“Kedves hölgyem, önnek 3 hónapja van hátra” – aranyat ér a segítség az utolsó időszakban

A hospice szolgáltatás nagy mértékben enyhítheti a gyógyíthatatlan betegek fájdalmát és félelmét. Mégis alig több, mint negyedük veszi igénybe, és a kórházi férőhelyek száma sem elegendő. Interjú dr. Hegedűs Katalin hospice szakértővel.

Mit jelent a hospice ellátás? Sokan ezzel sincsenek tisztában. 

Ez egy a betegek számára ingyenes, komplex ellátási forma: van intézményi és otthoni, sőt mobil ellátás is, amikor erre kiképzett csoportok mennek más kórházak osztályaira. Többféle szakember vesz részt benne, orvosok is, nem csak ápolók, hiszen ők egyedül nem tudnak hatékonyan fájdalmat csillapítani egy daganatos betegnél. Sokan nem tudják, hogy nem valamiféle elfekvőről, hanem speciális szakellátásról beszélünk, ami sokféle szolgáltatást magába foglal.

A gyakori tévhittel ellentétben a hospice nem csak az élet legvégére vonatkozik: nem az utolsó napokban, hanem az utolsó hónapok során kéne igénybe venni. Ekkor még jó állapotban lévő és nem agyonmorfiumozott, magatehetetlen emberekről beszélünk. Biztosíthatjuk a fájdalommentességüket, a családjukkal eltöltött minőségi időt.

Része a pszichológiai segítségnyújtás is? 

Nagyon is! A beteg mellett a családnak is elengedhetetlen, hiszen az akár évekig húzódó betegség során belefáradnak ebbe a megterhelő élethelyzetbe. Nagyon jó pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek tudnak segíteni ilyenkor, akik a családtagokkal is elbeszélgetnek a felmerülő kérdésekről.

Mégis kevesen veszik igénybe az ellátást, még otthon is.

Az orvos és a páciens részéről is későn szokott megjelenni ez az igény. Ekkor már ezerféle tünettől szenved a beteg, és mire a család kínkeservesen meghozza ezt a döntést, már tényleg az utolsó napjait éli. Sajnos rengeteg tabu van ekörül, a mai napig nem kommunikálnak mindenhol nyíltan a problémáról. Gyakran nem tudni, milyen stádiumban van a beteg és mivel kell számolnia.

Nem elég őszinték az orvosok?

A daganatos betegségről önmagában nyíltan szoktak beszélni, sokszor az áttétekről is. A modern vizsgálati módszerek nem hagynak kétséget a daganat(ok) állapotát illetően. Ám az élet végével kapcsolatos kommunikáció sokkal nehezebb.

Más kimondani, hogy: kedves hölgyem vagy uram, önnek körülbelül 3 hónapja van hátra, ezért mostantól már egy tüneteket és életminőséget javító megoldásra lenne szükség. 

Mikor lehet felelősen kijelenteni, hogy a beteg állapota már abszolút reménytelen?

A végső stádium megjelenése nagyon jól körvonalazható. Ha eljön a pont, amikor már minden kezelési lehetőség eredménytelennek bizonyult, az áttétek mégis egyre terjednek, akkor a folyamat már valószínűleg visszafordíthatatlan. Fontos megemlítenünk, hogy Magyarországon a daganatos betegek körülbelül 50 százaléka tartósan meggyógyul, vagy legalábbis több évtizedre tünetmentessé válik. Itt a másik 50 százalékról beszélünk.

Mi a helyzet a legutolsó napokban? Sokan ilyenkor már csak a családjuk körében szeretnének lenni. 

A legtöbb beteg otthon szeretne maradni, de nagyon sok családtag retteg, hogy mi fog ilyenkor történni. Hányni fog? Vérezni fog? Számtalan dolog van, amiben egy képzett szakember segíthet. Amikor már mozgásképtelen a beteg, a nővér megtanítja, hogy kell fürdetni, átfordítani. Ki tudná magától ezeket? Az átlagember nincs felkészülve rá, ezért aranyat ér bármilyen segítség az utolsó percekben is.

A kórházakban talán könnyebb ellátni ezeket a feladatokat. Ott azonban kevesebb, mint feleannyi hospice ágy van, mint amennyit a WHO előírna.

Az Országos Egészségpénztár (OEP) 2012 óta nem emelte a hospice-ra fordított finanszírozást. Ez egyébként így is magasabb, mint a krónikus betegek ápolására fordított összeg: egy hospice ágyért több pénzt kap a kórház (mint ahogy az otthoni hospice ellátás is jobban finanszírozott, mint az otthoni szakápolás általában). Ám

a kórházaknak nem éri meg az ilyen ágyak fenntartása, hiszen ezeken ingyenesen kell ellátni a beteget, miközben ehelyett létrehozhatnak fizetős ápolási osztályt is.

Felmerült, hogy fizetőssé tegyék a szolgáltatást, ez azonban nem járható út. Ezzel “fából vaskarikát” csinálnánk, hiszen a hospice éppen az ingyenessége révén tekinthető vívmánynak. Abban viszont lenne ráció, hogy szociális intézményekben is elérhetővé tegyük. Különösen igaz ez az idősek otthonára, ahol egyébként is nagy számban vannak daganatos betegek; itt a szociális gondozók mellett a hospice szolgáltatás is jelen lehetne.

Mit tehetnek még emellett a szélesebb körű ellátásért?

Ami az orvosokat illeti, az idősebbeket nehéz megváltoztatni, de a fiatalabb generáció már nyíltabban kommunikál. Köszönhető ez annak is, hogy a kezdő orvosoknak kötelező továbbképzés része a fájdalomcsillapítás és a haldoklóval való kommunikáció. A SOTE-n pedig magam is tartok kurzust az élet végén járó betegek kezelésével kapcsolatban, így már a diploma megszerzése során is sokan kaphatnak ilyen jellegű tudást. Ez remélhetőleg orvosi szemléletváltáshoz vezet majd, míg a hospice-t népszerűsítő rendezvények a betegek tudatosságát növelhetik: ott vannak például évente kétszer a Nárcisz napok, vagy a Hospice Ellátás Világnapja október második szombatján.

A beteg dönti el, hogy él-e a lehetőséggel, de fontos nyomatékosítani, hogy a lehetőség adott.