A Super Bowl, vagyis az amerikai futball nagydöntője körüli felhajtást legalább annyira nehéz lenne egy bekezdésben körülírni, minta a játékot próbálnám ugyanekkora terjedelem elmagyarázni. Néhány sort mégis muszáj lesz szánnom rá…
Az alapokat könnyű megtanulni, mint a sakkban a különböző lépéseket, de ennyi információval az alkalmi, vagy kezdő néző ugyanúgy nem fogja érteni a meccset, ahogy egy Kramnyik – Ánand partit sem fogna fel. Más kérdés, hogy az amerikai foci történetesen akkor is baromira élvezhető, ha lövésünk sincs róla, hogy valójában mi is zajlik a pályán.
A legtömörebben talán úgy lehet összefoglalni, hogy az amerikai futball azért borzasztóan népszerű, mert látványos, hiszen az erőnlét és az atletikus képességek ugyanannyira szükségesek a sikerhez, mint a stratégiai érzék és az intelligencia. Mint a technológia előtti háborúkban. A másik oldalról pedig meg kell említeni a zseniálisan kialakított lebonyolítást, mind a meccsek, mind a szezon tekintetében.
Míg egy „gurulós” focimeccs 90 plusz néhány percig tart, egy tojáslabdás összecsapás egész estés program, a megszakítások miatt ideális program kajálós-piázós baráti, családi összejövetelekhez. A viszonylag rövid, szeptembertől februárig tartó szezon pedig mindig kellően kiéheztetett, felvillanyozott közönség előtt kezdődik, akik mire éppen belemelegszenek az évadba, máris a csúcson találják magukat. Nem véletlen, hogy egy Super Bowl-t általában 100-110 millió ember néz végig. Összehasonlításképpen a világ minden tájáról nyomon kísért futball világbajnokság döntőjét nézték a legutóbb kb. 700 millióan.
Egyszóval eredetileg, ha egy cég azt akarta, hogy biztosan lássák a reklámját, akkor a Super Bowl szüneteiben hirdetett és próbált mindenkit meggyőzni a terméke kiválóságáról. Jó ideje persze már jóval többről van szó erről: a döntő alatt bejátszott reklámoknak ma már gyakorlatilag akkora jelentőséggel bírnak, mint maga a játék. S mi érzékeltethetné a jelentőséget, mint a pénz: míg 1967-ben 40 ezer dollárba került egy 30 másodperces reklám a döntő ideje alatt, idén 4 millió dollárt fizetett fél percért a BMW.
Az első fecskeként, a Master Lock, lakatgyártó cég 1973-as reklámját szokták emlegetni. A klip, melyen egy távcsöves puskával szétlőnek egy lakatot, s lám: azt még mindig nem lehet kinyitni, kezdet el beindítani az amerikai marketingguruk fantáziáját.
Több, mint tíz évvel később azonban egy másik cég érte el, hogy a reklámok magával a meccsel egyenrangú látványossággá váljanak. Naná, hogy az Apple! Az 1984-ben rendezett Super Bowl után a legtöbben nem a meccsről, hanem Macinthos PC-k Orwell, 1984 című kultikus regényét idéző hirdetéséről beszéltek.
A cégek, azóta versenyeznek, ki tud hatásosabb, és maradandóbb szpotot képernyőre rakni, s emiatt a nézők legalább annyira kíváncsiak a reklámokra, mint magára a játékra. A Super Bowl reklámaji körül akkora a felhajtás, mint egy Oscar gála előtt: a hirdetésekből apró előzetesek jelennek meg, a bemutató után pedig felbukkannak a vágatlan, rendezői változatok. A USA Today 1989 óta kiadott, Super Bowl Ad Meter nevű statisztikájában kiáltja ki az adott év legsikeresebb reklámját. Ugye mondanom sem kell: az elismerés egyenértékű a nagydöntő megnyerésével. Íme a tavalyi bajnok, a Super Bowl-lal leginkább egyforrt márka, a Budweiser szpotjának bővített változata:
Többi között ezt a reklámot nyomta le:
