Belföld

Vasárnap délben tetőzött, illetve apad a Fehér- és a Fekete-Körös; mindkét folyón másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Körkövizig) vasárnap.
2010. 01. 10. 12:48
Azzal, hogy az egészségügyi kormányzat 1,7 milliárd forintot vont el a háziorvosoktól, és az ágazati dolgozók keresetkiegészítését a gyógyító-megelőző kasszából fizette ki, az egészségügyi rendszer további tönkretétele zajlik - mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. 01. 10. 11:52
Elfogtak egy férfit a rendőrök, aki pénteken kétszer is azzal fenyegetőzött, hogy egy távközlési cég épületében bomba fog robbanni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya. A Blaha Lujza téri metróbejárat szombati felrobbantásával fenyegető férfit is előállították.
2010. 01. 10. 11:21
Saját magához riasztotta a mentőket egy tolvaj szombat este Hódmezővásárhelyen, miután a „munkával” végezve átmászott a ház kerítésén, és annak egy betondarabja ráesett; a mentők súlyos sérüléssel vitték a Szegedi Traumatológiai Klinikára - tájékoztatott vasárnap a rendőrség.
2010. 01. 10. 10:28
A Jobbik programja, „Vissza a cigányútról” címmel külön pontban foglalkozik a romakérdéssel. A párt csendőrséggel lépne fel a cigánybűnözéssel szemben, feloszlatná a cigány önkormányzatot, szükség esetén szegregálná a roma gyerekeket, szociális kártyán adná a segélyt és adókedvezménnyel tenne a „megélhetési gyermekvállalás” ellen. Szakértők szerint viszont bizonyos programpontok bizonyítottan ártalmasak, vagy az alkotmányosság határait súrolják.
2010. 01. 10. 10:00
Egy 59 éves doktornő hunyt el szombaton a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, ahol a H1N1 vírus fertőzésének gyanújával kezelték - közölte vasárnap az osztály ügyeletes orvosa. Az intézmény főigazgatója hangsúlyozta: az utóbbi hetekben az osztályon elhunyt négy beteg közül eddig csak egynél igazolódott a H1N1 vírus fertőzése.
2010. 01. 10. 06:32
Öten sérültek meg könnyebben egy balesetben Veresegyházán, ahol két személygépkocsi frontálisan ütközött szombaton – közölte a rendőrség az MTI-vel. A sérültek között három gyermek is volt, valamennyiüket megfigyelésre kórházba szállították – mondta Kovács Viktória, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
2010. 01. 09. 19:51
Öngyilkos lett egy fogva tartott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában – közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel. A 35 éves székesfehérvári férfi pénteken került a fogdába erőszakos közösülés bűntett minősített esetének megalapozott gyanúja miatt – mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a férfi a melegítőnadrágjának zsinórjával akasztotta fel magát. Az [...]
2010. 01. 09. 17:57
Két ember sérült meg a főváros XX. kerületében szombaton, amikor két személygépkocsi ütközött a Kossuth Lajos és a Nyári Pál utca sarkán – közölte a rendőrség az MTI-vel. A pesterzsébeti balesetben az egyik gépkocsi vezetője, illetve utasa, egy 57 éves férfi és egy 81 éves nő sérült meg, a karambol okát egyelőre vizsgálják – mondta [...]
2010. 01. 09. 16:42
Olvasói sztorik