Ilyen mondatok állnak abban a harmincnégy oldalas tanulmányban, amit Jem Bendell, a University of Cumbria fenntartható vezetés professzora írt Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy (Mélyadaptáció: útmutató a klímatragédiához) címmel.
Bendell dolgozatának lényege, hogy az ember már elkésett a klímaváltozás katasztrofális következményeinek kivédésével, a jelenleg működő rendszereink mindenképpen összeomlanak, a civilizációnk sorsa megpecsételődött. Ráadásul nem 2050 környékére prognosztizálja az apokalipszist, hanem öt, legfeljebb tíz éven belülre.
A professzor 2018 júliusában szerette volna publikálni tanulmányát egy mértékadó tudományos szaklapban, a szerkesztők azonban elutasították a kéziratát, mert úgy vélték, a dolgozat nyelvezete nem felel meg egy akadémiai cikk kívánalmainak. A csalódott Bendell felöltötte írását egy online felületre és bárki számára elérhetővé tette. Azóta több mint félmilliószor töltötték le, és tucatnyi nyelvre fordították. Míg a tudományos világ nem fogadja el a tanulmány konklúzióját, egyes kutatók pedig kifejezett nonszensznek tartják, a laikusok közül sokan evangéliumként olvassák a dolgozatot.
A maga hátborzongató módján hirtelen minden a helyére került. Mint derült égből a villámcsapás megértettem, hogy mind meg fogunk halni. A csontjaimban éreztem, hogy elkezdődött a vég
– ezt a sheffieldi Rachel Ingrams mondta a BBC riporterének, miután elolvasta Bendell cikkét. Az azóta eltelt egy év alatt a negyvenöt éves anya gyökeresen átalakította az életét. Vett egy üvegházat, négy esővízgyűjtőt, és minden nap legalább két órát tölt kertészkedéssel. Egyrészt próbál egy olyan kertet létrehozni, ami a lehető legközelebb viszi az önfenntartáshoz. Másrészt a szabadban végzett munkával csökkenti a szorongását.
Rachel Ingrams egyike Bendell ezernyi követőjének, akik nem csak elhiszik, hogy tíz éven belül menthetetlenül vége a világnak, de komoly lépéseket is tesznek azért, hogy felkészüljenek rá. A walesi anya például hathetente autóba ülteti két legfiatalabb lányát, hogy egy Wales déli részén fekvő ökogazdaságba vigye őket, ahol megtanulják, hogyan láthatják el magukat élelemmel.
„Nem hiszem, hogy annak, amit az iskolában tanulnak, valaha hasznát veszik, tekintve, hogy mi előtt állunk. Önellátó mezőgazdaságot kell tanulniuk, és hasonló, ősi tudásokat, amiket már elfelejtettünk, mert ha kell valami, csak elmegyünk a Tescóba.”
Rachel annak ellenére küzd, és próbálja meg a gyerekeit felkészíteni a legrosszabbra, hogy egyáltalán nem biztos benne, van-e az egésznek értelme. Őszintén úgy gondolja, hogy az emberi faj menthetetlen, és csak reméli, hogy amikor kipusztul, nem ránt magával minden életformát.
Aztán jött a járvány
A Rachel Ingramshez hasonló Bendell-követők depressziója és életszemlélete néhány hete még túlzónak tűnhetett, aztán berobbant a koronavírus-járvány.
Egy március végi írásában Bendell azt írja, szerinte nem kérdéses, hogy az egész világot maga alá gyűrő koronavírus-járvány elszabadulása, az ő hipotézisét alátámasztva összefügg a klímaváltozással. A tudományos konszenzus szerint a jelenlegi pandémiát okozó SARS-CoV-2 vírus nagy valószínűséggel denevérektől származik, és egy közvetítő állatfajon keresztül fertőzte meg az emberiséget.
A klímaváltozás miatt a denevérek vándorlási mintázatai és életkörülményei megváltoztak. A hőmérséklet emelkedése miatt rengeteg példányuk pusztult el, az életben maradtak legyengültek. FranciscoSánchez-Bayoa és Kris A.G.Wyckhuys 2019-ben publikált tanulmánya rámutatott, az elmúlt néhány évtizedben a Föld rovarfajainak negyven százaléka a kipusztulás szélére jutott. A rovarok jelentik a denevérek egyik fő táplálékforrását, vagyis a legyengült populációk egyre több energiabefektetéssel is egyre kevesebbet táplálékhoz jutnak, így egyre kevésbé ellenállók a fertőzésekkel szemben. Teljes denevérpopulációk kelnek útra és találkoznak, így egyre nagyobb tömegük fertőződik meg. A denevérek azonban nemcsak egymás útját keresztezik, hanem az egyre jobban terjeszkedő emberét is. Kapcsolatba kerülnek háziállatokkal is, akikkel korábban soha sem találkoztak. A WHO szerint így bukkant fel a jelenlegi világjárványt okozó koronavírus is azon a vuhani piacon, ahonnan aztán elszabadult.
Az emberre veszélyes kórokozókat azonban nem csak denevérek, hanem madarak is hordoznak. A rovarok a madarak fő táplálékai is, vagyis ha nincs belőlük elég, a madarak is új élőhelyeket keresnek, és denevérekhez hasonlóan terjeszteni kezdik a bennük élő vírusokat, amelyek végül megfertőzik az embereket is. Összességében azt kell látni, hogy minél jobban felborul a Föld ökológiai egyensúlya, annál kevésbé van biztonságban az emberiség.
Egy április közepén megjelent videointerjúban Bendell azt mondja, az egyik legnagyobb probléma, hogy
Bendell reméli, hogy a világjárványnak lesznek pozitív hozadékai. Az emberek ráébrednek például arra, hogy mivel ugyanazon a bolygón élünk, ugyanaz a sors vár mindnyájunkra. Hiába lapítja ki egy ország a járványgörbét, ha a körülötte lévő országok nem teszik ugyanezt, újra meg kell majd küzdenie a fertőzéssel. Ugyanígy: ha nem fogunk össze a klímaváltozás ellen, mindannyian szenvedni fogunk.
Szakmai kritika
Jem Bendell tanulmányáról a Vice azt írja, ez az a tanulmány, amelyik annyira nyomasztó, hogy sokan kezdenek terápiára járni, miután elolvassák. A hatása pedig azért ennyire elementáris, mert a szerző a bibliai ítélet napjának közelgését jósolja, csak éppen nem a jelenések könyvére vagy a maja naptárra, hanem olyan adatokra alapozva, melyekkel a világ valamennyi tudósa dolgozik. Bár a tanulmányt hivatalosan soha nem publikálták, sok klímakutatóhoz eljutott. A vélemények megoszlanak róla.
Az egyik legmegengedőbb véleményt megfogalmazó Will Steffen, az ausztrál klímatanács tagja például azt mondja, bár Bendell előreszaladt a vészharangok megkongatásával, mégsem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy nincs igaza:
Az üvegházhatású gázok kibocsátása továbbra is emelkedik, és semmi jele sincs annak, hogy a világ tartaná magát a párizsi klímaegyezményben foglaltakhoz. Miközben nagyon is valós kockázata van annak, hogy ha a globális átlaghőmérséklet két fokkal megemelkedik az iparosodás előtti korokhoz képest, akkor elveszítjük a kontrollt a klímaváltozás fölött. Nem lehetünk biztosak benne, hogy Bendellnek igaza van, de abban sem, hogy téved.
Erik Buitenhuis, a Tyndall klímakutató központ kutatója elismeri, hogy Bendell következtetései talán extrémnek tűnnek, de nagyjából egyetért velük. A társadalmi összeomlás szerinte is elkerülhetetlen, de nem gondolja, hogy ez tíz éven belül, hirtelen fog bekövetkezni. Szerinte egy hosszan, évtizedekig, talán évszázadokig elnyúló folyamatról van szó, amelyik már elkezdődött.
Rupert Read, a University of East Anglia professzora és a Green House környezetvédelmi szervezet elnöke alapjában véve szintén egyet ért Bendell-lel, de nem gondolja, hogy a helyzet visszavonhatatlanul végzetes lenne. Szerinte aki azt állítja, hogy látja a jövőt, egyszerűen gőgös.
Michael Mann, a világ egyik legelismertebb klímatudósa keményen bírálta Bendellt, a tanulmányát pedig áltudományos zagyvaságnak tartja. Mann arra figyelmeztet, hogy az efféle fatalizmus nagyon veszélyes lehet, hiszen ha az emberek elfogadják, hogy nem tehetnek semmit a közelgő apokalipszis ellen, akkor vajon miért törekednének egy fenntartható, környezetbarát életmód kialakítására. Mann szerint ez a fosszilis energiahordozók termelőinek érdekeit szolgálja, és ők szeretnek is rájátszani a hasonló eszmék terjedésére.
Myles Allen, az Oxfordi Egyetem ökológia professzora sem válogatja meg a szavait. Szerinte Bendell cikke tudományos megalapozottság szempontjából egy szinten van az oltásellenesek érveivel:
A társadalom néhány éven belüli összeomlása a klímaváltozás következtében meglehetősen erős túlzásnak tűnik. A rendszer eddig nagyjából az elvárásoknak megfelelően csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását, úgyhogy egy sokkal rosszabb helyzet bekövetkezése nem több spekulációnál.
Allen egyetért Mann-nel abban is, hogy az efféle tanulmányok, melyek miatt az emberek úgy érzik, semmit sem tehetnek egy közelgő katasztrófa bekövetkezése ellen, sokakat arra sarkallnak, hogy ténylegesen ne tegyenek semmit.
Bendell azt mondja, kritikusai részben félreértik, a tanulmányát sokkal inkább szánta egyfajta filozófiai, etikai keretnek, mint próféciának. Szerinte a Mannhoz és Allenhez hasonló mainstream tudósok egyszerűen nem akarnak, vagy nem mernek szembenézni a valósággal. Szakmai és anyagi érdekeiktől, illetve saját félelmeiktől és ösztöneiktől vezérelve még akkor is a pánik elkerülését tartják a legfontosabbnak, ha a pánik történetesen indokolt.
Az összeomlást beharangozó professzor másik érve Mann-nel és Allennel szemben a követőtábora, akik elfogadják, hogy közel az összeomlás, mégis mindent megtesznek egy környezetbarát, fenntartható életmód kialakításáért.
A koronavírus-járvány elszabadulása után, igaz nem Bendell tanulmányára reagálva, de az övéhez hasonló, meglehetősen borús jövőképről írt The Conversation című tudományos portálon megjelent cikkében Wolfgang Knorr, a svéd Lund egyetem vezető ökológus kutatója.
Knorr szerint az elmúlt néhány évben történtek alapján, az eddig legpesszimistábbnak tartott forgatókönyveknél is rosszabbra kell felkészülnünk a klímaváltozással kapcsolatban.
Példaként hozza fel a 2018-as és 2019-es nyári, európai hőhullámait, melyeknek a korábbi modellek alapján Törökországot, Görögországot és Ukrajnát kellett volna csak érinteniük, ehhez képest megfőtt egész Észak-Európa.
A kutatók előre látták, hogy a klímaváltozás miatt, idei év elején bekövetkezettekhez hasonló, hatalmas bozóttüzek fognak pusztítani Ausztráliában. Csakhogy azt gondolták, ilyesmi csak az évszázad végén történik majd, ha nem teszünk semmit.
Alkalmazkodj az apokalipszishez
A laikusok között terjedő cikkében Bendell nem áll meg az apokalipszis beharangozásánál, kidolgozott egy rendszert az alkalmazkodásra, vagyis a mélyadaptációra. Azt írja, alaposan át kell gondolnunk a jelenlegi életmódunkat, és el kell választanunk egymástól azokat a dolgokat, amiket az összeomlás után is megtarthatunk, azoktól, amikről mindenképpen le kell mondanunk. Jelszavakban ezeket rugalmasságnak és lemondásnak hívja. Angolul: Resilience és Relinquishment, vagyis két „R”. Bendell tézise szerint van egy harmadik „R” is, a Restoration, vagyis magyarul felújítás, ami azoknak a képességeknek az újra elsajátítását takarja, amelyeket már elfelejtettünk. Nemcsak az élelmiszertermelést, de azt a tudást is, mellyel életben maradhatunk a természetben, vagy létezhetünk elektromosság nélkül.
Bendell követői közül néhányan a három „R”-hez hozzátesznek még egyet, a Relocationt, vagyis a költözést.
Lionel Kirbyshire 60 éves, nyugdíjas vegyészmérnök elméjébe évekkel ezelőtt kezdte egyre mélyebben beenni magát a klímaszorongás. Rengeteg tanulmányt olvasott el a témáról, többek között a vitatott nézeteket valló amerikai tudós, Guy MacPherson írásait, aki úgy gondolja, hogy 2030-ra kihal az emberiség. Rövid idő alatt úgy érezte, hogy szétrobban a feje a rengeteg információtól, amiről senki sem akar tudni. Tehetetlennek érezte magát, mindaddig, amíg elé nem került Bendell cikke. Nem sokkal később Kirbyshire és felesége eladták a népes Bedfordshire-ben álló otthonukat, és vettek egy háromszobás, teraszos házat majdnem hétszáz kilométerrel északabbra, egy alig lakott, skót kisvárosban, és elkezdtek kiépíteni egy kis önellátó gazdaságot. Azért döntöttek a költözés mellett, mert egyrészt az összeomlásnak a sűrűbben lakott területeken lesznek a legsúlyosabb hatásai, másrészt pedig mert északabbra hűvösebb a klíma. Úgy gondolják, hogy a következő években három, már felnőtt gyermekük is hozzájuk fog költözni, de ők addig is készülnek.
Bendell egy neve elhallgatását kérő követője szintén költözni fog Wales sűrűn lakott, nagyvárosokkal tűzdelt dél-keleti partjai mellől egy északabbi, néptelenebb vidékre. Úgy tervezi, hogy teljesen kiszakad a modern társadalomból, és vagy csatlakozik egy már létező önfenntartó kommunához, vagy néhány, hasonlóan gondolkodó barátjával alapít egy újat. Szerinte egy embernek három dologra van szüksége: vízre, élelemre és menedékre, csak ezeket akarja magának megteremteni. Tanulgatja azért azt is, hogyan kell bánni egy nyílpuskával, mert soha sem lehet tudni.
A mélyadaptáció hívei alapvetően erőszakmentesek. Bár az eredeti tézisben nem volt benne, Jem Bendell később hozzátett még egy „R” betűt a már meglévőkhöz, a Reconciliationt, vagyis a békés egymás mellett élést. Bár a professzor cikke kiváló táptalaj a fasisztoid, erőszakos eszmék burjánzásához, a követői mindig törlik online csoportjaikból az ilyen hozzászólásokat, és kitiltják a szerzőiket.
Közösségi szorongás
Rachel, Lionel és a mélyadaptáció hívei sokat szoronganak és gyakran érzik magukat magányosnak. Az emberek, akikkel nap mint nap találkoznak, nem akarnak velük világvégéről, az emberiség kipusztulásáról beszélgetni. Lionel a hozzá hasonlóan gondolkodók online fórumain és közösségi oldalain keres magának társaságot. Azt mondja, jó érzéssel tölti el, hogy azt érezheti, nincs egyedül.
Hasonlóan van ezzel Rachel is, aki egy ideig próbálta meggyőzni a szomszédjait a közösségi komposztálás előnyeiről, de süket fülekre talált:
Sokkal könnyebb, ha olyanok vesznek körbe, akik képesek szembenézni az előttünk álló tragédiával. Ha szorongok, vagy elönt a gyász, a reménytelenség, felmehetek ezekre a felületekre, és elmondhatom a többieknek, mit érzek. Nagyjából kilencezer tagunk van a világ minden tájáról, így az éjszaka közepén is találok olyanokat, akik támogatnak, bátorítanak.
Rachel Ingrams persze tudja, ha bekövetkezik majd mindaz, aminek biztos a bekövetkezésében, akkor a áram és internet híján a közösségi életnek is vége lesz, ezért verseket tanulgat. Ezeket fogja magában mondogatni, ha teljesen egyedül, minden nélkül marad. „Legalább lesz, amit magammal vihetek” – mondja.
Kiemelt kép: Christopher Furlong/Getty Images
