A Fővárosi Közgyűlés döntött a teherautók behajtási tilalmának enyhítéséről és egy emlékhely létrehozásáról, a kismamabérletet viszont elutasították, a BKV használtbusz-tenderére vonatkozó jelentést pedig napirendre se vették.
Az MSZP-frakció várhatóan hétfőn dönt az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényre nemmel szavazó Karsai József és a szavazástól távolmaradó Farkas Imre büntetéséről.
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben. A párttagok 44 százaléka szavazott a munka, tudás, tulajdon hármasára vonatkozó négy kérdésre, többségük igennel.
A nagypolitika színpadán szakértők az SZDSZ széthullásáról és az MSZP-n belüli Gyurcsány-váltó csoportokról beszélnek. Helyi szinteken sincs azonban nagyobb összetartás: Salgótarjánban szinte valamennyi párt vezetésében történtek – nem túl békés – cserék.
Az SZDSZ nem zsarolja az MSZP-t, hanem a koalíció keretei között próbálja megvalósítani a programját – reagált a liberális párt Mesterházy Attila (MSZP) előző napi nyilatkozata kapcsán, amely szerint újra kellene tárgyalni a koalíciós szerződést. Hiller István minden kijelentést támogat, amely az új magyar szociáldemokrácia programjának meghatározására irányul.
Összesen hét embert keres a rendőrség a március 15-ei rendbontás miatt: az eredetileg keresett kilenc férfiból ketten önként feladták magukat, ellenük hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás.
A három, illetve egy éve keresett személyeket a célkörözési csoport alapos információgyűjtése eredményeként a bevetési szolgálat kommandósai vették őrizetbe.
Autóbusz és személygépkocsi ütközött Somogyban, a 67-es úton csütörtök reggel; a balesetben a busz kilenc utasa és az autó sofőrje is megsérült - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínen tartózkodó szóvivője.
Nem működött együtt Tasnádi Péter az elmeállapotát ellenőrző Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) szakértőjével. A bíróság valószínűleg a jövő héten hoz egy olyan határozatot, amely alapján a már meglévő háromféle vizsgálati anyagból elkészülhet a szakértői jelentés - írja a Magyar Nemzet.
Csütörtökön eleinte csak időnként, majd a délutáni órákban egyre gyakrabban növekszik meg a felhőzet, és elszórtan várható egy-egy futó zápor. Kora délután 9 és 15, késő este 5 és 10 fok közötti hőmérséklet várható. Melegfronti hatás érvényesül a nap folyamán.
Március 30-án lesz húsz éve, hogy megalakult a Fidesz. A kerek évforduló alkalmából szombaton a Polgári Magyarországért alapítvány fogadást tart, vasárnap pedig hagyományosan a Bibó Kollégiumban ünnepelnek az alapítók.
Több javaslat is van a koalíciós pártok asztalán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítására. Az MSZP és az SZDSZ eddig nem tudott azonban mindkét fél által elfogadható, kompromisszumos megoldást találni.
Népszavazási kezdeményezést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. Eszerint 2009-ben már nem csak pártok, hanem civilek is állíthatnának listát.
A Magyarországon élő kisebbségek parlamenti képviseletét meg kell oldani - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Horvát kollégájával találkozva kiemelték: fejleszteni fogják a két állam közti kapcsolatokat.
Az Mesterházy Attila az MSZP harmadik hullám platformjának vezetője szerint újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést és jelezte, jó lenne, ha az SZDSZ tisztújítási kampánya nem arról szólna, ki tudja jobban megalázni az MSZP-t. A politikus szerint egyébként akár kisebbségi kormányzásra is van lehetőség.
Az MSZP debreceni szervezete a város közgyülésén történt kijelentése miatt, személyiségi jogainak megsértésével vádolja Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestert.