Belföld
A kormányszóvivő szerint a felsőoktatási koncepció ellen tiltakozó szakmai szervezetek azért ellenérdekeltek az átalakításban, mert az új elképzelések alapján csökken a hatáskörük.
Közérdekű önkéntességre invitálja a város lakosságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2013-as Szent István Emlékév kapcsán.
2012. 12. 12. 15:12
A lakóktól próbálnak pénzt kicsalni szélhámosok. Hasonló esetről már több bejelentés is érkezett.
Nem várható érdemi javulás a legkisebb keresetűek helyzetében az új, 98 ezres minimálbérrel – mondja az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetője. Bírálta az adórendszer és a munka törvénykönyvének módosítását is.
2012. 12. 12. 14:59
Tízmillió forint értékű adományt kapott a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnázium a SmartSport a Gyermekekért jótékonysági akció keretében.
Februárra elkészült Csongrád megye legnagyobb idegenforgalmi beruházása - megnyitja kapuit Szeged új szállodája, az Art Hotel a Somogyi könyvtár szomszédságában.
A biztonságos téli közlekedés és ünnepi készülődés kapcsán lakossági tájékoztató fórumot tart a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 15-én, szombaton a Civil Házban Székesfehérváron.
2012. 12. 12. 12:41
A Superbrands Magyarország zsűrijénél a Videoton első lett a Magyar Brands üzleti márkák toplistáján.
2012. 12. 12. 12:37
Fagyasztott töltött tésztatermékeket előállító üzemet avatott Bábolnán a kínai Hong Kong Dragon Food Kft.
A csornai járőrök találtak rá 2012. december 11-én 22.00 órakor a 86-os főúton, a vasúti átjárónál fekvő férfira.
2012. 12. 12. 12:18
A két tettesnek a szegedi lakást ugyan nem sikerült kifosztani, de más van a rovásukon.
- 15:53 Bánhidi és Máthé újra bekerült a kézilabda-válogatott keretébe
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: ennyi lehetett tavaly átlagban a banki költség az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
