Élet-Stílus

Spielberg és Hanks elveszett a dzsungelben

admin
admin

2010. 05. 23. 12:00

Az amerikai premierrel szinte egy időben, március 15-én induló The Pacific - A Hős Alakulat című sorozat utolsó részéhez érkezett. Sikerült-e az Elit Alakulatot beelőzni üvöltő japán fanatikusokkal és a dzsungel szilánkokra robbantásával? Kritika.

Kétségtelenül nagy fába vágta a fejszéjét Steven Spielberg és Tom Hanks, amikor úgy döntöttek, a második világháború nyugat-európai hadszínterein folyó harcait bemutató legendás Elit Alakulat (Band of Brothers) után elkészítik a tízrészes sorozat csendes-óceáni harcokra koncentráló utódját. A 2001-ben bemutatott sorozatot annak idején 19 Emmy díjra jelölték, melyből végül 6-ot el is hozott, megfejelve mindezt egy Golden Globe-bal. Utódjának azonban valószínűleg erre vajmi kevés esélye lesz.

Miért vagyunk itt? – Hogy japánokat öljünk…

A Pacific – A Hős Alakulat a Japán által megszállt csendes-óceáni szigetvilág szigetein folyó elkeseredett harcokat hivatott bemutatni, természetesen, ahogyan azt az Elit Alakulatnál is megszokhattuk, a szereplők karakterfejlődésének hiteles ábrázolásával és a háború lélektanának részletes bemutatásával.

Az áthatolhatatlan dzsungel, a soha meg nem szűnő pára, eső, sár és a dzsungel nyálkás lakói a japán tüzérség szűnni nem akaró zárótüzével együtt alkalmas színteret nyújtanak egyrészt az amerikai katonák szenvedéseinek és határtalan szívósságának. Másrészről viszont a dzsungel egyhangú környezet és nehéz itt kibontakoztatni a néző számára a két birodalom összecsapását. Spielbergéknek ez alkalommal nem is sikerült.

A tíz részes sorozat körülbelül 150 millió dollárból készült, tehát lekörözte elődjét, mely a maga idejében a legdrágábban leforgatott sorozat címének örvendett 125 milliós költségével. A pénz azonban ez alkalommal nem a legjobb helyen kötött ki. A rendezőgárda annyira erőlködve kívánta megjeleníteni az amerikai hőst, a maga gyengeségeivel és morális útkeresésével, hogy héroszaiból végül szentimentális, bűnbánó gyilkológépeket faragott, bármiféle hétköznapi tulajdonság nélkül.

Felső-középosztálybeli fehér mészárosok

A Pacific három főszereplőre összpontosít, három szálon fut, ellentétben az Elit Alakulat egyenes történetvezetésével, mely egy egész század sorsára koncentrált. A három szállal alapjában véve nem is lenne semmi probléma. Az már kisebb fejtörést okozhat viszont, hogy az utolsó rész után is ugyanazt a halkszavú, indiszponált figurát látjuk mindegyik életben maradt szereplőnél. A hazatérő veteránok szembesülését a civil élet közömbösségével ügyesen járják körül, de erre is láttunk már példát nem egyszer, sok újdonság nincs.

A történet az aknavetős szakaszban szolgáló Eugene B. Sledge, az újságíróból tengerészgyalogossá lett Robert Leckie és a vakmerő harcos őrmester, John Basilone életét mutatja be a fronton és azon túl.

A főszereplőkkel nincs különösebb gond. Színészi kvalitásaikat nehéz kétségbe vonni, hiszen talán nekik jut a legkevesebb szöveg az egész sorozatban, ezért nem sok lehetőségük van megcsillogtatni tehetségüket. A Hős Alakulat hőseiről tehát vajmi keveset tudunk meg, ami már csak azért is érdekes, mert egy külön részt szenteltek csupán a családi hátterük bemutatásának. A teljesen sablonos, nagyhangú olasz családon és a katolikus ír sztereotípián kívül azonban semmit nem értünk meg abból, miért is vállalkoztak ezek az emberek önként arra, hogy a világ másik felén, embertelen körülmények között harcoljanak a hazájukért.

Az újságíró Leckie a sorozat előrehaladtával azért többször kap egy-egy viszonylag jelentőségteljes mondatot és a karaktert alakító James Badge Dale kihozza a maximumot a szerepből, ezért mindenképpen dicséret illeti. Nincs különösebb probléma a gyilkolás rutinná válása ellen küzdő Eugene „Sledgehammer” Sledge-dzsel (őt Joseph Mazello, a Jurassic Park számítógép guru gyermekszereplője alakítja) sem, akinek az utolsó epizódban sikerül hiteles mondanivalóval bíró szavakat is a szájába adni, melyeket hiba nélkül közvetít.

Emlékezetes, bár kissé közhelyes rész, amikor a háború végét követően az immár fiatal pályakezdő, aki szeretne beilleszkedni a civil életbe, szembesül vele, hogy a hadseregben ehhez hasznos képesítést nem kapott, csupán megtanult japánokat gyilkolni. A már a háború alatt hőssé váló Basilone-t alakító John Seda azonban nem sokat tesz hozzá a sorozathoz és saját, egyébként meglehetősen kidolgozatlan karakteréhez sem.

A mellékszereplők között van néhány ígéretes figura, de ők vagy túl gyorsan meghalnak, vagy megőrülnek. A legszembetűnőbb azonban Rami Malek alakítása. A lányos arcú Malek előző szerepében, a The War at Home című sorozatban egy homoszexuális tinédzsert alakított, a Pacificben viszont egy folyton, félig zárt szájjal, jellegzetes szlengben beszélő macsót kellene játszania. Hatalmas kihívás az egyik skatulyából a másikba ugrani. Maleknek nem is sikerül, talán a beidegződés miatt látens homoszexuális tengerészgyalogos benyomását kelti, aki még a legkeményebb helyzetekben sem felejt el lassan beszélni.

Vagy háború, vagy szerelem

A másik nagy tévedés a szerelmi szálak bevonása volt. Az Elit Alakulatban annak idején csupán jelzésszerű szituációkban volt példa férfi-női kapcsolatokra, de éppen ezzel a puritán ábrázolásmóddal sokkal mélyebb jelentéstartalmat kaptak az adott helyzetek. Érintés és szép szavak nélkül is tökéletesen nyilvánvaló volt a frontról két percre a hátországba került tengerészgyalogosok mérhetetlen éhsége a női érzékenység és törődés jelenlétére. A Pacific ezzel szemben egy egész epizódot szán a légyottoknak olyan elképesztően eredeti mondatokkal tűzdelve, mint „Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam”. A női vonal végigkíséri az egész sorozatot, de a felszínes dialógusoknak köszönhetően sem a nőkről, sem választott uniformisaikról nem tudunk meg többet.

A 2001-ben bemutatott Elit Alakulatnak is voltak természetesen gyenge pontjai, néhol közhelyes moralizálás, az ezerszer hallott történet leképezése, ahogyan a hős amerikai katona a felszabadított holland kisfiút megajándékozza a sohasem ízlelt csokoládéval, vagy amikor a zsidó tengerészgyalogos sírva fakad miközben a láger lakóinak szavait fordítja feljebbvalóinak, ám ezek sokkal kevésbé voltak feltűnőek és tökéletesen beleillettek az adott szereplők előzetesen megismert személyiségébe.

Banzáj!

Egy háborús sorozatnál azonban mindezen még túlteszi magát az ember, hiszen ott vannak az akciók, a csatajelenetek, amik képesek bőven kárpótolni a lassan letargiába zuhanó nézőt. Nem így a Pacific-nél. Már az is némi aggodalomra ad okot, hogy míg az Elit Alakulat nagyjából a második epizódtól végig a frontvonalon játszódik, addig a Hős Alakulatnál rengeteg a kitérő a civil világ unalmába, melyet az alkotóknak nem sikerült a tengerészgyalogos nézőpontjából vázolni. Talán az utolsó epizódig nincs egy pillanat, amikor éreznénk a frontkatona és a civil társadalom között húzódó mély szakadékot, így ezek a kitérők teljesen értelmetlenek.

A valóban a fronton töltött időben az első pár epizódnál kiderül, hogy a csendes-óceáni harcok a következőképpen zajlottak. Az amerikaiak beásták magukat pozícióikba, majd várták, amíg a japánok százával belerohantak a géppuskatűzbe. Ez így megy pár fejezeten keresztül, míg valószínűleg már a dramaturgnak is elege lehetett belőle és kínlódva ugyan, de megpróbálnak egy-két összetettebb csapatmozgást és offenzívát ábrázolni. Az okinawa-i harcokra ez már egészen jól működik, de hát ez már a háború vége.

Az Elit Alakulat professzionális, minden részletre kiterjedő csatajeleneteivel azért nehezen veszi fel így is a versenyt a Pacific bármelyik ütközete. A nagy elődben a nézőnek folyamatosan rálátása volt a front mozgásának, mindig láthatta hol vannak a fritzek és mire lőnek az amerikaiak. Az Elit Alakulat E-század századparancsnokának Wintersnek szinte minden egyes utasítása történelmileg igazolható, a szereplők sebesülései és halála is hitelesen dokumentáltak. Kétségtelen, hogy a csendes-óceáni harcoknál jóval bonyolultabb ennek megoldása, hiszen egy dzsungelben lezajlott offenzívát sokkal nehezebb dokumentálni, mint egy felismerhető tereptárgyakkal telezsúfolt európai városban.

Fegyvert, s vitézt…

A másik hiányérzetet okozó motívum a katonák egymáshoz való viszonya volt. Egy percig sem látszik, hogy a tengerészgyalogosok, a bajtársak odaadnák egymásért akár az életüket is, még akkor sem, ha ez végül mégis megtörténik. Valójában a sorozatban egy távolba meredő szomorkodó pillantásnál senki sem érdemel többet bajtársaitól búcsúként. Az Elit Alakulatban állandó hangsúly volt a társaikat, barátaikat elveszítő katonák által átélt traumán valamint a halál állandó jelenlétének elfogadásán.

Végeredményben tehát a The Pacific – A Hős Alakulat legfőbb hátránya, hogy mindenki az alkotópáros előző munkájához, az Elit Alakulathoz méri. Hanksnek és Spielbergnek ugyanakkor több pénz és jóval több tapasztalat állt a rendelkezésére ezalkalommal, mégsem nem sikerült megismételni a tíz évvel ezelőtti hatalmas sikert. Az Elit Alakulat egyenesen a lövészárkokba vitte a nézőt, a Pacific azonban mindössze egy értékelhető gesztus a csendes-óceáni hadszíntér veteránjai felé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.