Élet-Stílus

Így dől be az autópiac – vettem egy Daciát

admin
admin

2011. 02. 15. 15:10

Azt gondoltam, új autó vásárlási szándékommal „én leszek a király”, de rájöttem, még én lehetek hálás, hogy elkölthettem három és fél milliót. Úgy tűnik, egyáltalán nem érdeke a kereskedéseknek, hogy autót adjanak el. A vásárlás közben kialakítottam az értékesítők tipológiáját.

Egyre többen vagyunk a családban, egyre kisebb lett az autónk. A szükség nagy elhatározásra sarkallt: vásároljunk egy új, hétszemélyes verdát! Mindenféle családi kölcsönökre, és a régi autóért kapott nem túl jelentős összegre számíthattunk, összesen 3-3,5 millió forintra. Megvolt tehát az elhatározás, a leendő autó legfontosabb paraméterei (7 személyes, és megbízható) valamint a pénz.

Az első kérdés: milyen autót vegyünk?

A kérdésre, minthogy az autókhoz egyáltalán nem ért a családból senki, nem is volt könnyű válaszolni. (A fiúknak ugyan van autóskártyájuk, és az ott szereplő csodák minden adatát kívülről fújják, de mégsem számíthattunk szakértelmükre.) Messziről persze régen szemeztünk az olyan egyterűekkel, mint a Ford Galaxy, Opel Zafira, vagy a Peugeot, Renault és a többiek megfelelő modelljei. A nagy kedvencünk a Chrysler Voyager volt. Hogy ezek közül milyen (öreg) autó jöhet szóba az előbb említett tőke alapján, azt nem tudtuk. Szerencsére van egy-két autómániás ismerősünk, adta magát, hogy tanácsért hozzájuk forduljunk.

A kérdés konkrét volt: milyen hétszemélyes autót vegyek 3-3,5 millióból, ami sok évig hiba nélkül fogja szállítani a családot? Meglepetésemre a válasz is egyértelmű volt: ennyi pénzből Dacia Logan MCV-t. Figyelmeztettek: ez nem egy „csajozós autó”, és reprezentálni is nehéz vele, de ha nem szégyellem kimondani a „milyen verdád van?”- kérdésre a „Dacia”-választ, akkor ezt ajánlják. Hozzátették, hogy egy két-három éves Dacia árából esetleg kijön egy 7-8 éves Transit, talán az is megfontolandó, de a többi egyterű szóba sem jöhet ennyi pénzért. Kiderült, az egy-két éves MCV ára nem sokkal kevesebb, mint az új autóé. Úgyhogy döntöttünk: veszünk egy új Dacia Logan MCV-t.

Családilag megnéztük az egyik barátom MCV-jét, kikérdeztem a tapasztalatairól a tulajt, elolvastam az összes cikket a témában, és próbálgattam, milyen kimondani, hogy „van egy Daciám”.

A béka feneke

Évek óta azt hallani, hogy az autópiac a béka feneke alatt van, és egyre lejjebb és lejjebb csúszik. Konkrétan: senki nem vesz új autót a kies hazában. Most abba nem mennék bele, hogy a benzin kontra diesel dilemma hogyan dőlt el, minden esetre kiválasztottunk egy 90 lóerős diesel változatot, sötétszürke színben, és dűlőre jutottunk a felszereltségi szintben is.

Lendületbe jöttem, mint családfő. Mivel úgy éreztem magam, hogy gyakorlatilag az egyetlen autóvásárló vagyok a hazában, gondoltam, kegyeimet keresve a „lában elé fekszik” az összes autókereskedő. E-mailt küldtem vagy 10 helyre, hogy ilyen és ilyen autót veszek, ismerem a listaárát, és kérdeztem, mennyi kedvezménnyel győznének meg, hogy épp az adott kereskedésben költsem el a 3,5 milliómat. Egy-két napon belül jött néhány válasz, és néhány telefon. Úgy tűnt, 50 ezer forintot hajlandó engedni a legtöbb értékesítő, az egyik 70 ezret. Volt néhány sejtelmes telefon az ország távolabbi vidékeiről, hogy „jöjjön el, érdemes, majd megállapodunk egy olyan árban, ami mindenkinek jó”, ám konkrétumot nem tudtam belőle kiszedni. („Nem telefontéma.”)

Nem estek hasra

Elmentem közben a legközelebbi Renault-Dacia szalonba, hogy érdeklődjek a feltételekről. Ha nem is estek hasra AZ AUTÓVÁSÁRLÓ mivoltom előtt, hosszas és udvarias beszélgetést folytattam a helyi értékesítővel arról, hogy milyen sanyarú a helyzete, hogy egy Dacián mindössze 160 ezer forint haszna van, ebből pedig nem tud sokat engedni. Ha hitelre venném a kocsit, akkor is csak a munkája lenne több, nem érdekelt – a korábbi időszaktól eltérően – abban, hogy rábeszéljen a banki konstrukcióra. Végül megállapodtunk, hogy 100 ezer forint engedményt ad.

Igen ám, de hol van ilyen kocsi? Az adott kereskedésben nem volt. Megtudtam, hogy fél Nyugat-Európa Daciára hajt, ezért nagyon kevés autó jut Magyarországra. („Tudja, most minden Dacia megy a németekhez, főleg a Duster nagyon menő mostanában, nem győzi a gyár.”) A kereskedések ráadásul nem is szívesen ruháznak be bemutatókocsira (azt ugyanis ki kell fizetniük, és mivel pang az autópiac, sokáig benne állhat a pénz). De megrendelhetem. Két hónapos határidőre.

Nekem viszont sürgős volt a családi autó. Kérdeztem, nem lehetne-e más kereskedéstől átvenni az autót. Bemásztunk a Renault információs rendszerébe, ahol kiderült: összesen három nekem való autó van az országban. De semmi gond, majd áthozzák trailerrel, és akkor két hét múlva vihetem. Bólintottam, legyen így. Pedig nem a kiszemelt színben volt az a három, de gondoltam, ennyit még engedek az álláspontomból.

Az autó, amit nem adnak el

Két nap múlva csörög a telefonom, hogy nem adja ki a testvérkereskedés az autót, „biztos azért, mert ő akarja levenni azt a nem túl nagy haszonkulcsot). De megtudtam – elárulta a sokat beszélő, udvarias emberem – az inkriminált három kereskedés nevét. Az egyik közel volt viszonylag, elmentem oda. És valóban: ott állt benn a szalonban AZ AUTÓ, amit meg akartam venni.

De nem adták. Az ottani nem túl kedves, és nem is sokat beszélő kereskedő azt mondta, az nem eladó, mert az bemutató autó, és ha elviszem, nem tudják mutogatni. Próbáltam érvelni, hogy én vagyok a VEVŐ, akire várt, aki készpénzzel fizet, és ÉPP EZÉRT AZ AUTÓÉRT jött. Nem adta. „Ez üzletpolitika.” Mondom neki, meg fog szűnni a kereskedés, ezáltal a munkahelye is, ha nem adnak el autót a vevőknek. Nem érdekelte, és továbbra sem beszélt sokat.

A királyságom vége

Éreztem, összeomlóban a pozícióm, hogy az én kegyeimet keresik az importőrök. Félve felhívtam a 2. számú helyszínt, ahol – értékesnek bizonyult – információim szerint van olyan autó, amit kiszemeltünk. A telefon végén biztosítottak, hogy tényleg ott áll egy autó, és azé, aki először lefoglalózza.

Másnap több mint száz kilométer út várt rám, hogy lefoglalózzam az adott autót. És ezúttal sikerült: újra egy sokat beszélő, kedves kereskedővel találkoztam, aki elmagyarázta a vásárlási feltételeket, az autó kiváló adottságait, és hogy nem tud adni kedvezményt, mert sanyarú manapság a sorsa az értékesítőknek. Kedvezményként megígért azért egy 20 ezer forintos alkatrészt.

Belementem, lefoglaltam. Két hét múlva tényleg kigurultam a szalonból. A kedvezményes alkatrész mellé kaptam még egy gumiszőnyeg-szettet, a gyerekek egy-egy matchboxot (naná: Renault kisautókat), és a nejem egy csokor virágot. Végül még hálás is voltam, hogy nem kell – mint később kiderült nem két, hanem – négy hónapot várnom az autóra.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy nincs mit csodálkozni azon, hogy nem veszünk autót, hogy taccson van az autópiac. Talán, ha a vevőkért dolgoznának…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.