Ja, Váááác? Aham. Valahogy elterjedt otthon, hogy Pesten élek. Amikor rákérdeznek és helyesbítek, akkor csalódott heherészés a válasz, mert fogalmuk sincs, hol van Vác, és az, hogy huszonöt kilométerrel Budapest felett, még rosszabbul hangzik, hiszen Budapest felett bekanyarodik a Duna, aztán már csak a határ van, miket beszélek. Másrészt, ezt így, itthon nem szokás megfogalmazni. Azt igen, hogy a szomszédék Ferije családostul Londontól negyven kilométerre él most egy csendes kis településen. Mások London külvárosában, alig pár kilométerre a központtól. Mert ott olcsóbb a szállás valamivel.
A Budapesttől huszonöt kilométerre, az már az Üveghegyen is túl van, az már értelmezhetetlen tartomány, egyébként is, mi van Vácon a börtönön kívül, ugye, hehehe. Na, úgyhogy mondjam gyorsan, hogy aztán milyen Pest. Hogy bírom. A bűzt. Meg a sok bunkót.
Fotó: MTI/Beliczay László
A kezdő, de szorgalmas Vidékről Felköltözködött Pesti ekkor teátrális jajongásba kezd, hogy jaj, úristen, annyira undorító ez a csatornaszag meg a zaj, két hétig fájt a feje, mikor feljött és nem lehet ablakot nyitni és amit nem lehet megszokni, hogy itt állandóan megy a mentő, és attól a hangtól megőőőrül. És hát a levegő, na, az katasztrófa, hihetetlen, hogy milyen büdös van, ez a rengeteg autó, parkoló nincs, állandó zsúfoltság. És kosz, kutyaszar, pisaszag és a közlekedés, na az meg aztán kész katasztrófa, a rohadt békávéval együtt, napi két óráját az utazás vesz el ebben az élhetetlen városban.
És senki, de senki nem kérdezi meg, hogy te, ha ennyire szar itt neked, akkor miért nem jössz haza. Mert a választ mindenki tudja. A válasz az, hogy otthon nincs meló, nincs megélhetés és remény sincs arra, hogy legyen, a kényszer vitte rá, hogy FÖLmenjen, de legalább most látványosan lehet szenvedni a büdösben, meg lehet szidni a BKV-t. Mondjuk, azt van is miért. Persze ugyanilyen hazug illúzió övezi A Vidéket, amit szorgalmasan posztoló Facebook-ismerősök rendre megerősítenek: „A gyerekek és Édesapa megreggeliztetve, az aprónép az iskolában, a napi bevásárlás megvolt, rotyog a húsleves, most tolom a sütőbe a rakottat és még nincs kilenc óra, éljen a vidéki élet!” Nyilván ezt csak vidéken lehet, a romantikus trágyaszagban, kakaskukorékolás mellett.
Persze vannak titkok is, így a Vidékről Felköltözködött Pesti mélyen hallgat arról, hogy Pesten a kaja, a zöldség, a fodrász, a pedikűr meg a ruhatisztítás is jóval olcsóbb, mint otthon, mert hogy nézne az ki, megdőlne a „látod, itthon minden jobb” elv. És azzal sem dicsekszik, hogy a bunkónak titulált pestiekkel amúgy tökjól kijön és ebbe nyilván beletartozik az is, hogy a még kisebb városból származó kiscsajon, aki egészen a marketing asszisztens pozícióig vitte, harsányan röhög ő is ebéd közben, mert ő már tényleg Nagyon Kínosan Vidéki.
Fotó: MTI/Soós Lajos
Az meg tényleg csak kis odafigyelést igényel, hogy a személynevek elé ne tegyen névelőt, mert ordítóan parasztos. Az önérzetes pesti hülye, aki halálosan megsértődik amiatt, hogy merészel egyáltalán vidéki bepofátlankodni az Ő Városába, vicceit meg, látott-e már mozgólépcsőt, és tényleg lóháton közlekedünk-e, ki lehet bírni. Azt is, hogy kiröhögnek, ha eltévedünk, és azt is, ha nem várt módon reagálunk, akkor azt elkönyvelik a hatalomhoz/pénzhez/munkához való kisvárosi léptékű hozzáállásnak.
A Vidékről Felköltözködött Pesti akkor esik ki végérvényesen otthon a kispikszisből, mikor elkezd úgy beszélni Pestről, hogy a Városban. Ekkor válik ő is Pesti Bunkóvá, aki elfelejtette, honnan jött. Ez egy elég hosszú folyamat, egyébként, és nem törvényszerű, hogy így legyen. Az sem törvényszerű, hogy sikk legyen szidni ezt a várost.
Sokáig én is ezen a jól kitaposott úton haladtam, pontosan értettem, mit értenek azon a Nálam Sokkal Régebben Felköltözködött Vidékiek (Akik Olyan Régen Költözködtek Fel, Hogy Szinte Már Budapestinek Számítanak), hogy a négyeshatoson reggelente túl sok az inger és hogy miért menő PONT OTT kávézni vasárnap reggel. A vasárnap reggeli kávé amúgy is ikonikus.
De én nem szerettem azok közé tartozni, akik nem szeretik a várost, de legalábbis állandóan elégedetlenek vele és azt mondják, utálják, mert élhetetlen, de egyszerűen be vannak szorulva ide. A valami miatt, de leginkább a bármi miatt. Én szeretni akartam ezt a várost, mert gyerekkorom óta csudahelynek tartottam. Ami fantasztikus dolgokat tartogat nekem.
Fotó: Kummer János
Nekem a gyaloglás segített. Eleinte próbálkoztam, aztán legyintettem, ezeknek a pestieknek minden messze van! Hát nem gyalogoltak ezek még száz métert se? És menjenek a francba, hogy nem tudnak értelmesen válaszolni, mikor megkérdezem, milyen messze van, azt mondják, két villamosmegálló, de én nem ezt kérdeztem, hanem azt, gyalog hány perc alatt érek oda. A gyaloglásért még mindig kapom a megjegyzéseket, persze mit tudhatom én, normális dolog-e a Nyugati tértől gyalog menni az ARC-ra, de másképp hogy állnék meg az Izabella utcában és hogy mondhatnám el megint, hogy ez az utca olyan szép, hogy belesajdul a szívem? Gyalogosan lehet szemlélődni, hallgatózni, figyelni. Észrevenni.
Sokáig tartott, amíg kinyílt előttem a város és megértettem, miért vagyok szerencsés, hogy egy ilyen lüktető világvároshoz élhetek közel. Ezt viszont nem lehet elmesélni otthon, ahogy nem lehet elmesélni New Yorkot sem, azt vagy megélni lehet, benne lenni és feloldódni, vele lélegezni, vagy a semmi. Elmesélni, beszélni róla, hogy milyen az, azt nem lehet. Budapest hihetetlenül jó hely. És ehhez elég kevés köze van a street food reneszánszának meg a rozéfröccsnek.
Annak a pezsgő szellemi életnek, ami élhetővé és szerethetővé teszi a várost, sokkal inkább. A ragyogó elméknek, azoknak, akik tesznek. Valamit. Zenélnek az utcák vagy Kéziratgyárat csinálnak a Facebookon. Akik körbefotózzák Terézvárost. Akik színpadra viszik a Bagoly és Cicát meg a Csemegepultost. Akik főznek kondérban a rászorulóknak, akik befogadóak az angol hülyegyerekekkel, akik ide jönnek legénybúcsúra és bebaszva óbégatnak éjjel. A Vidékről Felköltözött Pestiek, akik szeretnek itt élni. A civilek, akikért, ha kell, utcára megyünk. A fiatalok, akik azt írták az ARC plakátjára, hogy „hiszek magamban!”
Pestiek, menjetek és válasszatok egy épelméjű vezetést és egy normális főpolgármestert. Hát, ebből, ja, most mit csináljak?! És szeressétek a várost. Egymást úgyse tudjátok. Még.
És gyalogoljatok sokat. Csodák vannak!
