Belföld

Bajnai Gordon kormányfőt pénteken magánkihallgatáson fogadja a Vatikáni Könyvtárban XVI. Benedek pápa. A magyar politikus ezt követően Tarcisio Bertonéval, a vatikáni államtitkárság vezetőjével is megbeszélést folytat.
2009. 11. 12. 15:49
Jelentős és valós veszélyt jelent az újinfluenza-világjárvány a szakértők szerint: az EU-ban már 417-en haltak meg, Írországban és Izlandon már "tombol" a vírus. Hamarosan Magyarországon is ez várható.
2009. 11. 12. 15:39
Deutsch Tamás szeretné, ha a Bács-Kiskun Megyei Bíróság őt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-perben, ugyanis - mint az MTI-nek fogalmazott - lenne mit mondania, „és ennek biztos, hogy nem örülne sem Budai Bernadett, sem Gyurcsány Ferenc, sem Mesterházy Attila, sem Szilvásy György".
2009. 11. 12. 15:37
Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy férfit, akit elsodort a vonat csütörtök délután az isaszegi vasútállomáson – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Kovács Viktória közölte: a sérült állapota nem súlyos, s a délután fél három körül történt baleset nem akadályozza a vasúti forgalmat.
2009. 11. 12. 15:21
Miniszterségem idején sok százan, köztük Zuschlag János is megkerestek és érveltek különböző pályázatok támogatása érdekében, de egyedi ügyekben nem voltam fogékony tárgyalásra - mondta Gyurcsány Ferenc, akit tanúként hallgatott ki a bíróság a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján.
2009. 11. 12. 15:20
Az MDF egységes és készen áll a választásokra, amelyeken önállóan indul - tudatta közleményben az ellenzéki párt csütörtökön, miután elnöksége kétnapos munkaértekezletet tartott Debrecenben a választásra való felkészülésről.
2009. 11. 12. 14:36
Ötmillió forint kártérítést fizet a magyar állam annak a fiatalembernek, akit 2006-ban rablás miatt első fokon börtönbüntetésre ítéltek, majd a másodfokú bíróság utasítására elrendelt új eljárás után jogerősen felmentették; a roma fiatalember 16 hónapot ült előzetes letartóztatásban.
2009. 11. 12. 14:26
Magyarországon új társadalmi szerződésre van szükség, de azt nem a két nagy politikai tábor kötné egymással, hanem a politikai elit a gazdasági és a társadalmi szereplőkkel - vélekedett csütörtökön egy brüsszeli rendezvényen Stumpf István.
2009. 11. 12. 14:07
A Mezőfalva-Paks vasútvonal megszűnése után nem lehet tömegközlekedési eszközzel eljutni a Tolna megyei Bölcskéhez tartozó Andráspusztára. Az autóbusz-közlekedés már korábban megszűnt.
2009. 11. 12. 13:36
Miniszterként nem volt felhőtlen a kapcsolatom az MSZP sport és ifjúsági munkacsoportjának a vezetésével; Zuschlag János nem fordult hozzám támogatási kérelemmel - mondta a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján tanúként kihallgatott Jánosi György, aki 2002 májusától a Medgyessy-kormány első évében ifjúsági és sportminiszter volt.
2009. 11. 12. 11:12
Az SZDSZ és az MDF Bokros Lajost szeretné miniszterelnöknek, míg az MSZP valószínűleg a Zuschlag perben is tanúskodó Mesterházy Attilát indítaná. Orbán Viktor verhetetlennek tűnik.
2009. 11. 12. 09:48
Olvasói sztorik