Novemberben bevezetik a szociális kártyát a Békés megyei Újkígyóson, erre utalják az átmeneti segélyt, a lakásfenntartási és az óvodáztatási támogatást - írta a Békés Megyei Hírlap.
A miniszteri fizetéseknél jóval magasabb bért kapnak Bajnai Gordon volt kollégái. Bár a miniszterelnök látványosan küzd az állami cégek vezetőinek juttatott fizetések csökkentéséért, a takarékoskodás nem érinti azokat, akikkel korábban együtt dolgozott – tudta meg a Magyar Nemzet.
A munka törvénykönyv reformját szeretnék munkavállalók és munkaadók egyaránt. Az egyes pontokat illetően azonban számos nézetkülönbség adódik. A miniszter visszaterelné pályaelhagyókat.
Az általános iskolások közel hét százaléka él fogyatékkal. A korábbi években ugyanakkor közel tízezer olyan gyereket is fogyatékosnak nyilvánítottak, akikről kiderült, semmi bajuk. A szakemberek szerint az volna jó, ha minél több ilyen gyerek tanulhatna ép társaival együtt a „normál” iskolákban. Interjú Kapácsáné Németi Júliával, az Educatio Kht. szakemberével.
Meglehetősen életszerűtlen még a koalíció lehetőségéről beszélni, mert jelen állás szerint a "botrányok övezte" MDF be sem jutna a parlamentbe - közölte Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerda este.
A liberális magyarságpolitika alapvetése, hogy a magyar állampolgársághoz minden, magát magyarnak valló és arra igényt tartó személynek joga van, attól függetlenül, hogy Magyarországon vagy külföldön él - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke.
Koccanásos balesetet szenvedett Balázs Péter külügyminiszter szerda este Budapesten, de sem a miniszter, sem a sofőrje nem sérült meg - erősítette meg az MTI információját Mátrai Zsuzsanna, a Külügyminisztérium szóvivője.
Napi hírösszefoglaló az FN.hu cikkeiből. Sólyom László újabb törvényt küldött vissza, helytállt a Debrecen, a rendőrség pedig jogértelmezési vitába került a gárdistákkal.
Bizonyítottság hiányában szerdán felmentette a Heves Megyei Bíróság a Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatt folyó büntetőper mindhárom vádlottját - adta hírül szerdán a Heol.hu Heves megyei hírportál.
Erdésznek adták ki magukat a civil ruhás nyomozók, amikor az általuk megfigyelt területen a kábítószert termesztők beléjük botlottak - mondta el Szalai Ferenc alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Feltehetően ittas volt az a szolgálaton kívüli rendőr, aki elgázolt egy 43 éves nőt vasárnap Dunaújvárosban. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, a gázoló már nincs a rendőrség állományában - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség.
Zuschlag János a hozzá köthető szervezetek pályázaton nyert pénzeiből egyes jelenlegi vádlottaknak és családtagjaiknak is utalt át különböző összegeket - mondta az egyik tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján.
Szent-Iványi István távozásával megüresedett az SZDSZ Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöki pozíciója, melyet Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja fog betölteni, és csatlakozik a munkához Retkes Attila pártelnök is – derül ki az SZDSZ közleményéből.
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, mert több olyan adatot nem vesznek fel, amely fontos jellemzője a társadalomnak - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményből.
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak szerda délelőtt a XVI. kerületi Gazdaság úton; nyolc családi házat ki kell üríteni - mondta Tószegi Péter, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
Megkezdte az új influenzavírus elleni oltóanyag kiszállítását a patikákba az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) - mondta az EKI főigazgatója, Kárpáti Zsuzsanna szerdán az MTI-nek.
Az FN.hu Bemondójának nem reprezentatív felmérése szerint a szavazók elsöprő többsége megadná a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak. A fórumozók érveket és ellenérveket is felsorakoztattak.
Egymillió forintot csalt ki egy férfitől Miskolcon egy ismeretlen nő, aki arra hivatkozva kért pénzt az idős embertől, hogy cége kamionsofőrje balesetet szenvedett és neki kell állnia a mentőhelikopteres szállítás költségeit. Korábban már Szolnokon is szedett pénzt egy csaló hasonló szöveggel.