Belföld

Gyurcsánynak nyugalom kell

A kormánynak és a kormánypártoknak az a dolguk, hogy a kormányprogram megvalósításán dolgozzanak: most nyugalomra van szükség – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott, hogy az MSZP Harmadik Hullám Platformjának elnöke, Mesterházy Attila szerdán felvetette: tárgyalják újra a koalíciós szerződést az SZDSZ-szel, illetve az MSZP gondolja végig a kisebbségi kormányzás lehetőségét. A kormánynak jobb egészségügyet és oktatást, a hétköznapi élet jobb feltételeit kell megteremtenie. Ehhez elsősorban nyugalomra és egy sor változásra van szükség – tette hozzá.

„Azt gondolom, a koalíciós pártoknak arról kell tárgyalniuk egymással, hogy a kormányprogramot hogyan tudják megvalósítani és arról kell tárgyalniuk, miként tudják megteremteni a feltételeket a program végrehajtásához” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint az embereket nem a koalíciós szerződés újratárgyalása érdekli, hanem az, hogyan lehet jobb az egészségügy és jobb a felsősoktatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik