Élet-Stílus

Folyamatos kezdetek [Apafej blog]

Megszületik, mászik, feláll, beszél – a szülők élete igen fura: rengeteg folyamat befejeződésével kell szembesülniük, hogy csak most kezdődnek más kihívások.

Korábban a témában:

Két és fél év babaközeli élmény után nemrég gondolkodtam el azon, hogy mennyire ravasz is az élet. Először a szülők a terhesség alatt nekiállnak készülni: tanulnak, átnézik a szakirodalmat, tornáznak, ellazulnak, edzenek, lélegezni tanulnak, azaz felkészülnek, mint egy vizsgára, a szülésre. Eljön a szülés ideje, igen, életünk értelme kint van, ki lehet fújni a levegőt (a baba oldaláról ez a felsíró belélegzéssel egyenlő), köldökzsé átvágva – és a kispapa az újszülöttel a kezében ráébred, hogy csak most kezdődik minden.

Persze, hisz ismét be kell ülni az iskolapadba, az esztergagép, azaz a pelenkázóasztal mögé, tanulni, alkalmazkodni. Az első hónapok csak úgy röpülnek, minden új, mindennek hatalmas jelentősége van, rengeteg mérföldkő van, az utat nem is látni a mérföldkövektől: már felemeli a fejét, már gagyog, már megfogja a tárgyakat, már csak ötször alszik naponta. És mindennek a szülői oldalról is sok-sok procedurális, gyakorlati következménye van a köldökápolástól a koszmós haj elleni sziszifuszi harcon és lábkörömvágáson át az edényfertőtlenítésig.

Aztán ezekbe is beletanulunk, az élet egyre kiszámíthatóbb lesz, de jönnek az újfajta kihívások, amikor a táplálás, pihenés és személyes biztonság helyett máshova kerülnek a hangsúlyok – már lassan beszél a gyerek, már viselkedik, már egyedül tud enni, már kíváncsi a többiekre, már rosszalkodik, már nagyon rosszalkodik, már át akar verni.

Nem folytatom, mert elég egyértelmű, ami ebből következik: a szülőnek mindig nyitottnak kell lennie, ülnie kell a lelki fűben hatalmas lelki nyuszifülekkel, figyelnie, néznie a gyereket és önmagát is, reagálnia, utánaolvasnia adott esetben, tanácsot kérnie – azaz kommunikálnia.
És amilyen evidens ez, olyan könnyen feledkezik meg róla az ember, ami logikus, hisz a mi kis drágánk még csak nemrég állt fel, kezdett el gügyögni, mosolyodott el, született meg, hát nem élvezhetnénk ki ezt az állapotot kicsit? Nem ülhetünk picit a babérjainkon, ha már olyan sokat virrasztottunk, kevertünk tápszert, főztünk ki edényt, fürdettünk, töröltünk ki feneket, lovacskáztunk, etettünk-itattunk? Nem lehetne egy picit nyugtunk?

Akármennyire is jó volna, ha a gyerekkel kapcsolatos tudásunk együtt cseperedne a babával (valamennyire persze így is van), résen kell lennünk, észre kell vennünk magunkon, hogy kicsit leálltunk a figyeléssel (utódunk tesz arról, hogy ezt a jelzést tőle is megkapjuk, de fontos, hogy ezeket a jeleket ne a rosszaság-elfajzottság-ördöngősség jelének vegyük, hogy ne büntessük zsigerből őket), tehát, hogy legyen szemünk a látásra – ezért kell mindig önvizsgálatot tartanunk, így az önismeretünk is bővül.

Ami még egy nagyszerű ajándék a gyerekkortól, a gyerektől, amiért nem lehetünk eléggé hálásak.

Ajánlott videó mutasd mind

Two wolfhounds take part in a dogfight in a stadium in the Kyrgyzstan capital Bishkek on November 5, 2017, during fights organized by a local breeders aiming to improve the Asian Shepherd breed, organizers said. (Photo by Vyacheslav OSELEDKO / AFP)

Ha a kutya ölni akar, meg is teszi

Ha a kutya gazdájára támad, ott az ösztönök veszik át az irányítást, a nyers erő számít, az állat ölni akar, magától nem fog leállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.