Élet-Stílus

Szemétből és növényből készít légzéssegítő eszközt a nyolcéves kislány

Nem foglalkozik a médiával, de nagyon nem örül neki, amikor India Greta Thunbergjének szólítják, mert az szerinte akadályozza a törekvéseit. Már egy légzést segítő eszközt is feltalált úgy, hogy mindössze nyolcéves, és bár hálás az internetnek és a médiának, szerinte azok torzítva mutatják be őt. Bemutatjuk Licypriya Kangujamot.

A klímavédelmi aktivizmust nagyon sokan a 2019-ben az év emberének megválasztott Greta Thunberggel azonosítják. Nevéhez fűződik a tavaly már nálunk is megrendezett Fridays for Future elnevezésű kezdeményezés, melyet ő maga indított el azzal, hogy egyedül tüntetett Svédországban a szén-dioxid-kibocsátás leállításáért. Azóta felszólalt a 2019-es klímacsúcson is, neve mára fogalom lett, ezt talán még a legnagyobb kritikusai sem vitatják.

Greta Thunberg mellett azonban akadnak még olyan fiatalkorú aktivisták, akiknek feltett szándéka megmenteni a bolygót.

Itt van mindjárt az indiai Licypriya Kangujam, akit sokan nem meglepő módon csak „India Gretájaként” emlegetnek. Licypriya mindössze nyolcéves, 2011-ben született Manipurban, ezzel együtt hazája leghíresebb klímaaktivistája. A lány két éve kezdett el komolyan foglalkozni a bolygó védelmével, akkor rögtön fel is szólalt egy mongóliai biztonságpolitikai konferencián. Szavait a kontinens vezető politikusaihoz intézte, akiket a lány arra buzdított, közösen lépjenek fel a klímakatasztrófa ellen. Azt mondja, a konferencia után megváltozott az élete.

2019 júniusában az indiai parlament előtt tüntetett, hogy ezzel sürgesse az ország miniszterelnökét, Narendra Modit egy megfelelő intézkedéseket tartalmazó klímatörvény kidolgozására és elfogad(tat)ására. Szeptemberben Angolában ötvenezer másik gyerekkel és fiatallal tüntetett, hogy felhívják a világ vezetőinek figyelmét a klímaváltozásban rejlő veszélyekre. Az afrikai országban tett látogatása alkalmával az UNESCO konferenciáján is részt vett a térség politikai vezetőivel együtt. Az év végéhez közeledve az ő közreműködésével indult Indiában a Great October March (magyarul nagy októberi menet), amikor is Új-Delhiből indulva tiltakozási hullámot indított el az országban. Egy interjúban később így foglalta össze a menet célját:

Máig mindössze öt ország, Új-Zéland, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Mexikó és Peru alkotott törvényt a klímavédelem érdekében, a világ országainak 98 százaléka – beleértve Indiát is – még mindig nem. Azért menetelünk, hogy felhívjuk a vezetők figyelmét, cselekedniük kell, mielőtt késő lesz.

Karrierje eddigi csúcsát 2019 decemberében érte el, amikor legfiatalabb felszólalóként beszédet mondott az ENSZ éghajlatváltozás ügyében tartott konferenciáján Madridban. Felszólította a szövetség tagországainak vezetőit, hogy ne csak szavakban, tettekben is aktivizálják magukat a bolygó megmentése érdekében.

Novemberben az ő elképzelései nyomán alkották meg a SUKIFU (Survival Kit for the Future) elnevezésű szerkezetet, aminek célja, hogy friss levegőhöz juttassa viselőjét, ha már nagyon magas a légszennyezettség. Az eszköz több szempontból is innovatív és figyelemfelkeltő:

  • a szemétben talált tárgyakból állítják össze, ezzel egyúttal felhívják a figyelmet a környezetszennyezésre;
  • az eszköz lelkét egy növény adja, ezzel hangsúlyozni tudják azok fontosságát és hasznosságát;
  • a fentiek következtében rendkívül olcsón előállítható egy-egy darab.

Az szerkezetről ő maga azt mondta, „súlyos üzenetet küld a környezet egyre romló állapotáról és ellenálló képességéről”. Az eszköz szerinte rámutat a bolygó kimerültségére, egyúttal feszegeti azt a kérdést is, hogy vajon milyen jövő vár ránk.

Licypriya Kangujam októberben még csak kilencéves lesz, de már most nagyon sok mindent elért. 2019 augusztusában elnyerte a Nemzetközi Gyermek Békedíjat, és hazájában is több kitüntetést átvehetett már. Facebook-, és Instagram-oldalán is Greta Thunberggel készített fotója díszeleg, akit Licypriya a számára egyik leginspirálóbb embernek nevezett. Ezért is ért sokakat váratlanul, mikor a közösségi médiában arra szólította fel a médiát és a közvéleményt, hogy ne hasonlítsák őt a svéd aktivistához.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Licypriya Kangujam (@licypriya_kangujam) által megosztott bejegyzés, Jan 26., 2020, időpont: 8:28 (PST időzóna szerint)

Ne hívjatok India Gretájának. Nem azért csinálom az aktivizmust, mert olyan akarok lenni, mint ő. Igen, én is nagyon inspirálónak tartom őt, közösek a céljaink, de nekem megvan a saját személyiségem. 2018-ban kezdtem el ezzel foglalkozni, akkor, amikor Greta még nem is volt ismert.

A bejegyzés a Twitteren kapott igazán szárnyra. A posztokban Kangujam arról írt, hogy bár fontosnak tartja, hogy az üzenete – köszönhetően az internetnek és a médiának – széles tömegekhez eljuthat, ám azok torzító hatását igazán károsnak tartja. Korábbi nyilatkozataiban is beszélt már a médiával kapcsolatos ellenérzéseiről. Egy alkalommal úgy fogalmazott, minden aktivistának megvan a saját története, a saját identitása és a saját küzdelme, amit a média sokszor torzítva közöl, ezzel pedig nemcsak az aktivistákat hozzák kényelmetlen helyzetbe, de a céljaik elérését is megnehezítik.

Úgy gondoltam, a munka fontosabb, mint a megjelenés, ezért kevesebbet szerepelek a médiában. Először akkor figyeltek fel rám, mikor a tavaly júliusban a parlamentnél tüntettem. Pedig az a megmozdulás már februárban elkezdődött.

Bejegyzését úgy zárja, rengeteg áldozatot hozott már ilyen fiatalon egy jó ügy érdekében, és nem szeretné, ha semmissé tennék a történetét azzal, hogy folyamatosan Greta Thunberghez hasonlítják, mert ő valójában „India Licypriyája”.

A lány Twitter-fiókja azóta elérhetetlenné vált. Míg éltek a bejegyzések, azokra több felhasználó is válaszolt és fejtegetésbe kezdett: voltak vélemények, melyek támogatták Licypriya kiállását és elkötelezettségét, de megjelentek azok a szkeptikus hangok is, amik szerint ezek biztosan nem egy nyolcéves kislány önálló gondolatai.

Kiemelt kép: Miquel Benitez/Getty Image

Ajánlott videó

Olvasói sztorik