Élet-Stílus

Megkezdődött a deportálás

admin
admin

2010. 05. 15. 18:00

Konfliktuskerülés, közöny, a „már csak egy nap a világ” érzése jellemezte a magyar társadalmat 1944. május 15-én, amikor az első vagonok elindultak. Volt, aki segítő kezet nyújtott az üldözötteknek, volt, aki ujjongott. A többséget az apátia jellemezte akkor, amikor magyar polgárok százezreit hurcolták el hazájukból a biztos halálba.

A törvényekkel megtámogatott hátrányos megkülönböztetés ellenére a német megszállásig a hazai és idemenekült zsidóság biztonságban és viszonylagos békében élt Magyarországon. Nem férhetett hozzájuk a náci gyilkológépezet, amely Európa-szerte ekkorra már mintegy 4,5 millió embert küldött a halálba. 1944. március 19. után viszont rövidesen megkezdődött a zsidók elkülönítése, gettósítása, majd május 15-étől deportálása. Július elejéig – amikor is Horthy leállította az őrületet – nagyjából 435 ezer embert, gyakorlatilag a teljes vidéki zsidóságot elszállították a náci koncentrációs táborokba.

A „végső megoldás” hazai levezénylésére Edmund Veesenmayer érkezett Magyarországra, a feladat elvégzéséhez mérten kis létszámú csapattal: irodája szakáccsal, sofőrrel és titkárnőkkel sem haladta meg a 150-200 főt. Számítottak arra, hogy a jól működő magyar közigazgatás és a csendőrség különböző okok miatt nem fog ellenkezni kidolgozott terveik megvalósításakor.

Korábban írtunk arról, hogy nem igaz a kommunista évtizedekben sulykolt tézis, miszerint kilencmillió fasiszta országa voltunk, ahol a nép vadállati dühvel vetette magát a zsidó szomszédra. Arról is szó volt, hogy sokan – köztük rendőrök, csendőrök, katonák – emberek tudtak maradni az embertelen időkben, életük kockáztatásával nyújtottak segítséget az üldözötteknek.
Az államapparátus azonban a csendőrtől a miniszterig végrehajtotta a németek parancsait, és tudatosan vagy tudatlanul, de a náci koncentrációs táborokba – és jól sejthetően a halálba – küldött hozzávetőlegesen félmillió magyar állampolgárt. Ennek okairól az fn.hu Máthé Áron történésszel, a Terror Háza Múzeum munkatársával beszélgetett.

Célponttá vált a zsidóság

A történet a XX. század elején kezdődik, amikor az Osztrák-Magyar Monarchiában Európa sok országával ellentétben békésen éltek együtt hazánkban zsidók és magyarok. Sikeres volt az asszimiláció is, bár egyes kutatók véleménye szerint ez inkább egymás mellett élés, mint együttélés volt. Közhely, de igaz, hogy a zsidó vállalkozók sikeresen járultak hozzá a versenyképes, technikailag is korszerű magyar gazdaság kialakításához. Ugyanakkor egyes helyeken a „zsidó”, mint egyedüli tőkeerős vállalkozó nagyon markáns érdekérvényesítő lehetőségekkel rendelkezett, és a csoportszolidaritás létezését sincs ok kétségbe vonni.

A baloldali, társadalomátalakító törekvéseket képviselő politikai erők mögé pedig – itt most nem részletezhető okok folytán – jó néhány zsidó gyökerekkel rendelkező értelmiségi, újságíró sorakozott fel. A zsidóság többsége azonban kifejezetten konzervatív volt, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia jogállamisága éles ellentétben állt az orwelli vonásokkal rendelkező, állami szinten szervezett pogromokat felmutató cári Oroszországgal szemben. Az első világháborúban számtalan zsidó származású magyar halt hősi halált, áldozatvállalásukkal sokan a legmagasabb kitüntetéseket is kiérdemelték – ugyanekkor azonban különböző vádak jelentek meg a zsidóságot háborús szerepvállalását illetően (nyerészkedés, frontszolgálat alóli kibújás).

A helyzet 1918-ra már ebbe az irányba mozdult el. A magyar társadalom súlyos belső konfliktusait és tragikus sorsfordulóját jelzi a jól ismert Numerus Clausus, amelyet később – 1928-ban – módosítottak, enyhítettek.
A sorba állított deportáltak a vagonok mellett Auschwitzban. Fotó: MTI

A sorba állított deportáltak a vagonok mellett Auschwitzban. Fotó: MTI

Amerika sem volt kivétel

Sokszor igyekszünk ismételni az fn.hu-n, hogy a múltbéli eseményeket csakis a kor összefüggéseiben, a korszellem szerint szabad értelmezni. Ezek az idők ugyanis a szociáldarwinizmus évtizedei voltak, lépten-nyomon fajelméleteket gyártottak és igyekeztek tudományosan is bizonyítani, önjelölt „társadalommérnökök” kutatták ez egyedül üdvözítő társadalmi modelleket.

Egy-egy ország gazdasági problémái még tovább fokozták a szélsőséges és gyökeres változást hirdetők, az azonnali sikert ígérő megoldások hirdetőinek befolyását. Európa-szerte erős volt az antiszemitizmus, sőt a manapság az emberi jogok bástyájaként fellépő Egyesült Államokban is érvényben volt egy zsidóellenes „numerus clausus”, hogy a feketék jogfosztottságát most ne is részletezzük. Kegyetlen az igazság, de miért épp a túlélésért küzdő Magyarország lett volna kivétel?

Horthy történelmi hibája

A náci megszállás után a kormányzó háttérbe vonult, egyelőre tehetetlennek mutatkozott. A megszállók kiszolgálásának, a deportálásoknak egy személyben nincs felelőse. Horthy részéről történelmi mulasztás volt, hogy már jóval korábban nem lépett fel erélyesen a honvédség tisztikarában végbemenő változások ellen, amelyek hatására a hadseregben az 1940-es évek elejére komoly befolyást szereztek németbarát, antiszemita tisztek.

Kis túlzással elmondható, hogy sokan szívesebben teljesítették Hitler „kívánságát”, mint a kormányzó parancsát. A magyar elit még lehetőségeihez képest is rosszul válaszolt a felmerült kérdésekre. Visszatekintve ördögi körnek tűnik ez: azok, akik minél inkább hitet tettek a Harmadik Birodalom mellett, azoknak annál inkább hinniük kellett a győzelemben, és fordítva. Horthy nagyon későn nézett azzal szembe, hogy Németország számára még a kompromisszumos béke sem reális lehetőség. Ekkor azonban már kezdett kicsúszni a lába alól a talaj. Mulasztásának ára nemcsak a deportáláson mérhető, de a háborúból való kiugrásunkat is eleve kudarcra ítélte.

Hitler végső megoldása:

Ezen a ponton – kis kitérőként – fel kell hívni a figyelmet az angolszász hatalmak képmutató magatartására is. Washington és London cseppet sem igyekezett titokban tartani a magyar fegyverszüneti tárgyalásokat, amelyekről még újságcikkek is beszámolhattak. Magyarország német megszállása volt az érdekük, hiszen ez, ha csekély erőt is, de mindenképpen német fegyvereket kötött volna le. Amikor pedig 1944 nyarán ismét komolyabban felmerült a magyar átállás, már bevégzett tény volt, hogy a térség sorsát a Szovjetunió fogja meghatározni.

Szervilizmus és konfliktuskerülés

De ezzel előre szaladtunk, nézzük inkább a magyar parlamentet: hogyan engedhették meg a honatyák, hogy magyar állampolgárok százezreit deportálják? Egyrészt kézenfekvő a válasz: egy megszállt ország nem volt döntési helyzetben, de ez nem ilyen egyszerű. A korszak alapvető szemlélete az antibolsevizmus volt, amely természetesen nagyon is megalapozott volt, azonban az adott helyzetben a rugalmatlanság a „politikacsinálás” gátja lett.

Másrészről a szervilizmus, a kényelem, a konfliktuskerülés, a félelem és a tehetetlenség a kulcsszavak. A háború poklában Magyarország egészen az 1944. március 19-i náci megszállásig (sőt, részben még azután is) a béke szigete volt, működtek a mozik, a polgárok uzsonnázni jártak, a totális háború még nem nehezedett teljes súlyával az országra. Ebben a nyugalmas környezetben a parlament többsége – amely a magyar zsidósággal szembeni érdekeket képviselte – önszuggesztióval elhitette magával, hogy ilyen súlyú döntésekhez következmények nélkül asszisztálhat.

Volt bennük egy bizonyos „fortélyos félelem” is: mit mond a másik, nehogy konfliktusba kerüljek az erősebbel – a megszálló náci erők pedig saját érdekükből is gerjesztették ezeket a félelmeket. A Gestapo kész listákkal érkezett, hogy azokat, akik egy náciellenes összefogás motorjai lehettek volna, kivonja a forgalomból. Nélkülük a magyar politikai osztály a nehéz, sorsdöntő percekben – nem először a történelem során – csődöt mondott.

Antiszemitizmus a korszakban

Az egész magyar társadalomra kivetíthető egy bizonyos alkalmazkodási folyamat az 1930-as évek elejétől. A Duna-medence sorsát először gazdaságilag, majd politikailag és katonailag is Németország határozta meg, emiatt egyetlen térségbeli társadalom sem tudta függetleníteni magát az erős náci közbeszédtől. Ráadásul a revízió egyértelműen a Harmadik Birodalom támogatásával valósult meg. A politikai osztály jelentős része számára az 1918-19-es események óta a „zsidó” egyet jelentett a „forradalmárral” és a felforgatóval, vagy éppen a kommunistával.

Számtalan zsidótörvénnyel és rendelettel a megszállás után a propaganda is nagy szerepet játszott, hogy a „zsidó” fogalma egy dehumanizálódási folyamaton ment keresztül. Ezek a sokszor értelmetlen korlátozások – elkobozták a zsidók telefonját, nem járhattak keresztényekkel együtt moziba, kitiltották őket a strandokról – egyrészt perverz örömet jelenthettek megalkotóiknak. Másrészt sikerrel távolították el az egyszerű embert zsidó ismerősétől, szomszédjától: egy folyamat érzését próbálták kelteni, hogy az egyszerű ember könnyebben elfogadja majd, amikor zsidó ismerősét elhurcolják.
A deportáltak kiszállnak a vagonokból. Fotó: MTI

A deportáltak kiszállnak a vagonokból. Fotó: MTI

A hazai gettósítás és deportálások közvetlen lebonyolítása a csendőrség feladata volt. Személy szerint a „három Laci”, Ferenczy László csendőr alezredes,Baky László volt szélsőjobboldali politikus, belügyminisztériumi politikai államtitkár és Endre László, belügyminisztériumi közigazgatási államtitkár vezetésével. Mellettük azonban több olyan közcsendőrről és tisztről tudunk, aki lelkiismereti okból megtagadta a parancsot, sőt tevőlegesen segített az üldözötteknek. Ellenszolgáltatás nélkül. Az „egyszerű” csendőr viszont akár lelkesen, akár önmagával tusakodva végrehajtotta a parancsot. Ne felejtsük el, hogy a parancs gondolkodás nélküli végrehajtása alapvető elvárás a fegyveres testületek tagjai esetében.

Széthulló társadalom

Végezetül szólni kell a magyar társadalomról, amely Rákosi szerint rászolgált a kilencmillió fasiszta definíciójára. Kezdjük azzal, hogy Horthy rendszere gazdaságilag sikeres volt, de az utolsó évekig nem igazán tudott elég figyelmet fordítani a szociális gondokra, így Magyarország a II. világháború kitörésekor még mindig szegény ország volt. A szegénység, kilátástalanság minden korban kiváló táptalajt jelent a szélsőségek számára, főleg, ha a zsidóüldözés anyagi haszonra váltható. A deportált zsidók lakását, földjeit, javait igényelni lehetett: a kiutalásokkal számosan anyagilag váltak érdekelté a zsidók pusztulásában.

A legnagyobb baj, hogy ekkor már két évtizede kísértett a társadalmi kollektivizmus (kommunizmus, később a nemzeti szocializmus) szelleme, amely teljesen szembehelyezkedett az organikus változásokkal. Az átlagemberhez a szocializmusok legfontosabb üzeneteként az jutott el, hogy el lehet venni a másét, és hogy az egyes ember sorsa felett a mindenható állam jogosult intézkedni. A tulajdonjog fogalma ekkor szenvedte el az első, komoly csapást. Nem véletlen tehát a mondás, miszerint a kommunizmus a zsidótörvények kiterjesztése mindenkire. A hagyományos vallásosság az értelmiség szemében kiüresedett, új erkölcsiséget hirdettek.

Görgey a spájzban

Komoly csoportok jelentek meg a „zsidóvagyon” megszerzése céljából, a legjelentősebb kétségtelenül az SS volt, amely a Weiss Manfréd Művekre is rátette a kezét. A kisebb társaságok közül érdemes a Görgey Vince körül kialakultat megemlíteni. Hivatásos tiszt volt, a frontszolgálaton szerzett sérülése után leszerelt és a náci győzelem iránt elkötelezett újságíróként, haditudósítóként tevékenykedett. 1944 nyarán honvédségi kapcsolatait kihasználva rekvirált lakásokat foglaltatott le saját céljai érdekében. Megesett, hogy a tulajdonos még visszamehetett valamiért a lakásába, ahol a befőttek között már Görgey válogatott…

Rudolf Höss, auschwitzi táborparancsnok pere:

„Egy nap az élet”

Fontos mindezeken felül az „egy nap az élet” érzés is, ami a világégés előszobájában úrrá lett a magyarokon. Sejthető volt, hogy a háború nem fog megállni a határokon, a doni katasztrófa óta pedig egyre többen vesztették el szeretteiket, ismerőseiket. Létezett egy nagyarányú individualizmus is, hogy kit érdekel, ami történik, amíg nem velem történik. Sőt, lakáshoz, bolthoz, vagy akár körorvosi álláshoz juthattak a zsidók kárán.

Ki kell azonban emelni, hogy Magyarországon sehol nem zajlott pogrom, mint például Ukrajnában vagy Romániában, ahol a lakosság tevőlegesen is részt vett a zsidók elleni akciókban, gyilkosságokban – viszont egy-egy üzletet kifosztottak az ország több pontján. A vezetetlen, tehetetlenné váló, a náciknak és a Szovjetuniónak kiszolgáltatott országban a gyeplőt a lovak közé dobták. Magyarország ismét elveszítette szuverenitását, és a magyar zsidóság tragédiája a magyar tragédia egyik felvonása lett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.