A felelős kutyatartás azt jelenti, hogy gondoskodunk az állat testi, szellemi igényeiről, biztosítjuk egészségügyi ellátását. Ez persze számos részfeladatot jelent, és sok esetben több megközelítésnek lehet létjogosultsága, mégis kíváncsiak voltunk, hogy bizonyos helyzetekben mennyire tudatos gazdik a magyarok.
Hét kérdést számláló összeállításunk témafelvetései önkényesen történtek, ám a választ adó mintegy 3500 gazdi válaszai alapján már képet alkothatunk.
Menhely, szaporítók és védőoltások
Kérdőívünkből először is kiderült, hogy a többség, a válaszadók 61 százaléka menhelyről választ maga mellé négylábú társat. Csaknem egyharmad, 31 százalék válaszolta azt, hogy csak hivatalos tenyésztőtől vesz, még ha ez sokba is kerül. Ez is egy tudatos döntés, hiszen ilyenkor az ember a hozzá illő fajtát választja, illetve biztos lehet benne, hogy a tenyészállatok és a kiskutyák is a lehető legjobb körülmények között vannak.
Nem sok, mégsem elenyésző azonban az a 8 százalék, amely azt válaszolta, hogy „akár szaporítótól is, mert fontos az ár”. Persze, az ár nagyon fontos, de ebben az esetben nem lehet hivatkozási alap.
Oltások tekintetében 58 százalék a kötelező veszettség elleni vakcina mellé beadatja a több fertőző betegséggel szemben is védő, úgynevezett kombinált oltást. A válaszadók 33 százaléka még ennél is tovább megy, állatorvosával egyeztetve minden, megelőzésre ajánlott oltást kér. Mindössze kilenc százalék, aki csupán a törvény által előírt veszettség elleni szérumot adatja be.
Táp és emberi ételek
Etetés terén is meglehetősen tudatosak a magyar kutyatulajdonosok, igyekeznek kedvencük számára a legjobbat biztosítani. Legalábbis erre utal, hogy 32 százalék kifejezetten kutyáknak fejlesztett táppal eteti kedvencét, 63 százalék pedig „emberi” ételekkel is megkínálja, de csak az állat számára kárt, mérgezést nem okozó fogásokkal.
Mindössze 5 százalék vélte úgy, hogy a kutyák nyugodtan ehetnek bármilyen emberi ételt, hiszen nekik is szükségük van az ízekre, változatosságra. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez a hozzáállás veszélyeket rejt: egyes, emberi fogyasztásra szánt ételek, alapanyagok a kutyák számára akár halálos mérgezéssel járhatnak.
Kullancsok, bolhák, férgek és az ivartalanítás
Az egyik legnagyobb egyetértés az élősködőkkel kapcsolatban mutatkozott. A „Milyen időszakban kell gondoskodni az élősködők elleni védelemről” kérdésünkre 79 százalék válaszolta, hogy egész évben, 21 százalék, hogy tavasztól őszig. Itt azért megjegyezzük:
Kifejezetten örömteli, hogy „egyáltalán nem szükséges” válaszlehetőségre egyetlen szavazat sem érkezett, vagyis a magyar kutyások 100 százaléka fontosnak tartja a védelmet. Ugyancsak nagyfokú tudatosságra utal, hogy 96 százalék kullancsok, bolhák, szúnyogok és férgek ellen is óvja barátját.
A legtöbben (37 százalék) erre tablettát használnak, nyilván az egyszerűség kedvéért, de csaknem ugyanennyien, a válaszadók 35 százaléka semmit nem bíz a véletlenre, több eszközt kombinál. A nyakörv és a spot-on készítmények tábora is csaknem azonos 15 és 13 százalékkal.
Végezetül pedig az ivartalanításra adott válaszok ismét alátámasztja a gazdik felelős gondolkodását: elsöprő többség, 77 százalék szavazott arra, hogy hacsak nem tenyészteni akarja, akkor mindenképpen ivartalanítja a kutyáját. Nevezzük elvi akadálynak, de 15 százalék azért nem tenné meg, mert nem akarja megfosztani „férfiasságától” illetve „nőiességétől”. Nyolc százalék pedig nem ellenzi, de pénzt és időt nem áldozna a műtétre.