„A rossz hír az, hogy egyre több tizenéves vallja magát melegnek vagy biszexuálisnak. A jó hír pedig az, hogy a felelős szülők hamarabb vihetik el gyermekeiket terápiára” – vallja büszkén Joseph Nicolosi, a hírhedt pszichiáter, akinek a homoszexuálisok helyreállító terápiáját köszönhetjük, és aki ezzel a szabadon megélhető szexuális önrendelkezés több évtizedes gyakorlatát tiporja sárba.
50 évvel ezelőtt, 1968-ban Franciaországtól Csehszlovákián keresztül Mexikóig gazdasági és politikai rendszerellenes diáklázadások, munkássztrájkok zajlottak a „szocialista” és a kapitalista országokban. Ennek része volt az a szexuális forradalomnak nevezett jelenség is, ami kétségtelenül hozzájárult a nők és az LMBTQ-emberek felszabadításához, ugyanakkor következményeivel nem mindenki elégedett, az ellenreakciók pedig, úgy tűnik, egyre erősebbek.
A nők szexuális élete fontos tényezővé vált
A 20. század elején kezdett jelentős mértékben változni a női szexualitással kapcsolatos hozzáállás;
1870-től 1910-ig már lezajlott egy szexuális forradalom: a viktoriánus erkölcs sokat veszített univerzális jelentőségéből. Olyan pszichiáterek, pszichológusok és biológusok publikálták a nők szexualitásáról szóló elméleteiket és kutatásaikat, mint Freud, Wilhelm Reich vagy Alfred Kinsey, emellett a feminizmus és a melegjogi mozgalmak is nagy szerepet játszottak a folyamatban. Erősödött az a meggyőződés, miszerint a szexualitás az élet normális része, és az államnak, a vallásnak vagy a családnak nincs joga azt korlátozni. Még a 20. század első felében is jellemző volt, hogy a nők csak korlátozottan védekezhettek a terhesség ellen, emiatt – és az általános erkölcsi felfogás miatt – elsősorban házasságon belül élhettek nemi életet, vagy veszélyes módszerekkel végeztek magukon abortuszt.
Fotó: AFP
Az első fogamzásgátló 1960-ban került forgalomba az USA-ban, és a szexuális forradalom egyik legfontosabb jelképévé vált. A nők így sokkal könnyebben kontrollálhatták saját szexuális életüket, mint korábban. A férfiak is profitáltak a forradalomból – bár nekik mindig is nagyobb szabadságuk volt a házasságon kívüli kapcsolatok terén is –, a tabletta csökkentette annak az esélyét, hogy akaratukon kívül apákká váljanak. 1960-ban a 19 éves, nem házas amerikai nők fele még szűz volt, a 80-as évek végére a 17 évesek fele, a 18 évesek 75%-a már szexuális életet élt. A fogamzásgátló elterjedése és a hozzáállás megváltozása közvetve a nők munkahelyi pozíciójára, karrierlehetőségeire is pozitív hatással volt, hiszen kitolódott a házasodási és gyerekvállalási életkor. A tabletta bevezetésekor egy nő átlagosan 4 gyereket szült, és háztartásbeliként élt, 2000-re már két gyerek volt az átlag.
Ahhoz, hogy a nők tényleg autonóm döntéseket hozhassanak, a feminizmus második hullámára volt szükség. A korábbi nemi szerepek átalakultak, a szexuális normák megkérdőjeleződtek; szabadabban lehetett beszélni a monogám és a heteroszexuális kapcsolatok alternatíváról és megélni azokat, néhány országban legalizálták az abortuszt, fejődött a melegkultúra. A feministák a ’60-as években értek el nagyobb eredményeket a nők törvény előtti és munkahelyi egyenlősége terén, komoly kritikákat kapott a konzervatív háziasszony- és anyaszerep, női öntudatnövelő csoportok alakultak. Sokan vettek részt más jellegű civil jogi mozgalmakban is, ahol azt tapasztalták, hogy míg a férfiak vezető szerepet kapnak, beszédeket mondanak, addig a nőkre még mindig elsősorban a kávéfőzés feladata hárul.
Fotó: AFP
A szexuális forradalmat balról és jobbról is lehet kritizálni
Bár az ok-okozat kérdése vita tárgya lehet, a szexuális forradalomhoz olyan jelenségek is köthetőek, amelyek inkább akadályozták a női önérvényesítés kiteljesedését. A fogamzásgátló tablettáról néhány évtized alatt kiderült, hogy mégsem a felhőtlen szabadság eszköze: rengeteg mellékhatása van a migrénes fejfájástól a kóros libidócsökkenésig. Emellett a hatékonyabb és biztonságosabb eszközökhöz való hozzáférés egyfajta nyomást is jelent a nőknek, hogy szexuális életet éljenek, hiszen már nem kel félniük a nem kívánt terhességtől. A nem monogám kapcsolatok előnyeit pedig nagy valószínűséggel elsősorban a férfiak élvezik.
A ’70-es évekre a kapitalizmus arculatának változásával a szexualitás is egyre inkább elüzletiesedett. Miközben nőjogi aktivisták a szépségkultusz és a nők tárgyiasítása ellen lázadtak, egyre népszerűbb és hozzáférhetőbb lett a pornográfia. Hugh Hefner 1953-ban alapította meg a Playboyt, ’60-ban nyitotta meg első nyuszis klubját. A feministák egy részét nem zavarta a pornó, mások (például Andrea Dworkin) a nők tárgyként kezelését látták/látják benne. Ők az egész szexuális forradalmat kritikusan szemlélték, mert szerintük a felszabadulás elsősorban a monogámia szerepének csökkenését jelenti, ez pedig inkább a férfiaknak kedvez. A ’68-as eseményeket egyébként általánosságban is kritizálni lehet azzal, hogy nem feltétlenül jelentettek forradalmi szemléletet. Ahogy Szalai Erzsébet szociológus megfogalmazta, a mozgalmakban az egyenlőség és a testvériség kívánalma nem jelent meg, így a célként kitűzött szabadság valójában csak a „tőke és a burzsoázia” szabadsága lehetett. Ez a szexuális forradalomra is jellemző, még akkor is, ha kétségtelenül sok olyan vívmánya volt, amit ma is élvezhetünk. Magyarországon eleve jóval kevésbé éreztette hatását, mint nyugaton: a múlt rendszer emancipációs politikája csak látszategyenlőséget hozott, a házimunkát és a gyereknevelést továbbra is a nők végezték.
Fotó: Donald Miralle / Getty Images
A szabadabban megélhető szexualitást és annak hatásait – ahogy a fentiekből kiderül – érik ugyan balról is kritikák, de elsősorban a konzervatív, és a vallásos oldal bírálja. Szerintük a nők nem lettek boldogabbak attól, hogy joguk van az abortuszhoz, vagy részesei lehetnek az alternatív családmodelleknek. A 19. században Marx és Engels által elkezdett „családrombolást” a szexuális forradalom teljesítette ki a pornográfiával, a homoszexuális propagandával, a prostitúcióval és a pedofíliával. Érveik között szerepel, hogy mivel ma is vannak háborúk, ezért a hippik jelszava („szeretkezz, ne háborúzz”) nem igaz. A „feminista és homoszexuális ideológusok” hibáztatása általános ezekben a körökben, őket okolják a szexualizált kultúráért; a családon belüli erőszak, a szexuális zaklatás ellen való fellépést pedig csak hisztinek tartják.
Terjed a szüzességi mozgalom és a helyreállító terápia
Általános jelenség egyébként, hogy miután egy-egy mozgalom társadalmi változást ér el, felerősödnek azok a hangok és törekvések, amelyek minden problémáért a fejlődést teszik felelőssé, és a „régi” rendszert szeretnék visszakapni. A szexuális szabadság kivívására adott ilyen ellenreakcióként is értelmezhető, hogy például több országban betiltották vagy szigorúan szabályozzák az abortuszt; egyre jobban terjed egy új szüzességi mozgalom, és egyesek gyógyítandó betegségnek tartják a homoszexualitást.
Néhány éve sokat cikkeztek arról, hogy az USA-ban egyre több tinédzser (elsősorban lány) fogadja meg ünnepélyes keretek között, hogy nem fog a házasság előtt nemi életet élni. A világ legnagyobb szüzességi mozgalma, a Silver Ring (ezüstgyűrű) 1997-ben indul, de emellett egyre népszerűbbek az úgynevezett tisztasági bálok (Purity Ball) is. Ezeken a bálokon a lányok arra tesznek esküt, hogy szűzen mennek férjhez, az apák pedig őrködni fognak lányaik szüzessége felett. Mindezt azért, mert úgy gondolják, így megelőzhetik a nem kívánt terhességet, a betegségeket, és a leendő házastársak pedig majd jobban tisztelik egymást. Ugyanakkor kutatások szerint az elvileg „tisztaságban” élő tinik szexuális élete nem különbözik kortársaikétól, csak éppen ők ritkábban használtak óvszert, mert szerintük az nem véd a betegségek ellen. És ez a legnagyobb probléma a szüzességi fogadalommal: képviselői azt hirdetik, a védekezésről szóló felvilágosítás és a fogamzásgátlók használata nyitja meg az utat a fiataloknak a szabad szex felé. A feminista Eve Ensler is kritizálja a tisztasági bálokat: „Ha a szüzességünk megőrzését rábízzuk az apánkra, akkor gyakorlatilag feladjuk az ellenőrzést az egész szexualitásunk és szabadságunk felett, főleg hogy a házasság értelmében erényeink vigyázása apánk után a jövendőbelink fejére száll.
Úgy tűnik, ebben a folyamatban mindenki fontos, csak mi nem.
Fotó: Ulf Andersen / Aurimages / AFP
Nálunk egyébként Orbán Gáspár egyháza, a Felház népszerűsíti a szüzességgyűrűt, a szexuális absztinencia jelképét.
Az LMBTQ-jogokról, a homoszexuálisok házassági és gyerekvállalási törekvéseiről folytatott párbeszéd mellett azoknak a hangja is erős, akik szakemberként vallják, hogy melegnek lenni súlyos deviancia vagy betegség. Bár a homoszexualitás 1973 óta hivatalosan nem betegség, egy Nicolosi nevű pszichiáternek erről más a véleménye. Feleségével együtt 2002-ben adta ki A homoszexualitás megelőzése című könyvet, ami Magyarországon 2016-ban jelent meg, és a szakmai bírálatok ellenére ma is kapható a Szent István Társulat forgalmazásában. Nicolosi helyreállító (reparatív) terápiát végez, ami a keresztény vallás segítségével támogatja a melegeket a heteroszexuálissá válásban. Szerinte erre azért van szükség, mert a homoszexualitás nem normális szexuális orientáció, egy súlyos gyerekkori trauma, „az édesapához való kötődés kialakulásának korai zavara” következtében alakul ki, amit helyre kell hozni.
A szexuális forradalom után fél évszázaddal sokkal nyitottabb a társadalom, mint a 20. század első felében volt. Bár még mindig jellemző a kettős mérce a nemek szexuális viselkedésének megítélésében, egyre természetesebb például a női orgazmusról beszélni. Ugyanakkor az egyik oldalról szabadságként megélt jelenségek – mint a prostitúció, pornográfia – a másik oldalon a nők tárgyiasítását és kihasználását jelenthetik. Azt pedig nehéz lenne megjósolni, hogy a konzervatív ellenreakciók hatása hosszabb távon mennyire lesz jelentős, le tudja-e rombolni a nehezen kivívott jogokat.
Kiemelt kép: Thinkstock
