Élet-Stílus

Imádták a nők a könnyűzene legnagyobb botrányának főszereplőit

It’s a tragedy for me to see the dream is over, azaz Tragédia látnom, hogy véget ér az álom

– szól a Milli Vanilli legnagyobb slágerének refrénje. Amikor a dal megszületett, a két frontember, Robert Pilatus és Fabrice Morvan még nem sejthették, mennyire tökéletesen cseng egybe ez a sor a későbbi, személyes sorsukkal. Igaz, ott sem voltak. Akkor sem, amikor a dalszöveget papírra vetették, és akkor sem, amikor a stúdióban felénekelték azt.

Harminc évvel ezelőtt, 1988-ban alakult meg a modern történelem egyik legmeghatározóbb időszakának, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának emblematikus zenekara, a Milli Vanilli. Az orkánerejű nemzetközi sikert bő két évvel később földcsuszamlásszerű bukás és a zenetörténet első és mindeddig egyetlen visszavont Grammy-díja követte. Fabrice Morvan ki tudott mászni a romok alól, de Rob Pilatus belehalt a botrányba, amiért csak az az ember nem fizetett meg, aki az egészet kreálta.

Riválisokból barátok

Fab és Rob nagyon különböző gyermekkoron voltak túl, amikor megismerkedtek. Előbbi szülei Franciaország egyik karibi megyéjéből, Guadeloupéről származnak, de fiuk már Párizsban született, ahol egy nyitott közösségben nőtt fel, körülvéve a világ minden tájáról származó emberekkel. Robert azonban sokat szenvedett, mert rajta kívül nem igazán voltak fekete gyerekek Münchenben. Egy amerikai katona és egy német nő gyermekeként, New Yorkban jött világra, de a szülei lemondtak róla, a fiú pedig az egyik legkonzervatívabb német tartomány, Bajorország központjába került nevelőszülőkhöz. Gyerekkorában a mássága miatt a társai sokszor megverték – egészen addig, amíg meg nem tanult visszaütni, és rájött, azzal tudja a leggyorsabban elérni, hogy békén hagyják, ha félni kezdenek tőle.

Fotó: AFP

Nem véletlen, hogy amikor először találkoztak egy müncheni night clubban, Rob a konkurenciát látta Fabrice-ben, ezért rivalizálni kezdett vele. A francia fiú barátságos természete miatt nem tartott sokáig az ellenségeskedés. Rob és Fab hamar felismerték, hogy az álmaik ugyanazok, és sokkal könnyebben elérheti azokat, ha együtt, és nem egymás ellen dolgoznak. Miközben megpróbáltak betörni a zeneiparba, a srácok modellkedésből és táncos fellépésekből próbálták meg fenntartani magukat — kevés sikerrel. Később többször elmondták, hogy amikor a producer Frank Farian rájuk talált, konkrétan éheztek. Nem meglepő, hogy amikor megígérték nekik mindazt, amiért addig szenvedtek, habozás és mindenféle konzultáció nélkül aláírták a vaskos szerződést, amit eléjük tettek.

Daddy cool

Frank Farian tehetséges zenész, de elsősorban egy minden hájjal megkent, akkor már elképesztően sikeres üzletember volt. A diszkóéra sztárzenekara, a Boney M. eredetileg az ő egyszemélyes projektje volt, de rájött, többre megy, ha ő maga a háttérben marad, a színpadi szereplést pedig csinos előadókra bízza, akikkel szemben nem volt követelmény, hogy énekelni is tudjanak. Rob és Fab mindebből semmit sem láttak, csak a stúdió falára aggatott arany- és platinalemezek csillogását. Amikor megtudták, hogy csapdába sétáltak, már túl késő volt.

Pár héttel a szerződés aláírása után hívták őket először, hogy kezdődhet a munka. A kevés előlegből, amit kaptak, alig valami maradt, miután kifizették a lakbért, vettek maguknak pár menő ruhát, és megcsináltatták emblematikus, hosszú frizurájukat. A stúdióban Farian lejátszott nekik egy instrumentális dalt, ami lenyűgözte a srácokat. A producer azt nem mondta el nekik, hogy a Girl you know it’s true című dalt eredetileg egy DJ-kből álló baltimorei csapat, a Numarx vette fel. Azt viszont közölte, hogy a számhoz amúgy már az éneket is rögzítették, úgyhogy a frontembereknek mielőbb be kellene gyakorolniuk a táncot, ami közben eltátogják majd a szöveget a színpadon és a kamerák előtt.

Fabrice Morvan egy 2017-es interjúban azt mondta, hallani sem akartak a dologról. Szó nélkül kisétáltak a stúdióból és visszamentek a hotelszobájukba. Farian utánuk telefonáltatott, hogy ha lenyugodtak, menjenek vissza, beszéljék meg a dolgot. Amikor újra egymással szemben ültek, a producer közölte a fiúkkal, hogy nem igazán van választásuk, a szerződésük szigorú, egyértelmű és minden részletre kiterjed. A valódi énekesek, John Davis, Brad Howell és Charles Shaw már elvégezték a munka rájuk eső részét, de mivel nem mutatnának túl jól a fellépéseken, a tévében meg pláne, Fab és Rob fognak a reflektorfénybe állni. A két fiú végül beadta a derekát. Azt mondták Fariannak, ledolgozzák neki azt, amivel tartoznak, aztán kiszállnak.

Csakhogy a dolgok hamar elszabadultak.

Félálom

Már az első dal, a Girl you know it’s true óriásit robbant. Németország után egész Európa, majd az Egyesült Államok slágerlistáit is meghódította. Rob Pilatus és Fab Morvan, akik néhány hónapja még éheztek, hirtelen világsztárokká váltak.A nők megvesztek értük, kinyíltak előttük a legexkluzívabb klubok ajtói, az emberek imádták őket, a szállodákban szobapincér tálalta fel nekik a legfinomabb ételeket és italokat. Az álmaikat élték, de csak félig. Folyamatosan nyüstölték a producerüket, hogy a következő dalt már ők énekelhessék fel. Farian azt ígérte, majd annak is eljön az ideje, de ragaszkodott hozzá, hogy a Baby don’t forget my number még az eredeti recept szerint jelenjen meg. Anélkül, hogy meghallgatta volna Robot és Fabet.

Két újabb szólódal, és az All or Nothing című album, illetve a több tízmilliós lemezeladások csapdába ejtették a Milli Vanillit, többé nem volt kiszállás. Rob és Fab az idő nagy részében élvezték a bulikat, a közönség imádatát, aztán amikor kettesben maradtak a hotelszobájukban, jött a szorongás, hogy hamarosan a fejükre omlik az óriási hazugság. Szégyent és bűntudatot éreztek, amiről senkinek sem beszélhettek. Ha könnyíteni akartak a lelkükön, csak drogokhoz és az alkoholhoz fordulhattak.

Az álom 1989. július 21-én kezdett el összedőlni egy hajszálrepedéssel, ami láthatatlanul futott egy fekete bakelitkorongon. A Milli Vanilli élőben lépett fel az Egyesült Államokban, nyolcvanezer ember és az MTV kamerái előtt, természetesen playbackben. A tű a legnagyobb sláger kellős közepén akadt meg. Huszonegy hosszú másodpercen keresztül a hangfalak folyamatosan azt üvöltötték, hogy Girl, you know it’s…, Girl, you know it’s…, Girl, you know it’s… Rob annyira pánikba esett, hogy lerohant a színpadról. A hibát hamar helyre tették, a show ment tovább, mintha semmi sem történt volna.

A közönséget mintha egyáltalán nem érdekelte volna a kínos epizód, talán mert akkoriban nem volt szokatlan, hogy az élő koncerteken DJ-k is dolgozzanak a háttérben. A média azonban nem engedte el ilyen könnyedén a történetet. Hirtelen többeknek feltűnt, hogy míg a két srác az interjúk közben alig, és meglehetősen törve beszéli az angolt, addig a dalaikból úgy tűnik, mintha az lenne az anyanyelvük. Ám ha mindez nem Amerikában történik, talán el is csendesedik a balhé.

A Girl you know it’s true kislemez európai kiadásának borítóján ott állt a valódi énekesek neve, illetve az, hogy Rob és Fab amolyan látványelemek a produkcióban. A tengerentúlon viszont egyértelműen ők voltak megadva énekesekként. Így történhetett, hogy Rob és Fab vehették át 1990. február 21-én a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat.

Összeomlás

A díj kapcsán Fab és Rob interjút adtak márciusban a Time magazinnak. Ebben Rob úgy beszélt magáról, mint a következő Elvisről, aki sokkal tehetségesebb, mint Bob Dylan, Paul McCartney, vagy Mick Jagger. Hiába mondta el később, hogy egyáltalán nem ezt szerette volna mondani, csak hát a nyelvi nehézségek, meg a kontextusukból kiragadott mondatok, a nyomtatásban megjelent, nagyképű szöveggel sokakat magára haragított.

Novemberre elviselhetetlenné vált a nyomás. Frank Farian sokáig hitte, hogy kézben tartja a dolgokat, de a frontembereinél betelt a pohár. Kijelentették, hogy nem hajlandók egy második albumot is ugyanígy végigcsinálni. Amikor érezte, hogy a helyzet menthetetlen, a producer lépett, és újságírók előtt bevallotta, hogy az ünnepelt sztárjai csak tátogják a Milli Vanilli slágereit, mások énekelnek helyettük. Nem sokkal később Rob és Fab sajtótájékoztatót tartottak, amin bejelentették, a Grammy-jüket felajánlják a Davisnek, Howellnek és Shawnak. Ebből a gesztusból látszik leginkább, hogy tényleg mennyire naivan álltak hozzá az egészhez. A díjat visszavonták, hivatalosan nem kapta meg senki sem.

Klónok

Farian cinikusan nyilatkozott az ügyről. Azt mondta, aki meglepődik a sztorin, annak fogalma sincs a showbizniszről, és nem ő tehet róla, ha közönség már nem elégszik meg a tehetséges zenészekkel, hanem szexi bálványokra vágyik. A történtekért soha senkitől nem kért elnézést. Azt mondta, a Milli Vanilli Robert Pilatust, Fabrice Morvant és a valódi énekeseket is mesésen gazdaggá tette. Őt persze még inkább, de ez így van rendjén. A maga részéről ezzel lezárta az ügyet, aztán már a botrányt követő évben, az eredeti énekesekkel és néhány új taggal létrehozta a The Real Milli Vanilli zenekart. The moment of truth címmel kiadtak egy lemezt, de meg sem közelítették a tátikás felállás sikereit.

A fiúk egy interjúban azt mondták, az ördöggel kötöttek szerződést.

Fab szerint, a producer megtartotta az összes bevételt, Rob és ő csak morzsákat láttak abból a kétmillió dollárból, amit Farian szerint kerestek. Amijük maradt, annak nagy részét ügyvédekre költötték, akik a botrány indult perek tömegében képviselték őket. A srácok Los Angelesbe költöztek és megpróbáltak új életet lehelni a karrierjükbe. Fab érezte, hogy egy szakadék szélén imbolyog, amibe nem akar belezuhanni. Leszokott a drogokról, és a munkára koncentrált, miközben igyekezett kordában tartani Robot, aki képtelen volt összeszedni magát. A srácok szerződést kötöttek egy kis stúdióval, majd Rob & Fab néven, ugyanezzel a címmel kiadtak egy albumot, a pénztelenség azonban csírájában fojtotta el a projektet. A lemezből mindössze kétezer példányt tudtak elkészíteni, promócióra pedig egyáltalán nem futotta.

Aztán 1997-ben úgy tűnt, valóra válik egy régi ígéret. Visszatért Frank Farian egy ajánlattal, hogy készítsenek egy Milli Vanilli visszatérő lemezt, Pilatus és Morvan énekhangjával. Fab hallani sem akart a dologról. Rob, aki ekkor már megállíthatatlanul száguldott lefelé a lejtőn, annál inkább. Több elvonókúra, öngyilkossági kísérlet és három börtönben töltött hónap után visszatért Németországba. A hotelszobájában találtak rá, 1998. április 2-án. Túl sok gyógyszert vett be, és bőven ivott is rá. A halálát balesetnek nyilvánították. Fabrice egy interjúban azt mondta, nem lepte meg, de lesújtotta a halálhír. Mindig testvéreként szerette Robertet, aki két évvel idősebb volt nála, ezért úgy tekintett rá, mint egy bátyra.

Morvannak sikerült túllépnie ezen is, ahogy a Milli Vanilli botrányán is. Legalábbis abban az értelemben, hogy nem cipel már magával sem haragot, sem keserűséget. Elfogadta, hogy a történet elkíséri majd egész a hátralévő életében. Néhány éve így lett a KFC hollandiai reklámarca. A zene világától soha sem szakadt el: adott ki szólóalbumot, dolgozott rádiós és fellépő DJ-ként, és legkülönbözőbb projektekben működött közre. Közben motivációs előadásokat tartott arról, mennyire fontos, hogy az ember mindig képes legyen felvállalni és elfogadni önmagát.

KFC be REAL from Pinkrabbit on Vimeo.

 

Kiemelt kép:: Michael Putland/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.