Tudomány

Húsz másodperccel közelebb került a világvége

A klímaváltozás és egy atomháború veszélye miatt 20 másodperccel közelebb került éjfélhez a végítélet órája.

A képzeletbeli órát az Atomtudósok Bulletinje (BAS) hozta létre a második világháború után, tavaly és tavalyelőtt két perccel éjfél előtt állt az óramutató. Most azonban 20 másodperccel előrébb, állították a mutatót, száz másodperc maradt, ami egyben azt is jelenti:

az emberiség a képzeletbeli óra 73 éves történetében még soha nem állt ilyen közel a végítélethez.

Nukleáris fenyegetés, klímaváltozás, információs háború

A szervezet tudományos és biztonságpolitikai testülete szponzorainak csoportjával, benne 13 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az óramutatót. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől. A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy értékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói.

A végítélet órája. Fotó: EVA HAMBACH / AFP

Csütörtökön kiadott közleményük szerint a nukleáris fenyegetés és a klímaváltozás veszélyei párosulnak az internetalapú információs háború veszélyével.

A nemzetközi helyzet rettenetes, nemcsak ezen veszélyek miatt, hanem azért is, mert a világ vezetői lehetővé tették, hogy elkopjon az nemzetközi politikai infrastruktúra, amellyel ezeket kezelni lehetett

– idézi a közleményt az MTI.

Nukleáris baklövés

Rachel Bronson, a BAS elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, „most már másodpercekkel és nem órákkal, percekkel fejezzük ki azt, milyen közel áll az világ a katasztrófához.

Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a szervezet ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a nagyhatalmak közötti veszélyes rivalizálás és ellenségeskedés növelte egy nukleáris baklövés veszélyét, és a klímaváltozás is a válság összetevője. Hangsúlyozta: ejött az ideje, hogy felébredjünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik