Uralkodóra támadni, álljon a tett mögött pillanatnyi felindulás vagy régóta érlelt politikai szándék, összeesküvés, nem túl bölcs dolog – a merénylő aligha úszhatja meg. A közelmúltban írtunk a történelem egyik legbrutálisabb kivégzéséről, a XV. Lajos francia királyt megsebző Robert-Francois Damiens kínhaláláról.
Aki a királyra támadt, azzal Magyarországon sem bántak kesztyűs kézzel, amint azt Zách Felícián esete mutatja. A hazai példa másként ugyan, de talán még hátborzongatóbb, mint a francia, mert itt ártatlan emberek szenvedtek: Felícián családját harmadíziglen kiirtották.
Összekaszabolták, mint egy szörnyeteget
Károly Róbert udvarában járunk a visegrádi vár alatt 1330. áprilisának közepén, a Képes Krónikából azt is megtudjuk, húsvét utáni szerda volt. A király, a királyné, Lajos és András herceg a fiúk nevelőinek és a királyi pár legszűkebb körének társaságában épp ebédhez készülődött. Ekkor azonban a deresedő hajú Zách nemzetségbeli Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett:
kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan – jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta … Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői, Kenezics Gyula fia [Miklós] és János nádor fia Miklós; fejükön halálos sebet kaptak, míg a gyermekek elmenekültek. Ekkor egy jó hajlandóságú ifjú, a Patak vármegyei Sándor fia János, a királyné alétekfogója úgy rohant Felíciánra, mint valami vérengző fenevadra: csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette; most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget.
A király “hűséges” embere
Ki volt ez a Felícián és mi motiválta tettét? Válasz csak az elsőre van. Ma azt mondanánk rá, elvtelen karrierista, ám az oligarchák korában épp azt tette, mint bármely más nemes: mindig arra fordult, amerre a szél fújt. A zavaros időkben Csák Máté mellett találjuk, hűsége és szolgálatai fejében Máté úr jóvoltából kapott rangot és tett szert jelentős vagyonra. Később büntetlenség fejében, pozíciói és vagyona megtartása mellett Károly Róberthez pártolt és lett a király egyik leghűbb bizalmi embere.
Az uralkodó semptei várnagyává nevezte ki, szabad bejárása volt a királyhoz, Klára nevű lányát pedig felvették Erzsébet királyné udvarhölgyei közé.
Károly Róbert azonban nem feledte, ki honnan jött, és amikor az 1320-as évek végén leverte a kiskirályokat, sikerrel egyesítette az országot, igyekezett megszabadulni kevésbé hűnek tartott, megvásárolt híveitől. Pontosabban egyre inkább háttérbe szorította őket, közéjük tartozott Zách Felícián is. Talán ez magyarázhatja a merényletet.
Mi volt az indíték?
Arról ugyanis nincs tudomásunk, hogy összeesküvés állt volna a háttérben, amit esetleg az agg Felícián ily módon esetleg elsietett, elszúrt volna. Inkább gyanítható, hogy hirtelen felindulásból tette, esetleg bortól mámoros hangulatban. Már csak azért is, mert egy fegyverforgatásban jártas férfi hideg fejjel komolyabb sérüléseket is okozhatott volna.
Lehet, hogy épp mellőzöttsége miatt sértett büszkesége lángolt fel épp akkor és épp ilyen formában, de beszélték azt is, miszerint sértett apaként rántott kardot. Állítólag Erzsébet királyné fivére, a későbbi III. Kázmér a királyné aktív közreműködése mellett megbecstelenítette Felícián leányát, a már említett Klárát. Talán ezért gondolta az idős úr, hogy élete árán is elégtételt vesz a királyi családon.
Bármi is motiválta, minden bizonnyal magánakcióról van szó, méghozzá egy igencsak elbaltázott magánakcióról brutális következményekkel. Őt ugye miszlikbe vagdalták a testőrök, levágott fejét Budára küldték, kezeit, lábait más-más városokba.
Brutális kínhalál
De a királyi bosszú itt nem állt meg, a királyi bíróság 1330. május 15-én borzasztó ítéletet hozott az elrettentés szándékával: Felícián családját harmadíziglen halálra ítélte. Nem is akármilyen halálra:
egyetlen növendék fiát és hű szolgáját – akik elfutottak, de meg nem menekülhettek – lófarkra kötözve emésztették el: tetemüket és csontjukat kutyák falták fel az utcán.
Már házas, Sebe nevű nagyobbik lányát lefejezték, férjét halálig tartó börtönre vetették – fiaikat keresztesek kezére adták, hogy Rodosz szigetére vigyék őket örökös száműzetésbe. Ezen túl a Képes Krónika megjegyzi, hogy “sok Felícián nemzetségbeli nemest lemészároltak”, de a legkegyetlenebb büntetést szerencsétlen Klárára szabták ki:
Kivonszolták a királyi udvarban levő Klára nevű, gyönyörű szűz leányát is, orrát, ajkát oly kegyetlen elmetélték, hogy csak fogai látszottak; két kezéről is levágták nyolc ujját, hogy csak hüvelykei maradtak, félholtan utcaszerte több városban lóháton hurcolták, és a szerencsétlent ilyen kiáltásra kényszerítették: Így lakoljon, aki hűtlen a királyhoz!
Végezetül ismét a Képes Krónikát idézzük, amely kiválóan rávilágít a merénylet következményeire, nyilvánvalóan a megfelelő tanulság levonásával:
Így tehát a nyomorult Felícián fölségsértés bűnébe esett, felzavarta az országot, kiirtotta sarjadékait, gyalázatba döntötte és elpusztította nemzetségét, ebek martaléka lett, s e világból távoztában alvilági bilincsekbe hullt, pokol töltelékévé vált – szóbeszédül a világnak, okolásul a hűtleneknek.
