A XX. század vérrel írt lapjait olvasva még örülhetünk is neki, hogy néhány elmebeteg hóhérnak csak meglehetősen rövid szerep jutott a történelem színpadán. Persze így is több, mint kellett volna. Ilyen például Szamuely Tibor, az utazó hóhér, aki a magyar Tanácsköztársaság 133 napját tette még gyászosabbá.
Már a hadifogságban akasztatott
Nyíregyházán született 1890-ben, Győrben érettségizett a felsőkereskedelmi fiúiskolában. Innen származik egy anekdota, ami szépen felvezeti későbbi karrierjét. Az iskola igazgatója másod- és harmadéves tanulóit akarta meggyőzni, hogy írjanak alá egy párbajellenes nyilatkozatot. Egyedül a 17 éves Szamuely mondott nemet arra hivatkozva, hogy ő radikális újságíró akar lenni, és ha cikkei miatt provokálni fogják, ő bizony senkinek nem marad adósa.
Újságíró lett, egyre radikálisabb, az első világháborúban orosz fogságba esett, ahol hamarosan a magyar hadifoglyok kommunista csoportjának politikai megbízottja lett. Már itt több olyan magyar tisztet kivégeztetett, akik nem voltak hajlandók belépni a szovjet vörös gárdába.
Nincs út visszafelé
1919 januárjában tért haza, vezető szerepet kapott a Kommunisták Magyarországi Pártjában, a Tanácsköztársaság idején számos vezető pozíciót töltött be. Oroszlánrésze volt a vörös terror szervezésében és működtetésében, mondhatni, a kommunista diktatúra egyik leghírhedtebb hóhéra volt.
A forradalom azt jelenti, hogy a hátunk mögött minden hidat elégettünk, nincs hátrafelé út – út csak előre van
– hirdette, és a maga módján így is járt el.
A Forradalmi Kormányzótanács 1919. március 26-i rendeletével hozta létre a Vörös Őrséget a karhatalmi és közbiztonsági feladatok ellátásra, kifejezetten politikai célokra különítmények alakultak a rendszer számára megbízható tagokból. Budapestet a Cserny József vezette, géppisztollyal, kézigránátokkal felfegyverzett, mintegy 200 főt számláló csoport terrorizálta.
A vértől nem kell félni
A vidék megfélemlítésére, az esetleges felkelések leverésére, a megtorlásra Szamuely Tibor kapott teljhatalmat. Fennen hirdette a “burzsoázia” megsemmisítését, könyörtelenül, kegyetlenül járt el, meggyőződése volt, hogy a cél szentesíti az eszközt.
A győri Széchenyi téren 1919. április 20-án elmondott beszéde semmi kétséget nem hagyott terveit illetően:
Azelőtt véres kardot hordtak körül az országban, ha háború tört ki, most vörös zászlót kell körülhordani; minden proletárnak alája kell tömörülni.
[…]
A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!
Gyereket is gyilkoltatott
Egy különvonattal járta az országot, amit a nép csak halálvonatként emlegetett, mindenhol megjelent, ahonnan “ellenforradalmi lázadást” jelentettek. A “rendteremtés” után azonnal törvényt ült az elfogottak felett, és a rendre kiszabott halálos ítéleteket menten végre is hajtatta. A Lenin-fiúk rettegésben tartották Magyarországot – azért nevezték így őket, mert Szamuely májusi oroszországi útjáról buzdítást és jelvényeket hozott Lenintől “fiainak”.
A Forradalmi Kormányzótanács szociáldemokrata tagjai eleve rossz szemmel nézték a terrorcsapatokat, de csak április végén sikerült elérni feloszlatásukat. Böhm Vilmos hadügyi népbiztos:
A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsősorban azok a minősíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös őrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedők követtek el: bűnös cselekmények voltak elsősorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelősséget nem vállalnak.
Szamuely nem állt le. Május elején Szolnokra ment “rendet csinálni”, itt a 16 éves Mellinger Ede édesapja meggyilkolása után Szamuely képébe vágta: “maga nem bíró, hanem vadállat!” A fiút is kivégezték.
A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába akart szökni, de elfogták. Korábban kijelentette, hogy nem fog élve a “fehérek kezére jutni”, és így is volt: a határon öngyilkos lett.
