Három hónappal meghosszabbította a vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Már nyugdíjas volt, így nem járt volna a mintegy 100 milliós végkielégítés a BKV humánpolitikai igazgatójának. A cégnél végzett belső ellenőrzésből az is kiderül, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra saját magának utalta ki az összeget.
Három éjszakára lezárják a fővárosi Szabadság hidat egy gyakorlat miatt. A tűzoltók a magasból mentést gyakorolják a felújított szerkezeten szerdán, csütörtökön és pénteken éjjel.
Több száz tőnyi cannabist találtak a rendőrök egy veresegyházi családi házban, amelyet feltehetően vietnami állampolgárok kábítószer-termesztés miatt béreltek.
A túlélőket még keresik, de a bányában nagy a mérges gázok koncentrációja. A nyugat-szlovákiai Nyitrabányán hétfő délelőtt robbant be egy tárna 330 méter mélységben.
Az ÁNTSZ kilenc kórházat kijelölt ki a legsúlyosabb betegek feltétlen ellátására, ezek az intézmények már péntektől nem utasíthatnak vissza egyetlen sürgős ellátásra szoruló pácienst sem - írja a Népszabadság.
A spanyol csendőrség letartóztatott egy magyar férfit, aki a gyanú szerint 67 nagy értékű térképet és más térképészeti dokumentumot lopott el az ibériai ország több könyvtárából és történelmi archívumából.
Több száz kerékpáros demonstrált a felújítás előtt álló Margit hídon kedden azért, hogy a főváros egyik legforgalmasabb hídjának mindkét oldalán alakítsanak ki önálló kerékpársávot.
A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy a romák elleni támadások mögött ma már nem egy csoport, hanem egy személy áll. Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője az FN.hu-nak adott interjújában azt mondta: a csoport tagjai időközben lemorzsolódtak.
A Fővárosi Főügyészség szerint is törvényt sértett a feloszlatott Magyar Gárda kapitánya, amikor két rendezvényen is a szervezet újraélesztésére hívta fel a jelenlévők figyelmét.
A köztársasági elnök szerint Magyarország stabilitását is érint a cigányok elleni gyilkosságsorozat. Sólyom László Bajnai Gordon miniszterelnökkel beszélt, majd azt mondta: robbanásig feszült a helyzet.
40 csomópontban kell átprogramozni a közlekedési jelzőlámpákat a fővárosban a Margit híd felújítása miatt. A teljes rekonstrukció várhatóan másfél évig tart, és durván 25 milliárd forintban kerül.
A vasúttársaság átlagosan 9,8 millió forintos végkielégítést fizetett a vállalat 2005. június 1. óta elbocsátott 7 felső vezetőjének, a felmondási idő megváltásaként pedig egyénenként átlagosan 17,5 millió forintot.