Zac Efron arcocskája nem elég ahhoz, hogy dokusorozatával megmentse a bolygót

Alapvetően jó ötlet Zac Efron nevével és arcával eladni a Down to Earth című dokusorozatot, hisz így jóval több emberhez juthat el a mondanivaló, többen csodálkozhatnak rá arra, hogy a világ melyik részén miként állnak hozzá környezetükhöz az emberek, a gond csak az, hogy valójában nincs sok mondanivaló azon túl, hogy Efron tátott szájjal csodálkozik azon, hogy mondjuk Franciaország más, mint az Egyesült Államok.

Azt persze látták a készítők, hogy bármennyire is szép látvány, Efron egymagában unalmas lesz, ezért odaállítottak mellé egy totálisan ismeretlen embert, Darin Olient, akinek a jelenlétét nem nagyon magyarázták meg – a minden rész elején elhangzó intróban is csak annyit mond róla Efron, hogy régi jó barátja, egészségguru, és írt már könyvet a superfoodokról. Ja és amúgy vegán. De sajnos Olien jelenlététől sem lett hitelesebb a sorozat, mert míg Efronnak láthatóan semmi köze semmihez, addig Olien is túl sok áltudományos dologról beszél, például a negatív töltésű ionok pozitív hatásairól,

illetve arról, hogy a kecsketej már alapból pasztőrizálva jön ki az állatból.

Na de miről szól a sorozat?

A Down to Earth with Zac Efron, amit bőven a koronavírus-járvány előtt vettek fel, nyolc részen keresztül próbálja megmagyarázni, hogy a világ más országai miért kevésbé rosszak, mint Amerika, és hogy mindenkinek ezeket a példákat kéne követnie, mert akkor nem lesz környezeti katasztrófa, és eljön a világbéke.

Minden részben más országba utaznak el, hogy megmutassák, hol mit jelent a fenntarthatóság, például azzal, hogy rénszarvashúst esznek, hogy dizájner csokoládét készítenek Izlandon – ahol sem a kakaóbab, sem a mandula vagy az aszalt sárgabarack nem terem meg, amit beleszórnak –, hogy egy vízsommelier különböző keménységű vizeket kóstoltat velük, és közben Zac Efron kerek szemmel mondja mindenre azt, hogy hű meg ha.

Körülbelül annyira vehető komolyan a sorozat, mint Gwyneth Paltrow vállalkozása, csak itt nem vaginát gőzölnek, hanem két férfi csinál úgy, mintha egy világkörüli úttal és Michelin-csillagos séfek ételeinek zabálásával megmenthetnék a jövőt.

Aki szeretné megnézni a sorozatot, az most ne olvasson tovább, de nem azért, mert rengeteg spoilert fogok elárulni, hanem mert ha tovább olvas, felesleges időpocsékolásnak tartaná még akkor is bekapcsolni a Netflixen a dokut, ha közben elmosogatna, kitakarítaná a lakást és megfőzné a vacsorát.

Izland

Rögtön az első résznél gyanús, hogy nem ebből a sorozatból nyerjük majd a tudásunkat ahhoz, hogy ne pusztuljon ki az emberiség pár évtizeden belül. Zac Efron és társa az izlandi Hiltonban vesznek részt egy fürdőzésen és egy masszázson, itt kóstolnak csokoládét és rénszarvashúst, majd csodálkoznak rá a kék lagúnára, vagyis a Svartsengi geotermikus erőműből kiömlő, láván felhevült tengervizet összegyűjtő fürdőre, ami tényleg klassz dolog, de nyilvánvalóan nem lehet minden város mellett létrehozni egy ilyet.

Efron közben persze végig nagyon szép, jól áll neki a flaneling és kitartóan izgalomban tartja a nézőket azzal, hogy néha kinéz a kamerába, amikor szerinte valami vicces vagy épp kínos dolog történik. Akkor mondjuk nem nézett a kamerába sokatmondóan, amikor azt magyarázta, hogy a negatív töltésű ionoktól jobban érezzük magunkat.

Franciaország

A második részben is a fenntarthatóság a téma, ennek örömére Zac Efron meghív egy másik celebet, Anna Kendricket, hogy vele együtt kóstoljon egy Los Angeles-i étteremben különböző vizeket, amiket egy vízsommelier öntöget a poharukba. Innen gyorsan eljutunk odáig, hogy Efron Franciaországban deszkázik és csodálkozik rá arra, hogy Párizsban az emberek csapvizet isznak. Ugyanebben a részben hangzik el az is, hogy a klórozott csapvíz rákot okoz, ami nem igaz, illetve a vízsommelier azt próbálja bizonygatni, hogy az a nagyon különleges és importált szlovén víz a kezében olyan szinten dús az ásványi anyagoktól, mintha gyógyszer lenne. Nem az.

Costa Rica

Efron és Olien talált egy maréknyi, a külvilágtól elzárkózva élő hippit Costa Rica közepén, akik saját maguknak termelik meg az ételt, és saját maguk oktatják a gyerekeiket. A részből valójában nem tudunk meg semmit arról, hogy miként legyünk önellátóak, azon felül, hogy ültessünk növényeket és együk meg a terméseiket, de ezt feltehetően eddig is többen sejtettük.

Szardínia

A hosszú élet titkára próbálnak rájönni két helyi kutatóval, de még mielőtt rájönnének, Efron kifakad a rész elején, hogy ki akar szakadni Hollywoodból, szinte úgy fogalmaz, hogy el kell menekülnie onnan, mert

az nem egy olyan hely, ami elősegítené a hosszú boldog és mentálisan egészséges életet.

De nem kell aggódni, másodpercek sem telnek el kijelentése után, amikor gyorsan vissza is szívja az egészet, és természetesen soha nem hagyja majd ott Hollywoodot. Feltehetően azért, mert időközben rájött, hogy máshogy nem tudna pénzt szerezni. Az egyébként nem igazán derül ki a részből, hogy a Szardínia szigetén élő olaszok miért élnek tovább, miközben a minestrone leves mellett mindenki ellenségét, a tésztát eszik, de azt legalább megtudhattuk, hogy Zac Efron a Baywatch forgatása előtt és alatt teljesen megvonta magától a szénhidrátot, gyakorlatilag csak fehérjén élt.

Lima

Akármennyire is Limáról szól ez az epizód, New Yorkban kezdenek, ott is egy külvárosi almáskertben, hogy kétszer is kiemeljék az ebben a részben elhangzó egyik érdekességet, miszerint az alma eredetileg Kazahsztánból származik. Természetesen itt is kapunk egy adagot Zac Efron eddigi életéből, amikor elmeséli, mennyire nehezen birkózott meg a hirtelen jött hírnévvel,  és mekkora nyomás volt rajta évekkel ezelőtt, hogy folyamatosan jól kell kinéznie, aztán rájött, hogy annál többet is lehetne tenni az életben, hogy ő jól néz ki.

Gondolom, ennek az eredménye ez a sorozat.

Az epizód másik érdekessége az, hogy Limában van egy hely, ahol egy esetleges apokalipszisre készülve elraktároztak, pontosabban mélyhűtöttek egy rakás krumplimagot. A mélyhűtési folyamatot testközelből is meg kellett néznie Efronnak, ami azt jelentette, hogy ráadtak egy télikabátot, beküldték egy kisebb szobányi hűtőkamrába, körbesétáltak, rácsodálkoztak, hogy hideg van bent, majd kimentek.

Puerto Rico

Itt érkezünk el a kecskefejésig, amikor is az hangzik el a sorozatban, hogy azt közvetlenül a kecske tőgyéből lehet inni, mert a tej onnan természetes módon pasztőrizálva jöni ki, ami nagyon jól hangzik, csak egyáltalán nem igaz, mert simán benyalhatunk így egy kis szalmonellát vagy bármilyen más baktériumot.

London

Nem azért volt szórakoztató ez a rész, mert Zac Efron rácsodálkozott arra, hogy épületek falára fel lehet futtatni növényeket, vagy hogy szerencsére vannak arra törekvések, hogy a városokban is lehet méhészkedni az épületek tetején. A londoni rész azért volt csodálatos, mert szórakoztató látni, hogy Efron nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy nem flörtölhet a vele szemben ülő fiatal és szép brit lánnyal, aki a vegán étkezés előnyeit próbálja elmagyarázni, mert most nem randin van, hanem dokumentumfilmet forgat.

Iquitos

A nyolcadik és egyben befejező résznél már annyira nem tudtam figyelni, hogy semmi nem maradt meg abból, mit csinált Zac Efron, csak annyira emlékszem, hogy hajózik az Amazonason, miközben Olien háza Kaliforniában épp atomjaira ég – a forgatás a 2018-as tűzvészek idején zajlott. A sorozatot aztán Efron egy nagyon mély mondattal zárja és azt mondja:

A világunk gyönyörű, ne fecséreljük el!

De ezzel valójában sajnos nem ér véget a sorozat, mert még egy pár másodpercre bevágják Darin Olient, aki elment a porrá égett házához, aminek láttán szerencsétlen csak nyögni tud fájdalmában. Ahogy felnyög majd egy picit az is, aki végignézte mind a Down to Earth mind a nyolc részét.

Kiemelt kép: Netflix