Pár éve ismertem meg Lórántot, szépen indult a kapcsolatunk. Udvarolt, kedves és türelmes volt velem. Teltek a hónapok, egyre közelebb engedtem magamhoz. Volt pár intő jel, de legyintettem, hiszen ő tényleg őszinte és türelmes volt velem. Boldogok voltunk. Meséltem neki a múltamról, és elfogadta a gyermekem is. Elhittem, hogy van tündérmese. Aztán fokozatosan pokollá változott minden. Akkor kezdődött, amikor eldöntöttük, hogy közös gyereket szeretnénk. Várandós voltam, már a harmadik trimeszterben jártunk, amikor először vágta a fejemhez, hogy azt gondolja, nem az ő gyerekét várom, és nem akarja mégsem a babát. Beleszakadt a szívem. Minden percem vele és az első gyerekemmel töltöttem a kapcsolat kezdetétől fogva. Ezért sem értettem a vádaskodást.
Az olvasó levelet Emma álnevű olvasónktól kaptuk, aki várandósan szembesült azzal, hogy szerelme mégsem olyan, mint amilyennek mutatja magát. A levelét lejjebb folytatjuk.
„Várandósan kezdtem sejteni, hogy nehéz lesz számára az apaság, és csak most kezdett el szembesülni a hátrányaival, melyeket a legelején mondogattam neki: kevesebb időnk lesz kettesben, kevesebbet alhatunk majd, ő lesz a családfenntartó, tehát nem lesz minden habosfelhőcukor. Megszületett a gyerekünk. Jött pár hónapnyi viszonylag nyugodt időszak, de nem tartott sokáig. Amikor kértem, hogy néha elmehessek a barátaimmal, hogy kikapcsolódhassak végre, feldühödött, támadásnak vette a kérésem. Azzal jött, hogy minek vannak barátaim, nem kellene, hogy legyenek, hogy hülye hobbim van. Hátba szúrásnak veszi, ha ellenkezem az ő akaratával, vagy ha a véleményemet akarom elmondani. Szerettem volna türelmes lenni vele, de mára odáig fajult a helyzet, hogy alig merek szólni bármiért is, mert azonnal vita lesz. Hatalmas haragra gerjed akkor is, ha csak az időjárásról kérdezek. Belefáradtam ebbe, menekülnék, de nem tudok hova. Kértem, hogy menjen el pszichológushoz, mert szerintem mentálisan beteg. Ha arra kérem, hogy engedjen el békében, akkor azzal fenyeget, hogy ellehetetleníti az életem.”
Mit lehet tenni?
Olvasónk bántalmazó kapcsolatban él, leveléből úgy tűnik, ezzel még nem szembesült igazán, mindössze azt tapasztalja, hogy valami nem stimmel a férjével, de talán ez még helyrehozható. Sajnos ez nem olyan, amire van gyógyír, a férfi valószínűleg mindig is ilyen volt, talán a rossz ómenek, amikről a levele elején ír, pont erre akarták őt figyelmeztetni. A szerelem megtévesztő, és ha olyasvalaki karmai közé kerül egy jóhiszemű nő, aki férfiként a nagybetűs tökéletest alakítja, akkor nehezen fog tudni a nő búcsút mondani a szerelemnek. A bántalmazó férfiak közül sokan pontosan ugyanígy cselekednek, beleadnak apait-anyait a nő meghódításába, és ha megvan, akkor szinte bekebelezik, szabályokkal, érzelmi zsarolással, teljes izolációval másoktól.
A mindennapokban a beszélgetések elmaradnak, helyettük gúnyolódások, fenyegetések, veréssel, öngyilkossággal való fenyegetés jellemző. A féltékenykedés, a nő önbizalmának teljes lerombolása, a másoktól való eltiltás, félelmet keltő veszekedések állandóan jelen vannak a kapcsolatban.
Olvasónk egyre kisebb önbizalommal és önhittel él napról napra, és a hozzá hasonló helyzetben lévők közül sokan elhiszik, hogy valóban életképtelenek lennének a korábban annyira türelmes és kedves férfi nélkül. Abba a hibába is sok nő esik, hogy azt hiszi, ha valaha volt szerelem és a férfi akkor mennyire jó partner volt, akkor ezt még vissza lehet hozni, és lehet újból ugyanilyen. Ez nem fog megtörténni, nagy valószínűséggel a kezdeti időszakban nem a saját énjét mutatja meg a férfi. A kiút az ilyen kapcsolatból a válás és a költözés, ehhez pedig nagy lelkierőre, barátra és őszinte segítőkre van szükség.
A megfelelő támogatást és hatékony segítséget elsődlegesen az erre képzett szakemberek tudnak nyújtani. Egy segélykérő telefonhíváson sok múlhat. Az alábbi elérhetőségeken érdemi segítséget kaphat bárki:
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
