenikus Segélyszervezethez fordult segítségért. De még ne rohanjunk ennyire előre.
2010 környékén 120-130 ezer forintot is eljátszott havonta, hogy az életszínvonalát tartani tudja, folyamatosan újabb hitelkártyái, hitelei lettek. Elkezdtek halmozódni a hiányok. Főleg, hogy mindezt próbálta úgy csinálni, hogy a párjának és a családjának ne tűnjön fel. De persze észrevették. 2014-ben elsősorban a játékszenvedély, illetve a felhalmozódott tartozások miatt András feleségével elköltözött Budapestről.
„Akkor ez kicsit abbamaradt, elmaradt a játék, a hiányok vissza lettek pótolva családi segítséggel.”
Nem túl sokáig, András újra visszaesett. A diákhitelét sem fizette, ezért a végrehajtókhoz került a tartozása. Vidéken kevesebb is lett a bére, ebből lejött a keresetéből 33 százalék, hogy fizesse a hiteladósságát. Ekkor volt talán a legrosszabb időszaka, derül ki elmondásából.
„Így a levonás után 110 ezer forintot kaptam kézhez, és annak még a felét eljátszottam. 40-50 ezer forintok maradtak, titkoltam, de utolért a karma és megint a nyakamra jártak. Felraktam 5 ezret, az nem jött be, hogy visszajöjjön felraktam 10 ezret… Az ember csak öli bele a pénzt, de annyi sosem jött vissza. Legalábbis nekem nem” – meséli, és hozzáteszi, neki ilyen összegeknél jelentkeztek a problémák, de „nem mindegy mekkora összeg az, aminek eljátssza az x százalékát.
Az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári központjának vezetője, Bacza Barbara erősíti meg András szavait.
Tévhit, hogy a szerencsejáték-függőség a szegény ember sportja. Miután beszüntették a félkarú rablókat, utána a középréteg és afelett beszélhetünk azokról, akik bejutnak a kaszinókba. Ugyanakkor internet-elérhetősége mindenkinek van, még a kiskorúaknak is.
A kaposvári központ vezetője ismert olyan férfit, aki ingatlanokkal üzletelt, de a szerencsejáték-függősége miatt egyet kivéve mindet elvesztette.
Ezért fontos alappillére az Ökumenikus Segélyszervezetnek a Szerencsejáték Zrt-vel közös Játék határokkal programjának a megelőzés. Iskolákban tartanak osztályfőnöki órákon foglalkozásokat, valamint olyan délutáni alkalmakat, ahol kreatív módon mutatják be a diákoknak, a közös játék közösség-és személyiségfejlesztő hatásait.
A maradjonjatek.hu oldal legfrissebb adatai szerint a lakosság néhány százaléka mutatja a függőség jeleit, a függők aránya az elmúlt években nem változott. Hozzá kell tenni azt is, hogy a szerencsejáték-függőség nem minden esetben különíthető el egyértelműen, mivel általában együtt jár más függőségekkel is.
Sokan nehezen ismerik be, hogy baj van, ezt viszonylag könnyen meg is tehetik, mert a játékfüggőséget sokkal jobban le lehet titkolni, mint egyéb, például az alkohol- vagy a drogfüggőséget. „Lassan és későn derül ki” – mondta Bacza Barbara. Általában akkor jelentkeznek a legtöbben a problémájukkal, érzékelteti a központvezető, ha már nagyon rossz pénzügyi helyzetbe kerültek, „a napi betevőt, a rezsipénzt is erre költik”.
Másrészt a függők elmagányosodnak, „folyamatos stresszt jelent nekik, hogy azt érzik, muszáj játszaniuk. »Sokat vesztettem, úgyhogy most nyerni fogok« – gondolják. De igazából nekik nem csak a nyeremény, hanem a játék a fontos” – magyarázza Barbara.
A Játék határokkal programra András tavaly azután talált rá, hogy családjának újból kiderült a függősége. Az Ökumenikus Segélyszervezet egy országos hálózatot tart fenn, amely hét helyszínen (Budapest, Debrecen, Miskolc, Kaposvár, Orosháza, Sopron, Szolnok) elérhető. Ezeken az Információs pontokon nem csak a problémájukat felismerő függőknek segítenek, hanem olyanoknak is, akik családjában, barátaik körében találni ilyen személyt.
Sok jele lehet a függőségnek
„A kamasz fiúk például fogynak, mert a kajapénzüket költik el rá. Vagy elcserélgetik a ruhájukat, hogy így jussanak pénzhez.”
De nagyon sok esetben az érintett maga nem képes vagy nem akarja felismerni a függőségét. András azt tanácsolja, hogy az ember ne győzködje magát, ha a függőség jeleit veszi észre magán, vagy mások figyelmeztetik rá.
„Ha a családtól vagy akár idegenektől azt kapja, hogy látszik mentális vagy fizikai gondja van, akkor ne habozzon, és ne szégyellje, hogy segítséget kér!” – javasolja András, majd hozzátette: „Annyi támogatást, segítséget, tanácsot kaptam, de már egy beszélgetéssel is tudtak segíteni.”
Szerinte azért is jobb segítségért fordulni, mert a szakember egy kontroller szerepet vesz fel, nem is azért, mert kérdőre vonja, játszott-e, hanem „mert akkor az ember egy másiknak a szemébe tudja mondani, hogy nem csinálta. Ez nagyon sokat segít.”
A Játék határokkal Információs pontjait telefonon is fel lehet keresni. Itt pedig szakemberek kezdenek el segíteni a bajbajutottakon beszélgetésük után. Ebben kiderül, hogy aki felkeresi őket, mióta függő, hogy érzi magát, vannak-e öngyilkossági gondolatai, mennyit játszik el, a család tud-e a szenvedélyéről. Ezután a szakemberek segítenek abban, hogy pszichológus, pszichiáteri kezelésre van-e szüksége az érintettnek, esetleg annyira súlyos a helyzet, hogy kórházi ellátásra van szükség, mindez ingyenesen, meséli a kaposvári központ vezetője.
Emellett csoportos és egyéni foglalkozásokat is tartanak a szakemberek. András is a felesége támogatásával kapott segítséget, együtt is jártak kezelésre, ahol a párja is kapott kapaszkodókat, hogyan tud segíteni, és Andrásnak is elmondták, párkapcsolata hogyan segíthet neki a függőségből való kilábalásból. A kezelés célja, hogy „az érintett tünetmentes legyen, de mindig fennáll a visszaesés veszélye, mert könnyen hozzá lehet férni a szerencsejátékokhoz, és az embereket nagyon sok inger éri a világban” meséli Bacza Barbara, aki hozzátette:
„Változó kinek milyen hosszan tart a kezelés, mert változó, ki hogyan gyógyul.”
Andrásnak gyorsan ment a párkapcsolata miatt, nagyon szerető közegben él, ilyen háttérrel könnyebb, magyarázzák. A másik fontos faktor a gyógyulással kapcsolatosan, hogy az érintett mennyire adósodott el. A legsúlyosabb esetekben fél évre is be kell feküdni rehabilitációra, és akkor még ugyanennyi idő kint is a gyógyulás. Ezeknek a személyeknek komoly elvonásai tünetei vannak. András esetében a kezelés az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberével való beszélgetésekből állt, valamint emellett addiktológiára is járt heti, kétheti rendszerességgel, ahogy a munkája engedte.
Megkérdeztük a Segélyszervezetnél tavaly jelentkező Andrást arról is, ő most hol tart.
„A beszélgetések révén, ahol most tartunk, nem azt mondom, hogy az inger nincsen meg, hogy jó lenne, de egyrészt a saját elhatározásom miatt, másrészt az édesanyám és a párom támogatásának köszönhetően tartom, visszafogom magam.”
És hogy most, hogy van?
„Szerencsére jól. Olyan munkám van, amit szeretek, élvezem, sok emberrel találkozom, sokat kell eljárnom miatta. És szerencsére a család is látja, hogy jól vagyok, a családi dolgaim is rendbe jöttek.”
