Élet-Stílus

A gimnáziumi helyeket csökkentené, de Parragh szerint nagyon fontos az oktatás

Az oktatási rendszernek, a közoktatástól a felsőoktatásig nagy a felelőssége abban, hogy megfelelő tudással rendelkező emberek kerüljenek ki a munkaerőpiacra, növelve az ország versenyképességét – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken a győri Széchenyi István Egyetemen tartott Mi adjuk a sebességet című konferencián.

Parragh a Nyugat-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének rendezvényén hangsúlyozta, hogy a kamara régóta szorgalmazza az oktatás és a gazdaság összekötését, a tudás alapú gazdaságot, mert hosszútávon így lehet fejlődni és versenyképesnek is maradni. Meglátása szerint ehhez az oktatás mind a négy szintjén változtatásra van szükség. A leginkább érintett területnek a felnőttképzést jelölte meg, amelyben “rengeteg a magánérdek, átláthatatlan, így nem igazodik a piaci igényekhez”.

A versenyképes gazdaság kutatás-fejlesztés és innováció nélkül sem érhető el, és ebben a felsőoktatási intézményeknek szerepe hangsúlyos – mondta. A kutatás-fejlesztés és innováció “gyenge Magyarországon, ebben jelentős előrelépésre van szükség” – hangsúlyozta a kamara elnöke. Jó példaként említette e szempontból a győri egyetemet, amely felismerte, hogy a gazdasági szereplőkkel való együttműködés révén versenyképes lehet az intézmény, a város és a régió is. Ennek némileg ellentmond egy minapi nyilatkozata, miszerint a felsőoktatás alapját képező gimnáziumi férőhelyek számát csökkentené Parragh, mert szerinte inkább a több szakképző hely elvét tartja a helyes iránynak.

Győrben már a szolgáló Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központ, amely várhatóan jövő júliusra készül el. Az országban nyolc ilyen központ lesz a jövőben.
Horváth Vilmos, a Nyugat-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének soros elnöke arról beszélt, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen a szakképzett munkaerő, amelyből ma hiány van.

Példaként említette, hogy míg 14 évvel ezelőtt 26 ezer magyar dolgozott hivatalosan Ausztriában, addig ma már 88 ezer 200. Az ő tudásuk és munkájuk is hiányzik Magyarországról, különösen a nyugat-dunántúli régióból – mondta.

(MTI, fotó: Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik