Élet-Stílus

Varga Patrik bevonzotta a Konyhafőnök címet, erre egy szerencsesütis üzenet a bizonyítéka

RTL Klub
RTL Klub
A döntő előtti nap kapta a sokat sejtető üzenetet.

A Konyhafőnök 2022-es győztese, Varga Patrik mentorával, Sárközi Ákossal idézte fel az elmúlt hetek legjobb pillanatait a finálét követően. A séf kiemelte versenyzője vizualitását, mindketten megemlékeztek a baglyot formáló ételéről. Varga Patrik elmondta, a verseny során megtanult felelőséget vállalni, és kicsit talán meg is komolyodott. Sárközi is elismerte, hogy Varga sokat dolgozott, de hozzátette: sokat is kellett rugdosni, mert néha álomvilágban él.

Kapcsolódó
Varga Patrik vihette haza A Konyhafőnök trófeáját és a 10 millió forintot
Vajda Luca egy desszertnyivel maradt le A Konyhafőnök címről.

Az interjú közben Varga Patrik megkérdezte a séfet, hogy mutathat-e neki valamit. „Nézd, mi volt a szerencsesütimben tegnap reggel!” Majd a kamerának is megmutatta az előző napi üzenetet, amivel véleménye szerint bevonzotta a győzelmet.

Az álmod valóra válhat.

A meglepetésvendégek közül Varga Patriknak Király Péter volt a kedvence, mivel hatalmas Éjjel-Nappal Budapest rajongó. Már azt illetően is vannak elképzelései, hogy mire költi el a 10 millió forintos nyereményét.

Mindenképpen el fogok menni valami komoly körútra. Az extrémsportokat imádom, szóval ilyen sziklaugrás, meg ilyenek. Szét fogom kajálni magam mindenhol helyi nevezetességekkel, meg szerintem arra költöm, ami boldoggá tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik