Belföld

Gyurcsánynál hiába lobbiztak

Miniszterségem idején sok százan, köztük Zuschlag János is megkerestek és érveltek különböző pályázatok támogatása érdekében, de egyedi ügyekben nem voltam fogékony tárgyalásra - mondta Gyurcsány Ferenc, akit tanúként hallgatott ki a bíróság a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján.

Zuschlag János vehemensen és rámenősen képviselte a rábízott érdekeket, ami természetes volt az ifjúsági ügyekért dolgozó képviselőtől – mondta Gyurcsány Ferenc, aki 2003 májusától 2004 szeptemberéig volt miniszter a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium élén.

Gyurcsány tanúskodik (Fotó: MTI)

Gyurcsány tanúskodik (Fotó: MTI)

A minisztérium vezetésében nem volt olyan gyanú, hogy Zuschlag János erkölcstelen és jogellenes módon járt volna el a pályázatok esetén – mondta a bíró kérdésére válaszolva Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki beszámolt arról, hogy Zuschlag János az ellene indult eljárás után, 2007-ben egy alkalommal Kecskeméten megkérdezte tőle, mit tegyen.

Én azt ajánlottam neki, hogy működjön együtt az igazságszolgáltatással, és ne szaladgáljon fűhöz-fához az üggyel kapcsolatban – mondta Gyurcsány Ferenc.

Szigorúan szervezett

Miniszterré történő kinevezését követően a szocialista politikus elmondása szerint azt tapasztalta, hogy nem volt szigorúan szervezett munkarend a minisztériumban.

Gyurcsány Ferenc pályázatot írt ki a helyettes államtitkári posztokra, nem titkoltan azért, hogy az MSZP ifjúsági és sport munkacsoportjának támogatásával, még elődje idején ifjúsági ügykért felelős helyettes államtitkárrá kinevezett Ocsovai Tamást eltávolítsa.

Gyurcsány Ferenc a bíró kérdésére válaszolva elmondta: az ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkár szakmai tapasztalatait nem találta teljes körűen kielégítőnek, ennek ellenére a helyettes államtitkár a helyén maradt.

Gyurcsány bevezette

Gyurcsány Ferenc bevezette, hogy hétfőnként kora reggel a minisztérium vezetése és az MSZP ifjúsági és sport munkacsoportjának a vezetése között egyeztetések, tárgyalások folytak.

“Rajtam kívül a politikai államtitkár, Keszthelyi András kabinetfőnök, valamint Ujhelyi István és Arató Gergely vettek részt rendszeresen a megbeszéléseken” – mondta a tanú, aki nem tagadta, hogy a dolgozószobájában tartott megbeszéléseken gyakran Zuschlag János is részt vett.

A szűkebb körű megbeszélésen a pályázatok szakmapolitikai kérdéseiről folytattak konzultációt – fűzte hozzá.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: álláspontja az volt, hogy egyedi ügyekben nincs helye a konzultációnak, azoknál “automatizmusok” érvényesültek.

100 millió felett

Az egykori miniszter leszögezte: a tárcavezető 100 millió forint értékhatár fölött döntött a támogatásokról, az ifjúsági területen a támogatási összegek pedig százezer forint körül voltak, így az a szint “az ő kompetenciája alatt volt”.

A pályázati folyamatban a miniszternek a procedúra kezdetén és a végén volt szerepe. A pályázat kiírásánál, továbbá akkor, amikor a közigazgatási államtitkárságon keresztül érkező pályázatokat alá kellett írni – ismertette szerepét a volt miniszter a pályázati rendszerben.

“Az én miniszterségem alatt a felküldött előterjesztéseken változtatás nem volt, hiszen akkor kellett volna csak beavatkozni, ha az alattam lévő döntési szinteken nincs egyetértés, de ilyen nem fordult elő” – tette hozzá.

Hiába lobbiztak nála

Gyurcsány Ferenc kiemelte: a miniszter rendelkezésére álló egyedi támogatási keretet megszüntette, mert így hiába is lobbiztak nála a kisebb támogatások ügyében.

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére elmondta: nem volt tudomása miniszterként olyan törekvésről, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését pályázati pénzek vagy egyedi támogatások révén finanszírozzák.

Gyurcsány Ferenc tagadta, hogy rendelkezett volna ismeretekkel az MSZP ifjúsági szervezetének, a Fibisznek a finanszírozásáról.

Nem ismerte

“Civil szervezetek támogatására nagyon sokan felhívták a figyelmemet, de ezeknek a szakmai, politikai kötődését nem ismertem” – mondta, majd hozzátette: “ezek nem tartoztak bele az ötven legfontosabb dolgomba”.

A bíró visszautalt Ocsovai Tamás korábbi vallomására, mely szerint egy vasárnap az ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkárt Pécsről felrendelték, hogy a minisztérium által támogatandó pályázatokat válogassák ki.

“Én nem adtam utasítást konkrét pályázatok elbírálására vonatkozóan sem Ocsovai Tamásnak, sem másnak” – mondta határozottan a tanú.

Nem volt viszony

Állítása szerint személyes viszonya politikustársai túlnyomó többségével nem volt, így Zuschlag Jánossal sem.
“Miniszterként amikor kellett, vagy nem tudtam kikerülni, akkor találkoztunk, de személyes kapcsolatunk nem volt” – mondta az elsőrendű vádlotthoz fűződő viszonyáról.

Gyurcsány Ferenc nem emlékezett olyan találkozóra, amelyet Lados István másodrendű vádlott idézett fel korábban a perben, aki szerint ő 2004 januárjában az egyik étteremben rendezett vacsorán Arató Gergellyel és Zuschlag Jánossal hármasban folytatott volna megbeszélést.

Nem emlékszem, hogy egy étteremben beszéltünk volna meg komoly dolgokat – jelentette ki.

Határozott nem

A bíró kérdésére, mely szerint egy korábbi vallomás arról szólt, hogy megbízta Bánáti Jánost, az ügyvédi kamara elnökét, hogy a Legfőbb Ügyészségen eljárjon Zuschlag János ügyében, a tanú határozott nemmel válaszolt.

A bíró megkérdezte azt is a volt miniszterelnöktől, hogy volt-e tudomása olyan megállapodásról, mely szerint az MSZP-től 180 millió forintot kért volna Zuschlag János a képviselői mandátumáról történő lemondásáért.
Nem – volt a rövid válasz.

Gyurcsány Ferencnek – állítása szerint – arról sem volt tudomása, hogy a Zuschlag János által befizetett ötvenmillió forint milyen forrásból származott. Az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János azután utalt át kárenyhítés címén ötvenmillió forintot a pályázatot kiíró és folyósító szervezeteknek, hogy a vagyonát zár alá helyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik