Élet-Stílus

A műsor, amiben megismertük Giannit, Geszti Orbán-maszkot húzott, Béres Alexandra meg szavazásra buzdított

És amiben láthatjuk Ábel Anita leendő apósát tizennyolc évvel ezelőtt. Időutazás!

2002-ben futott a TV2-n egy nyolcrészes műsor Fantasztikus Európa néven, aminek Friderikusz Sándor volt a műsorvezetője, és ami gyakorlatilag egyfajta propagandaműsor volt a 2003-as népszavazás elé, amikor arról kellett dönteni, hogy Magyarország csatlakozzon-e az Európai Unióhoz. Az egyik részt Friderikusz például így indította:

Itt vagyunk, hogy a szórakoztató és fantasztikus Európát elhozzuk önöknek. Műsorsorozatunkkal változatlanul az a célunk, hogy egyfelől felkeltsük az érdeklődést a földrész iránt, aminek mi is része vagyunk, és amelyhez másfelől szervezetten tartozni előbb vagy utóbb jó lenne. Európa sokszínű, de itt mi hosszú ideig ebből nem olyan sokat kaptunk vagy érezhettünk.

De hogy ez hogy jött elő?

Úgy, hogy nemrég jutott eszembe, az épp gyereket váró Debreczeni Zita férje, Gianni Annoni ebben a műsorban tűnt fel először. És ha már eszembe jutott, végignéztem, ami elképesztően jó döntésnek bizonyult, már csak azért is, mert ennek köszönhetően most végre mindenki megtudhatja, mivel kereste akkoriban a pénzt Gianni Annoni, vagy azt, hogy Balsai Móni szerepelt egy sonkareklámban. A műsor ugyanis reklámokkal együtt került fel a YouTube-ra, és még mindig nem döntöttem el, hogy az infotainmentnek beállított műsoron vagy a 2002-es reklámokon és műsorajánlókon csodálkoztam-e nagyobbakat.

A Fantasztikus Európának nyolc része volt, mindegyiknek volt egy-egy magyar társműsorvezetője Friderikusz mellett, illetve mindegyik adásban szerepelt még hat-hat Magyarországon élő európai külföldi. Ezt csak azért érdemes tudni, mert rajtam kívül nem biztos hogy mások is szeretnék végigszenvedni magukat a videókon. Én viszont megtettem, és egy kicsit még mindig fáj.

Nézzük, mik voltak az adások és a kísérő reklámok legfurább pillanatai!

Gianni Annoni 2002-ben fogászati kellékek importőrjeként dolgozott, de a róla szóló kisfilm szerint foglalkozott környezetvédelemmel is, amit bővebben sajnos nem fejtettek ki.

Fotó: YouTube/TV2

Az első adásban megpróbálták beadni, hogy Németországban általánosan bevett szokás, hogy a nők eljegyzés után egy erre szakosodott weboldalról nőket rendelnek, hogy teszteljék a férfit, megcsalja-e őket. Friderikusz az adás társműsorvezetőjét, Eszenyi Enikőt arról kérdezte, ráküldene-e a pasijára egy ilyet, mire Eszenyi azt mondta, zavarná, ha a pasija belemenne, de az is, ha visszautasítaná a nőt, mert „az sem jó, ha egy férfi nem férfi egy bizonyos helyzetben”. Azt is valami német extraként tálalták, hogy lehet kapni felfújható, kádba helyezhető gumibabát, ami hátulról öleli az embert fürdés közben. Értelmezhetetlen pillanat volt, amikor a német nemzetet képviselő Brigitte Berdefy a You Can Leave Your Hat On című számra bemászott egy vízzel teli kádba a stúdió közepén, hogy bemutassa, miként kell fürdeni a gumibabával, majd melléült Gianni Annoni is egy másik gumibabával, miközben Friderikusz azon nevetett, hogy ha a férj és a feleség is ott van a kádban két ilyen babával, akkor az gruppenszex.

Teljesen komolyan mutattak egy összeállítást, hogy Európán belül mely nemzetiségű nők évente hány bugyit és hány melltartót vásárolnak. A műsor szerint az olasz nők vették akkoriban a legtöbb bugyit, évente összesen hatot, a legtöbb melltartót pedig a hollandok, évi hármat. Csak az nem derült ki, hogy ez milyen és mikori felmérés volt, mindenesetre ezután mindenki elkezdte mutogatni az alsógatyáját, mint egy gimnáziumi osztálykiránduláson.

A második részben nem Annoni volt az olasz, hanem Stefano Favaro, aki egyáltalán nem mellékesen annak a Roberto Favarónak az apja, akivel most Ábel Anita jár. Favaro akkoriban egy kecskeméti ruhagyár vezetője volt, a YouTube szerint néha énekelt egy Rita nevű nővel is, később pedig Talmácsi Gábor menedzsereként dolgozott.

Fotó: YouTube/TV2

A harmadik részben Geszti Pétert hívták meg társműsorvezetőnek, akit Friderikusz a magyar gag-királyként mutatott be, ezek után pedig elhangzott a magyar tévézés egyik legszomorúbb párbeszéde. Friderikusz azt kérdezte Gesztitől, hogy „mi az a Geszti-gag, amiért érdemes volt erre a pályára lépnie”, amire Geszti azt válaszolta:

 Talán az elmúlt időből egy ilyen szókapcsolat jut eszembe, ami tetszett: »a szabad elme legyen az önök szabadalma«.

Aztán megtudhattuk azt is, hogy Geszti úgy ugrik le Budapestről a tengerpartra, mint más a közértbe, mert Friderikusz kérdésére, hogy Európa-pártinak tartja-e magát, azt válaszolta:

Abszolút. Itt érzem magam otthon. Ha elmegyek Avignonba színházi fesztiválra, vagy ha elmegyek Veronába operát nézni, vagy ha egyszerűen csak leugrok a tengerpartra, akkor is. Mert itt tudják, hogy Hemingway nemcsak egy bonbon, Mozart nemcsak egy kugler és Picasso nemcsak egy autó.

A műsor egy pontján Geszti egy Orbán Viktor-maszkban beszélt angolul a Bill Clinton-maszkot viselő francia Jean-Philippe Didier-hez, miközben Friderikusz megjegyezte, Orbán nem beszél ilyen jól angolul. Emlékeztetőül: 2002 van, a jelenlegi miniszterelnök első négyéves ciklusának vége.

Fotó: YouTube/TV2

De nemcsak orbánozós poénok volt a műsorban, hanem olyan szexista beszólások is, amiket ma már senki nem engedne meg magának. Geszti a görög Cleo Mitilineou-nak, aki épp levett magáról egy görögdinnye-jelmezt, azt mondta:

Ha régebb óta ismernénk egymást, mondanám, hogy van még ott görögdinnye egy-kettő.

Geszti kapcsán jött szóba az a kampány is, amit ő készített akkor „Megyünk szavazni – és te?” címmel. Az egyik ilyen plakáton Béres Alexandra feküdt, egy másikon pedig Sub Bass Monster, Somló Tamás és a republicos Cipő buzdított szavazásra.

Fotó: YouTube/TV2

A negyedik részt a diéta és a fitnesz köré tematizálták, és nem, nem Schobert volt emiatt a vendég, hanem Falusi Mariann és Lang Györgyi. Majd ennek örömére mutattak egy gyerekkori képet Annoniról, aki állítása szerint hatalmas baba volt, mert 4,8 kilóval született. Egy adással később Annoni beöltözött Roberto Benigninek, mert a provokáció volt a téma.

Fotó: YouTube/TV2

A provokáció kapcsán aztán Cleo Mitilineou elmondta, hogy a görög lapokban többször jelent már meg egy cikk egy angol lányról, aki a szüzességét árulja, a kép láttán Friderikusz pedig felkiáltott:

Te, ez nem a Liptai Claudia?

Fotó: YouTube/TV2

A hatodik részben különböző nemzetek találmányairól esett szó, többek közt egy mellnövesztő krémről, amivel bekenték az egyik néző mellét, majd bemutatták, hogy az adás végére öt centivel lett nagyobb a mellbősége. Ugyanebben az adásban egyébként Friderikusz Sándornak ekkora volt a gallérja:

Fotó: YouTube/TV2

Ebben az időben voltak az országgyűlési választások is, a TV2-n pedig futott egy műsor Magyarország választ címmel, aminek műsorajánlója szerint egyik este a csatornán a mezőgazdaságról lehetett megnézni egy vitát. Sőt, ekkor ment a TV2-n a Popsztárok című énekes tehetségkutató, olyan jelentkezőkkel, mint Görög Zita, vagy a Való Világból ismert Kégl Ági. Minden nap volt Kenó-sorsolás, az egyik adásban Bálint Antónia olvasta fel a számokat, egy másik adásban pedig Rába Tímea. Solti Ádám pedig egy Vodafone-reklámban örült nagyon annak, hogy mobiltelefonálhat.

Fotó: YouTube/TV2

És emlékszik még valaki a 2002-es Bábolna sonka reklámjára? Csak mert abban megtámadta egy retek Balsai Mónit, amit ide kattintva lehet megnézni.

Fotó: YouTube/TV2

Kiemelt kép: YouTube/TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik