10. Davor Suker (horvát)
A maga idejében a világ legjobb támadói közé tartozott a horvát sztár az 1996-os Európa-bajnokságon a négy közé, két évvel később pedig világbajnoki dobogó harmadik helyére repítette a válogatottját. Nem beszélve arról, hogy a Real Madriddal bajnoki címet, Szuperkupát és Bajnokok Ligáját is nyert. Az Aranylabda-szavazásokon a második hely (1998) a legjobb eredménye. Igaz, nem más, mint Zinedine Zidane előzte meg.
9. Peter Schmeichel (dán)
A dán óriás volt a kilencvenes évek egyik legjobb kapusa, de a France Football szavazásán egyszer sem került a legjobb három közé. Jóllehet, 1992-ben tagja volt a csodaszámra Európa-bajnok dán válogatottnak, majd 1999-ben triplázott az angol Manchester Uniteddel, ráadásul a Bayern München elleni, barcelonai döntőben több nagy védéssel tartotta „versenyben” hosszabbítás perceiben fordító csapatát. Noha abban az évben esélyesnek tartották az Aranylabdára, azt végül Rivaldo emelhette magasba.
8. Raúl (spanyol)
A Real Madrid még aktív legendája – aki lejátszott meccsek és a gólok tekintetében is rekorder – hiába nyert meg mindent, ami klubszinten csak megnyerhető, a második helynél (2001) feljebb nem jutott az Aranylabda voksolásán. Raúl háromszoros BL-győztes, hatszoros bajnok, négyszeres spanyol-, egyszeres európai Szuperkupa-győztes, s emellett két alkalommal nyert Interkontinentális-kupát. Noha 1995 óta rendre ott van a topcsatárok között, az aranygömb már biztosan kimarad a gyűjteményéből.
7. Oliver Kahn (német)
A világ valaha volt egyik legjobb kapusa 2001-ben és 2002-ben is harmadik volt a szavazáson, miután Bajnokok Ligáját nyert a Bayern Münchennel, majd a következő évben ezüstérmes lett a japán, dél-koreai közös rendezésű világbajnokságon. Kahn tulajdonképpen a hátán vitte a döntőbe a németeket, ezért aztán megválasztották a világbajnokság legjobbjának – ez évben azonban Ronaldóé lett az aranygömb.
6. Alessandro Nesta (olasz)
A középső védők között alig akad nála jobb, ha egészséges – és ez a mondat nem csak múlt, hanem jelen időben is megállja a helyét. De hiába, Alessandro Nesta számára ugyanis az Aranylabda-szavazáson még a képzeletbeli dobogó is elérhetetlen volt – s most már az is marad. Be kell érnie a világbajnoki címmel, két-két Bajnokok Ligája- és olasz bajnoki győzelemmel, és a számtalan más klub, illetve egyéni trófeával.
5. Lilian Thuram (francia)
A korábbi kiváló védő sem került be soha a legjobb háromba, pedig eredményei és teljesítménye alapján többször is ott kellett volna állnia a “dobogón”. Különösen 1998-ban, miután a hazai rendezésű vb elődöntőjében az ő duplájával jutottak túl a horvátokon a későbbi győztes franciák. Két évvel később Thuram az „Eb-győztes” megjelölést is ráírathatta a névjegykártyájára, amelyen egy sor más „cím”, többek között két olasz bajnoki- és egy-egy UEFA-kupa-, európai Szuperkupa-győzelem is szerepel.
4. Cafu (brazil)
A 1994-ben és 2002-ben is világbajnok Cafu olaszországi pályafutása során az AS Romával és az AC Milannal is nyert scudettót, utóbbi csapattal aztán olasz és európai Szuperkupa-, BL- győztes és klubvilágbajnok is lett. Bár tudását senki sem kérdőjelezte meg, pechjére aktuális csapataiban rendre akadtak nála „csillogóbb” klasszisok, így aztán be kellett érnie azzal, hogy 1994-ben Dél-Amerika legjobbja lett. A France Football szavazásain még dobogós helyezésre sem tartották érdemesnek az arra illetékesek.
3. Gianluigi Buffon (olasz)
Három évvel ezelőtt esélyesként indult a szavazáson, ám 49 ponttal lemaradt honfitársa, a vele együtt világbajnoki címet szerző Fabio Cannavaro mögött. A „hivatalosan” kétszeres olasz aranyérmes, Olasz Kupa- és UEFA-kupa-győztes, 2003-ban Bajnokok Ligája-döntős Gianluigi Buffonnál kevés jobb kapust hordott hátán föld, és egyéni elismerésekkel is tele a padlás – csak az a „fránya” kis aranygömb hiányzik…
2. Thierry Henry (francia)
Ha valaki, akkor az Arsenal (226 gól) és a francia labdarúgó-válogatott legeredményesebb góllövője (51) igazán megérdemelte volna a France Football díját – főleg, hogy a klub- és válogatott szinten alig akad olyan trófea, amelyet nem hódított el. A Barcelona csatára francia, angol és spanyol bajnok, illetve FA-kupa- és Spanyol Kupa-győztes, nyert BL-t, világ- és Európa-bajnokságot, még Konföderációs-kupát is. Az Aranylabda-voksolásokon azonban mindig akadt olyan, aki megelőzte őt – 2003-ban Pavel Nedved, 2006-ban pedig Cannavaro és Buffon utasította maga mögé.
1. Paolo Maldini (olasz)
Maldini 25 sikerekben gazdag évet húzott le az AC Milanban – egyedülálló módon több mint ezer meccset játszott kedvenc csapatában -, mégis Aranylabda nélkül fejezte be kivételes pályafutását. A visszavonulását megelőző években többen is úgy foglaltak állást, afféle életműdíjként kijárna neki az aranygömb, amelynek odaítélése során 1994-ben és 2003-ban is a harmadik helyen végzett. Eredményeit még felsorolni is nehéz, de illik „idepötyögni”, hogy hétszeres olasz bajnok, egyszeres kupa-, ötszörös BEK/BL-, valamint európai Szuperkupa- és kétszeres Interkontinentális-kupa-győztes és klubvilágbajnok. Az olasz válogatottban 126-szor szerepelt, vb ezüst- és bronzérmes.
A goal.com „hiányérzete” az 1995 óta tartó időszakra vonatkozik.
