Élet-Stílus

Új szintre emelte a videokonferenciázást egy sebész: vizsgálat indult ellene

The Sacramento Bee
The Sacramento Bee
Egy közlekedési kihágás miatt kellett megjelennie a bíróság előtt egy kaliforniai plasztikai sebésznek. A koronavírus-járvány miatt a tárgyalást online tartották meg, az orvos pedig úgy gondolta, összeköti a kellemeset a hasznossal. Vagy inkább a hasznosat a még hasznosabbal? Mindegy, a vége az lett, hogy a sebész ellen vizsgálatot indított az orvosi kamara.

Virtuálisan, a Zoom applikáción keresztül tartottak meg egy közlekedési kihágásról szóló tárgyalást csütörtökön egy sacramentói bíróságon – írja egy helyi lap.

A tárgyalás alperese Dr. Scott Green plasztikai sebész volt, aki időben be is jelentkezett az ülésre, csakhogy közben épp dolgozott. A sebész beöltözve, egy műtőből jelentkezett be, a háttérben az asszisztense épp egy operációt készített elő, miközben orvosi műszerek csipogása hallatszott. A tárgyalótermi hivatalnok a szemöldökét felvonva rá is kérdezett:

Elnézést uram, megfelelő önnek az időpont egy tárgyalásra? Úgy tűnik, mintha épp egy műtőben lenne.

Az orvos erre azt felelte, hogy igen, a műtőben van, de nyugodtan kezdődhet a tárgyalás. A hivatalnok közölte Greennel, hogy mivel a tárgyalás nyilvános, közvetítik a YouTube-on, elmondatta az orvossal esküt, majd átadta a helyét a bírónak.

A bíró ugyancsak meglepődött az operáló orvos látványától és a páciens érdekében fel akarta függeszteni a tárgyalást, de Green közölte vele, hogy egy másik orvos is van a műtőben, úgyhogy részéről tényleg nincs akadálya a tárgyalásnak. A bíró azonban azt mondta, az emberek egészségénél és életénél nincs fontosabb, úgyhogy inkább elnapolja a tárgyalást.

Green elnézést kért, de nem úszta meg ennyivel. Kalifornia állam orvosi kamarája vizsgálatot indított ellene az ügy miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik