Mindössze a kontaktlencse viselők 2%-a tartja be valóban a hozzá kapcsolódó higiénés szabályokat, derült ki egy új tanulmányból, amely az Optometry and Vision Science című szaklapban jelent meg, ezzel szemben 80% csak azt hiszi, hogy megfelelően teszi.
A legnagyobb gondot a zuhanyzás, úszás és alvás közben viselt lencsék jelentik, illetve az, hogy hosszabb ideig használják, mint amíg a szavatosságuk tart. A „bűnök” között szerepel még a tárolófolyadék utántöltése a helyett, hogy minden nap friss kerülne a helyére, a tartóról nem is beszélve, amit sosem cserélnek. „Ez elég gyakori a kéthetes lencsék esetében – nyilatkozta Randall Fuerst, szemészorvos, az American Optometric Association szóvivője. – Az emberek gyakran három vagy több hétig is használják őket, ami problémákat okozhat.”
A felmérésből kiderült, hogy kontaktlencse-viselők 72%-a tapasztalt valamilyen kényelmetlenséget a lencséjével kapcsolatban, illetve gyulladás alakult ki miatta. A szemészek elképesztő betegségekkel találkoznak, nem is olyan ritkán kezdve a pseudomonas fekélyekkel, de amőba fertőzés sem ritka, amire zuhanyzás, illetve szabad vízben való úszkálás közben tehet szert valaki, ha nem veszi ki a lencsét. Ezek a fertőzések ráadásul a látás elvesztéséhez is vezethetnek, figyelmeztet Dwight Cavanagh, a szemészet professzora.
– Ne engedjék, hogy víz érje a lencsét (például vegyék ki úszás előtt).
– Ne öblítsék le vagy tárolják a lencsét soha vízben.
– Soha ne nedvesítsék meg nyállal.
– A sóoldat és a műkönny nem alkalmas a lencse fertőtlenítésére.
– A lejárt szavatosságú lencsét cseréljük újra.
– Mindig helyesen tisztítsuk és tároljuk a lencsét.
– A lencsetartót mindig tisztítófolyadékkal öblítsük le, ne vízzel. Hagyjuk megszáradni.
– A tartót (legalább) három havonta cseréljük le.