Miért várt 23 évet a Tőzsdecápák folytatásával, és miért most rendezte meg?
Még 2006-ban nagy büszkén megkeresett a Fox, hogy összeállt az új sztori: ott nyomult benne az egyiptomi csodabróker, az orosz maffiózó, a Monte Carlo-i rulettkirály, de még a New York-i tengeralattjáró is! Kész James Bond. Mondtam, na ezt nem! Aztán 2008-ban beütött a krach, kipukkadt a lufi, és megkaptuk, amit megérdemeltünk. Ez már jó kiindulási alapnak látszott, de csak háttérnek volt elég. Kellett hozzá a mese és persze a karakterek. Az a hat figura, akinek a Wall Streeten előbb összegabalyodik az élete, aztán kitisztul. Az első rész végén Charlie Sheen jó áron eladja az apját, hogy meggazdagodjon. Tehát maradt a kérdés, mire vagy hajlandó a pénzért? Földobod-e érte a családodat? Kapzsiság, szerelem, bizalom, árulás… mind visszaköszön a görög sorstragédiákból. Ami új elem ebben a filmben, hogy a bankvilágon belül megroppant a bizalom.
A nyolcvanas években még nagy volt az összetartás, tisztelték a szabályokat. Aztán felaprózódtak a bankok, 2000-től pedig teljesen megkergültek és elszabadultak. Amit Gekko művelt a nyolcvanas években, az még illegálisnak számított. Amit a bankok 2000-től, az legálisnak. Ebben a filmben Gekko mondja is: legalizálódott a kapzsiság. Csak éppen teljesen etikátlanul. A bankok hitelfedezet nélküli papírokkal palizták be a tudatlan Amerikát, bedarálták a magánnyugdíjalapokat, milliárdokat vágtak haza. Kivétel nélkül hűvösre tenném az összes felelőst! A roosevelti Amerikában még így is lett volna, de most mind megúszta. A kormány az összes bankot szanálta. Undorító, forog tőle a gyomrom! Viszont a közönség nem az én indulataimra kíváncsi. Persze, a néző is dühöng, de ez még nem elég egy filmhez. Mese kell, és a figuráknak meg kell járniuk a maguk kálváriáját, hogy a végén a közönség egy kicsit jobban belelásson: így működik a Wall Street, ezt tette velünk a pénz.
De a film nem ad választ a tőzsdeválság valódi áldozatainak, annak a 15 millió kisembernek, aki nemcsak a pénzét, hanem sok esetben az állását is elvesztette.
A folytatás a Figyelőben
Az Oliver Stone-nal készült interjú folytatását – amelyben egyebek között beszél Hollywooddal vívott harcairól, Barack Obamáról, az arrogáns amerikai külpolitikáról és Fidel Castro Kubájáról, valamint arról, hogy miért tartják Hollywoodban „komcsinak” – a Figyelő jövő heti, október 7-én megjelenő számában olvashatja.
Erre a Tőzsdecápák első része sem adott választ. A Martin Sheen által alakított szakszervezeti főnököt ott a tulajdon fia verte át, Gordon Gekko pedig a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül trancsírozta fel és adta tovább jó pénzért azt, ami még hasznosítható volt a repülőgépgyárból. Akkor jött rá a srác, hogy mihez adta a nevét. Kérdezem: azóta hova lettek a szakszervezetek? Mekkora szavuk van ma az iparban meg a Wall Streeten? Zéró! Már Reagan eltörte a gerincüket a nyolcvanas években, hogy sztrájkolni drága, sehova nem vezet, csak a gazdaságot roncsolja tovább. Ma is ez a duma nálunk. A franciáknál, a németeknél még működik, mert ott még van ellenállás. De az amerikai munkáshatalom már gondolatban sem létezik. Nézze meg, mi történt a szakszervezeti nyugdíjpénztárakkal! Mind elvéreztek, pedig csurig voltak. Ez a menet 1973-ban kezdődött, azóta a szakszervezeti tagok nem kaptak béremelést. A konzervatív szárny persze 30 százalékos emelésről papol, de ez csak az inflációs rátát takarja. Pedig Amerika termelt és termel. Akkor hova tűnt a lóvé? A részvényesek, a bankvezérek meg a topmenedzserek zsebébe, akik ötszázszor annyit keresnek, mint a melósok.
Amennyire most tűzbe jött, erről is szólhatott volna a Tőzsdecápák 2, legalább mellékszálon.
Persze, ha kiléptünk volna Manhattanből, de akkor két szálon futott volna a sztori. Mesélhettem volna az ohiói Johnny Smithről, akit teljesen megkopasztott a válság, de akkor egy másik filmről beszélünk. Ez a szál tényleg hiányzik, kivéve Susan Sarandon figuráját, aki csodálatos ápolónő volt, de elkapta az ingatlanláz, merthogy abban van a pénz, és rendesen bele is bukott. Most a menő bróker fiától kuncsorog, akit Shia LaBeouf játszik, hogy ki tudja fizetni az adósságait. Maga 15 millió munkanélkülit emleget, mert ez a hivatalos adat. Csakhogy nagyságrendekkel több van, de erről nem szól a fáma. Közülük 2,2 millió amerikai ötvenen felüli. Iszonyúan nyomasztó. Óriási probléma Amerikának. Viszont ez egy másik mozi.
Érdekli annyira, hogy megcsinálja?
Nem kizárt… Tudja, az a baj, hogy a nyomor nem beszél. A nyomornak nincs hangja. Aki olyan depressziós, hogy felkelni is alig tud, annak nincs drámája, mert egyik napja olyan, mint a másik. Jó dokumentumfilm-téma lenne. Meg híradótéma. Viszont egy játékfilmhez sztori kell, az meg idő. Fájdalmasan sok idő. A szegényekről legalább olyan erős mese kellene, mint amilyet most a gazdagokról csináltam.
Mennyire motiválta, hogy az édesapja is bróker volt a Wall Streeten?
Apám bróker volt, de tisztességes bróker. Annak idején éppen ’31-ben kezdte, a világválság közepén. Ötven évet nyomott le a tőzsdén, ’85-ben halt meg. A végén a Citigroupnál annak a Sandy Weillnek dolgozott, akinek ezt a mai pénzügyi córeszt jórészt köszönhetjük, mert ő boronálta össze az American Expresst az utazási biztosítókkal, és ő fabrikálta az első hatalmas és áttekinthetetlen pénzügyi szupermarketet. A legnagyobb gazember volt, akit persze egész Amerika csodált és az egész média hősként ünnepelt. A másik hasonló alak meg Robert Rubin, Clinton pénzügyminisztere, aki degeszre tömte a zsebeit, miután leköszönt. Egyik pénzügyminiszter sem vitt haza annyit, mint ő. Vagy itt van Alan Greenspan. Tudja mit mondott? Szó szerint idézem: „A csalást nem kellene illegálisnak minősíteni, mert úgyis kiveti magából a szabadpiac, mint a test a mérget.” Jó, mi? Hála Reagannek, ez volt a mentalitásunk az elmúlt 30 évben! Most csak annak a levét isszuk, amit magunk főztünk.
Michael Douglas megint tőzsdézik
Nemcsak a pénz, a kétszeres Oscar-díjas Oliver Stone sem alszik. Ez esetben mondhatnánk azt is, hogy sajnos. Kultikussá nemesedett, 1987-es brókeres mozija, a Tőzsdecápák huszonhárom évvel későbbi folytatásában ugyanis egyfelől a szentimentális elhülyülésre hajlamos nagyapaénje bukkan fel, másrészt pedig az 1987-es filmje szállóigévé lett mondatával, „a kapzsiság jó” jellemezhetnénk a második felvonást, ami arra született, hogy lapos közhelyekkel traktálva a nézőket, pénzt termeljen. Merthogy itt semmi csíny, semmi újdonság nincs. Pedig a mostani válsághelyzet fölöttébb alkalmas (lett volna) arra, hogy „beszéljen a pénz”, az ismert hitelezési perverziók (és folyományként a későbbi bank- és komplett nemzetgazdaság-csődök) mögé lássunk. De nem.
A nyolc év után a börtönből szabaduló, bukott tőzsdeguru, Gordon Gekko (Michael Douglas) bár eleinte nem látszik, ahogyan a rácsok mögött írott könyvével promóciózik (tévéműsorban osztja az észt, közgazdasági egyetemen tart előadást, dedikálásra jár), vissza akar szerezni mindent, amit elveszített. Pénzt, hatalmat, a lányát – és ha nem mondtuk volna: pénzt. Még. Sokat. A balos honlapot üzemeltető lánya, Winnie (Carey Mulligan) szeretetének megszerzése a legnehezebb feladat, ami előtt áll. A bátyja halála miatt az apját vádoló lány bocsánatához az ifjú és feltörekvő (alternatív energiabefektetésben is utazó) brókeren, Jacobon (Shia LaBeouf) keresztül vezet az út. Mert a legény Winnie párja, sőt: vőlegénye – és egy születendő unoka apukája is. Üzletet kötnek, a fiú segít az apának, az apa pedig segít a fúnak, hogy Jacob kiderítse, mi, pontosabban ki állhat régi vágású banki mentorának (Frank Langella) tönkretétele és öngyilkossága mögött.
A film leginkább hangsúlyos (túl hangsúlyos) szála az apa-lánya kapcsolat rendezése, a cinikus, pénzhajhász Gekko megszelídülése/megszelídítése, aminek rossz ízlésű kimeneteléről tanúskodik a giccses végkifejlet. Ami olyan messze esik Gekko figurájától, mint frankhitelestől a részletcsökkentés. Stone ezúttal nem merészkedik mélyre a brókerlélekbe, olykor megereszt egy-egy jó pillanatot (a totális pénzügyi csődről fánk-kávé kombó mellett kedélyesen cseverésző bank- és kormányhatalmasságok jelenete ilyen), és behoz a történetbe emlékezetes karaktereket (LaBeouf ápolónőből ingatlanüzérré lett anyja szerepében Susan Sarandon ilyen), de csak alibizik. Hagyja, hogy Douglas hozza a tenyérbe mászó kliséjét (persze, jól csinálja), engedi, hogy LaBeouf megússza a szerepét, és a krokodilkönnyein és szenvelgésein túl ne tegyen többet hozzá. Szerencse, hogy Mulligan istenadta tehetség, egy nézésében benne van minden.
Stone a pályáját forgatókönyvírással kezdte: Éjféli expressz, A kéz (ezt a horrort ő is rendezte), Conan, a barbár, A sebhelyes arcú, A sárkány éve, Egy lépés a halál. A Salvador megírása és megrendezése után A szakasszal robbantott (és megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat), majd következett a Tőzsdecápák, a Született július 4-én (újabb rendezői Oscar), a JFK – A nyitott dosszié, a Doors, az Ég és föld, a Született gyilkosok, a Nixon, a Halálkanyar és a Minden héten háború. Innentől kezdte leépülését – talán az Evita forgatókönyvének megírása tett be neki –, jött a balos politika ódája, a Comandante, a giccsé meresztett megalománia, a Nagy Sándor, a hódító, illetve a hatásvadász World Trade Center és az elfogódott-felszínes W. (a nálunk be nem mutatott George W. Bush-filmje). Könnyen lehet, hogy a Tőzsdecápák – A pénz nem alszik nála azt a célt szolgálta, hogy visszataláljon önmagához, amikor még tartalmas és emlékezetes filmeket készített.
A két esztendeje életünket keserítő gazdasági válság tanulságos mozija helyett most forgatott egy öregemberfilmet, túltengő, hollywoodiasan festett érzelmekkel, még az egyszerű átlag amerikai lelkek számára is túl szimpla szimbólumokkal, mint a buborék. Elnézzük, ahogyan úszik a levegőben, de hamar kipukkad, és már a következő gömböcre összpontosítunk – anélkül, hogy erre emlékeznénk.
Roman István
Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps), színes, szinkronizált, amerikai dráma, 127 perc, 2010, rendező: Oliver Stone, szereplők: Michael Douglas, Shia LaBeouf, Carey Mulligan, Josh Brolin, Eli Wallach, Frank Langella, Susan Sarandon, Charlie Sheen, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt., honlap
A hét mozipremierjeiről itt olvashat >>
